A mese ott történik, ahol mi is élünk
A székelyudvarhelyi születésű Deák Katalin rajzolt világa, a miszlik egy olyan hely, ahol gyermekek és gyermekszívű felnőttek nyugodtan elidőzhetnek.
Mosolygós, rózsás arcú, tündéri gyerekek, boldog felnőttek, meghitt, békés karácsonyi tájak, sipkás, alvó hold, álomszerű életképek, letiszult, és mégis expresszív kompozíciók: ezeket látom, ha most lapozom végig a miszlik Instagram-oldalát.
Deák Katalin teljes mértékben kézzel alkotott világa a gyermekkor színes-játékos hangulatát testesíti meg. Jókedélyű szereplők, biztonságos környezetek köszönnek vissza ezekről a képekről, amelyek egyben sok örömet és szeretetet sugároznak. Így is szól a miszlik jelmondata: „rajzolt világ gyermekeknek és gyermekszívű felnőtteknek”. Aki élteti és ápolja még magában a gyermeket, biztosan talál kapcsolódási pontot ezzel a különlegesen megmunkált, könnyen felismerhető, szívmelengető rajzolt világgal, ami a miszlik.
Minden hónapban szeretnénk bemutatni egy olyan székelyudvarhelyi vagy tágabb értelemben hazai képzőművészt, akinek munkáira érdemes figyelni, útját támogatni. A hagyományos festészettől a fotográfián és szobrászaton át a nonkonformista műfajkeveredések művelőit és képviselőit keressük fel, hogy színesebben lássuk a világot, amely körülvesz, és megértsük azt a művészetet is, ami közös történeteinkből, közös életünkből ered.
„Amióta az eszemet tudom, rajzolok”, meséli Kati, akit mindenekelőtt arról kérdezek, hogy honnan ered életében a rajzolás, a képzőművészet iránti szerelem. „Nem tudom azt mondani, hogy a rajz egyszer csak bekerült az életembe. Mindig velem volt. Talán azóta, amióta először megfogtam egy ceruzát, vagy bármit, amivel nyomot lehet hagyni: ujjal rajzolni a párás üvegre, faággal a homokba, ujjal a hóba, étellel a tányérra – a gyermek mindennel tud és akar is rajzolni.”
Kati sosem tanult képzőművészetet, amit egy ideig bánt, de később felszabadítónak találta azt, hogy nem ismeri a művészeti ág formai követelményeit, szabályrendszereit: a miszlik ezért a szabadság helye lett, egy olyan tér, ahol bármiből bármi lehet, és ahol az önmagával és a másokkal szembeni elvárásait is sikerült elengednie. Szerinte szerencsések azok az emberek, akik a beszéd és az írás elsajátítása után nem felejtik el az elsődleges, ösztönösebb kifejezési eszközeiket, mint a rajzolást vagy az éneklést.
Deák Katalin 1991-ben született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait a Tamási Áron Gimnáziumban végezte, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film karán tanult színháztudomány/teatrológia szakon, ahol mesteri diplomát is szerzett. A kolozsvári Puck Bábszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház munkatársa volt, szabadúszó dramaturgként számos előadás létrejöttéhez járult hozzá. Illusztrátorként a miszlik megalkotója. Naptárakat, képeslapokat, színházi plakátokat, társasjátékot is tervez, alkotásaival találkozhatunk a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapokban, illetve a közösségi felületeken. Jelenleg óvónőként dolgozik.
„Amikor iskolás lettem, azaz írástudóvá kezdtek nevelni, a rajz volt az, ami segített. Figyelem- és tanulászavaros gyerekként képtelen voltam megjegyezni három egymást követő szót. Viszont édesanyám – aki pedagógus volt – észrevette, hogy a vizuális memóriám elég jó, ezért lerajzolta nekem a leckéket. A versnek minden szavát – az iskolában pedig úgy feleltem belőle, hogy közben láttam magam előtt a rajzokat, egyiket a másik után. Így volt ez a román tartalmaknál is. Később, az egyetemen szintén rajzokat készítettem magamnak, amikor a vizsgákra készültem. A rajznak tehát sokáig (legalábbis tudatosan) nem esztétikai szerepe volt számomra, hanem haszna”, meséli a miszlik alkotója. Amikor szakmailag fejlesztené magát, Kati színvonalas online képzéseket végez el, amelyekből elmondása szerint rengeteget tanul.
A természetes, a megfelelési kényszertől mentes öröm-alkotás meghozta a gyümölcsét Kati életében: bevallja, hogy az elmúlt két évben, amióta nyilvánossá tette munkáit, több sikerélménye volt a miszlik által, mint színházi alkotóként több mint tíz év alatt. Úgy érzi, a közeg, amelyben mozog és megmutatkozik, befogadó és kíváncsi, felszabadító érzés számára ide tartozni. „A színházi szakmában azt tanultam meg, hogy az alkotói folyamat csak akkor igazi, ha szétszeded közben a lelked, ha jól belehalsz. A miszlikbe eddig még nem haltam bele. Könnyű és felemelő itt az alkotás. Lassan-lassan elhiszem, hogy így is lehet.”
De mitől egyedi a miszlik világa?
