A megye iskoláiban is megjelent a koronavírus

Hargita megyében a hétfői iskolanyitás óta 8 koronavírusos megbetegedést regisztráltak a tanintézményekben: öt tanár/tanító, egy alkalmazott tesztje lett pozitív megyeszerte, illetve két diáké Csíkszeredában.

Székelyudvarhelyről még nem jelentettek fertőzöttet, de a Benedek Elek, a Marin Preda, a Tompa László és Orbán Balázs iskolákból vannak diákok, akik karanténban vannak, nyilatkozta portálunknak péntek reggel Adrian Pănescu prefektusi sajtószóviő.

Országszerte 244 tanuló és 329 tanügyi alkalmazott

fertőződött meg koronavírussal a február 8-a és 11-e közötti időszakban  – jelentette be csütörtök este az oktatási minisztérium. A tárca közleménye szerint 171 osztályban függesztették fel az oktatást.

A dokumentum szerint az első négy nap alatt tízezer tanulóra egy igazolt fertőzés jutott, ez sokkal jobb arány, mint amit a felnőtt lakosság körében regisztrálnak. Argeş, Brăila, Giurgiu, Neamţ, Szeben, Szatmár, Tulcea és Vâlcea megyében egyetlen esetet sem jegyeztek. A legtöbb fertőzöttet Arad megyéből, Bukarestből, illetve Kolozs megyéből jelentették. Utóbbi megyében 17 osztály és csoport függesztette fel a szemtől szembeni oktatást.

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter arról számolt be a Digi 24 műsorában, hogy Bukarestből, valamint Arad és Kolozs megyéből összesen 122 koronavírusos tanulóról érkezett jelentés csütörtök délután 18 óráig. Ez az egész országban regisztrált fertőzött diákok számának pontosan a fele – tette hozzá. Bukarestben a félév kezdete óta 64 iskolás gyermekről derült ki, hogy fertőzött. A tanügyminiszter ezt a nagyobb mobilitással magyarázta.

A tanügyminisztérium fontosnak tartja, hogy folytassák a járványügyi szűrést, hogy otthon maradjanak azok a tanulók, akiknek fertőzéses tüneteik vannak, és hogy állandó kapcsolatot tartsanak a családorvossal. Cîmpeanu ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy az elmúlt napok tapasztalatából kiindulva az egészségügyi miniszterrel közösen kiegészítő intézkedéseket hoznak az iskolák működésével kapcsolatban, ugyanis „továbbra is fokozott óvatosságra van szükség”.