A Minecraft Univerzumba költözik Udvarhely

Ha már a játék éve van, akkor itt az ideje kilépni a keretekből, haladni kell a korral, olyan témákkal kell foglalkozni, amik képesek arra, hogy megmozgassák a fiatalokat, kezdte meg a We build this town elnevezésű videójáték-verseny szerdai sajtótájékoztatóját Ölvedi Zsolt alpolgármester. A feladat a város ikonikus épületeinek megépítése lesz a Minecraft Univerzumban. 

Az Eiffel-toronytól a gízai piramisok után Udvarhely is

–  Azt hiszem, nem árulunk el nagy titkot, hogy maga az alapkoncepció nem új, a Minecraftban sok épületet elkészítettek már szerte a világon az Eiffel-toronytól a gízai piramisokig, mi most az udvarhelyieket szeretnénk – mondta az esemény egyik szervező intézményének, a művelődési háznak az igazgatója, Simon Mária Tímea. Aki bevallotta, egy Harry Potter ház inspirálta, amit a Harry Potter rajongó lánya épített meg. Innen jött az ötlet, hogy az udvarhelyi épületek is bekerülhetnének ebbe az univerzumba. 

A megvalósításra jó partner volt az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) a művelődési ház igazgatója szerint, „mert mindenki is Minecraftozik náluk”. 

– Tényleg mindenki Minecraftozik nálunk – vallja be az UFF elnöke, Toth Tímea –, hogy szaknyelven fogalmazzak, én nagyon noob (zöldfülű – szerk. megj.) vagyok az ilyen PC játékok terén, ők viszont annál inkább képben vannak. – Vannak például olyan UFF-os lányok, akiknek YouTube-on Minecraft-os témájú csatornájuk van. De ha a játékkal kapcsolatos kérdésük volt a szervezőknek, akkor is percek alatt érkeztek a „profi válaszok” az UFF-os fiataloktól, támasztja alá a hozzáértésüket. 

Az UFF-elnök szerint az lenne a cél, hogy „használják valami jóra is ezeket a játékokat” a fiatalok, hiszen egy ilyen feladathoz szükség van arra, hogy az elkészített munkák eredetijeit a jelentkezők alaposan tanulmányozzák, megismerjék a történetét, tisztábban lássák, hogy miért van ott, milyen szerepe van, milyen funkciót szolgál.   

Ami a technikai részleteket illeti,

mindenki fog kapni egy előre meghatározott méretű blokkot, és mindenki csak a saját kis területére építhet, ide majd a szerver adminisztrátorai fogják beengedni felhasználónév alapján a jelentkezőket. Ez azt jelenti, hogy mindenki láthatja, hogy mások mit építenek, de senki nem nyúlhat bele a vetélytársa munkájába. „Nem kell attól félni, hogy Déva várához hasonlatosan, amit nappal felépítenek az éjszaka leomlik, vagy valaki lerombolja, a szerver biztonsága garantált”, ígérte Toth Tímea. Minecraft kreatív módban fog zajlani a játék, semmi agresszióra nem lesz lehetőség, csak „szépen, békésen építkezünk egymás mellett”, hangsúlyozza Simon Mária Tímea. 

Az eredményhirdetés személyesen zajlik, az elkészült munkákat pedig igyekeznek majd a „nagyközönséggel” is megosztani, ennek technikai szempontból a megvalósíthatóságát még ki kell találják, ha más opciójuk nem lesz, akkor legalább képernyőfelvételeket készítenek a jelentkezők munkáiból, ígérte az UFF-elnök.

A munkák kidolgozására május 15-étől kezdődően összesen négy hét áll rendelkezésre. Három korosztályban lehet jelentkezni a művelődési ház és az UFF Facebook-oldalán meghirdetett eseményben található jelentkezési űrlap segítségével: tizenkét év alattiak, tizenkét és tizenhét év közöttiek, illetve tizenhét éven felüliek. Simon Mária Tímea reméli, a verseny végén, valamikor június 12-én a zsűri majd a Kossuth utcát, a városháza teret, a Patkót is majd mind egy virtuális térben láthatja.