A német lányok imádják Székelyföldet

Dedikálom ezt a fotóriportot Péter bácsinak, köszönve segítségét.

Mai fotóriportunknak két témája van: egy szép homoródremetei sikertörténet, ami arról szól, hogy néhány fiatal család próbál valamit mozgatni egy kiöregedő faluban, és egy világszintű sikertörténet egy olyan iskolai alternatíváról, melyről minden gyerek és volt gyerek csak álmodik, de csak keveseknek adatik meg. A két történetnek van egy közös pontja, melyet úgy hívnak: Waldorf. (Ezentúl kis duplavével írom, habár naggyal kellene, mert főnév, de megijeszt a sok nagy W, és egyébként sem a névadó gyárról van itt szó, hanem egy alternatív pedagógiai módszerről.)

Homoródremete egy gyönyörű kis székely falu egy zsákvölgyben. Légvonalban csupán 10 kilométerre fekszik a várostól, Udvarhelytől, de ha az ember személyautóval szeretné megközelíteni, akkor háromnegyed órájába is telhet, míg a helyenként hullámos, mindenütt kacskaringós, és egy részen még aszfaltozatlan 25 kilométeres kerülőúton eléri. Nem csoda tehát, ha az elmúlt néhány évtizedben Remetéből inkább elfele mentek az emberek. A fiatalabbak a civilizáció irányába, az idősebbek haza a Jóistenhez. A falu elnéptelenedett, kiöregedett, minden szempontból zsákutca lett. De minden mélypont egy lehetőség a felvirágzásra. Homoródremete központjában vagyunk, az iskolában.