A medve is sorra került a tanácsülésen

Fején találtam a szöget a tanácsülés-beharangozó kiajánló mondatával: a rendes havi egyelőre sima liba, de Udvarhelyen sose tudni, miből lesz a galiba. Mondhatni könnyen és szinte követhetetlen gyorsasággal vettük végig a szavazásra váró tervezeteket, nem heteltünk a teremben, viszont már a napirendi felszólalások előtt kiborult a bili, amiről tegnap olvashattál nálunk: a Szabad Emberek Pártja és az egyetlen MPP-s önkormányzati képviselő, Bindea Dániel beadványban kezdeményezte Ölvedi Zsolt alpolgármester leváltását. 

Fotó: GÁL ELŐD

Ezt leszámítva azonban igazán szokványos volt a január 25-i, soros havi tanácsülés. Az egybegyűlteket a jegyző köszöntötte, és ő is volt egy ideig a ceremóniamester, mivel az ülésvezető mandátuma lejárt, a következő megválasztása pedig csak második napirendi pontként szerepelt.

Addig valahogy el kellett jutni

Még a szavazások előtt viszont szót kért Gálfi Árpád polgármester, mondandójában kitért arra, hogy sikerült újratárgyalni és „minden használható javaslatot” beépíteni az polgármesteri hivatal alkalmazottainak béremelését érintő tervezetbe, ami már december óta több tanácsülés és vita során borzolta a kedélyeket. A polgármester abbéli reményét fejezte ki, hogy végre el lesz fogadva a tervezetet, mivel „a tartózkodó képviselők már egy hónappal megrövidítették a kollégáinkat.”

Két sorral hátrébb Péter Balázs, helyettes POL-os frakcióvezető félhangosan méltatlankodott, „olyan szinten pofátlan.” A polgármester valószínűleg nem hallotta, belekezdett az Ölvedi leváltását érintő ügy bemutatásába, a végén pedig jó munkát és bölcs döntéshozatalt kívánt.

Berde Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője kért szót, nem akart az Ölvedi-ügyről bármit is mondani, helyette azt hozza fel, hogy még semmi hír a 2024-es évi költségvetésről, pedig tudomásuk szerint, 30 nappal azelőtt, hogy szavazásra kerülne sor az ügyben, közvitára kell bocsátani azt. 

Sőt, megint elmondták, amit a múlt tanácsülésen is, hogy kiment egy levél a városháza alárendeltségébe tartozó közintézmények vezetőinek, amiben a polgármester és az alpolgármester aláírásával arra kérik az intézményvezetőket, hogy azok tartózkodjanak minden olyan kommunikációtól, ami nem a polgármesteri hivatal, hanem a tanácsosok felé irányul. „Ez egy felelőtlen és újból csak egy kicsinyes reakciója a polgármesternek”, állította Berde, mellyel a döntéshozatalt akadályozzák, és egy jól átgondolt költségvetés létrejöttét, amire szüksége lenne a városnak. Hozzátette, már egyszer kérték levélben, de ismét kérik: a jövő héten kapják meg a tervezetet egy szerkeszthető .pdf-ben, „most arra van szükség, nem kicsinyes vitákra.”

Gálfi nem tagadta a levelet, elmondta, az utóbbi időben a tanácsosoknak elküldött dokumentumok kerültek ki „illetéktelen kezekbe”, megjelentek olyan személyek Facebook oldalain, akik másként nem tudnának hozzáférni a hivatalos papírokhoz, azok megtárgyalása előtt. Éppen ezért, hogy a költségvetés megszavazása előtt ne kerüljenek illetéktelen kezekbe a dokumentumok, minden egyeztetés a polgármesteri hivatal falain belül történik – olvassa fel Gálfi a levél utolsó részét. „Lejárt az az idő, amikor a pártbizottsághoz hívatják az intézményigazgatókat, erről szólt az üzenet, nem arról, hogy valaki eltiltja önöket az egyeztetésektől”.

Benedek Árpád Csaba kért szót: „polgármester úr, ezek az információk nyilvánosak, ismétlem, a költségvetés is nyilvános, 30 nappal, mielőtt szavazásra bocsátanák, nyilvánosan ki kellett volna közölni”. Hangsúlyozta, hogy bármi, ami a tanácshatározatok melléklete, vagy a határozatok tartalma, az nyilvános és nincs olyan, hogy illetéktelen kéz, a városháza kellene mindent közzétegyen, hogy bárki Udvarhelyen hozzáférhessen. 

A jegyző a helyzet tisztázására elmondta, hogy a költségvetés tervezete esetén másak a szabályok, nem 30, hanem 15 nappal előbb kell nyilvánosságra bocsátani azt.

A POL frakcióvezetője, Godra Zsolt állt a mikrofonhoz, és a várost egy céghez, a lakókat pedig annak részvényeseihez hasonlította, akik úgy kell hogy döntsenek a cég ügyeiről, hogy semmi információ nem áll a rendelkezésükre. Szerinte a béremelés is azért ment ilyen nehezen, mert nem voltak kellőképpen és tisztán közölve a részletek. Más városok polgármesteri hivatalainak munkabéreit szem előtt tartva, tiszta számokkal, a kollégák módosító javaslatait is számításba  véve egy szakbizottsági ülésen sikerült konszenzusra jutni, magyarázta. Majd ő is állást foglalt az alpolgármester ügyében, amit csütörtöki cikkünkben lehet elolvasni. 

Gálfi még épp egy annyit hozzátett, hogy nem a költségvetés dolgáról beszélnek a levélben, hanem a DNA átiratáról, ami az előző ülés előtt kiszivárgott – még jó, hogy pár sorral fentebb a polgármester úr saját szavaival idézi a levél azon részét, amiben a költségvetésről van szó

Na, de akkor kezdődjön az ülés

és most nagyon figyelj, mert gyors lesz. A lényeg, hogy mind a 17 képviselő ott volt, minden napirendi pontot – ami végül kiegészült kettővel, tehát 16-ot – pozitívan véleményeztek a szakbizottságok és elfogadott a képviselő testület. Jakab Zoltán és Berde Zoltán, RMDSZ-es képviselők jelezték, hogy személyes érintettség miatt nem szavazhatnak a béremelkedésről szóló tervezetről. Valamint Berde a 12-es pontnál sem, ami a Bethlenfalvi zónában, közérdekű víz- és szennyvízelvezetésekre való csatlakoztatás érdekében, a város tulajdonában található területeket érintő használati jog és szolgalom odaítéléséről szólt. 

Hozzátette a jegyző, hogy az összeférhetetlen képviselőket levonják a létszámból és a döntéshozatali többség számításánál őket nem veszik figyelembe. 

Szépen, sorban előbb átment maga a napirend, aztán elfogadták a szerkesztett jegyzőkönyveket, amelyek a rendkívüli és soros havi tanácsüléseken készültek. Ülésvezetőnek Major Sándort jelölte a POL és Dávid Endrét az RMDSZ, többséggel nyert az előbbi, aki a pódiumra ülve egy bibliai igével indított: Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Efézus 4:29).

Robogtunk is tovább a következő pontra, átment a három üres, köztisztviselői állás átalakításáról szóló tervezet. Az első, legfelsőbb besorolású tanácsadó pozíció, kezdő besorolású tanácsadóvá alakítása a vagyonkezelő irodán. Egy pályakezdő tanácsadó állást a legfelső besorolásúvá tettek a lakosságnyilvántartó osztályon, valamint egy felsőbb besorolású jogtanácsosi munkahely pályakezdő tanácsosivá alakult a jogi irodában. 

Ezek ilyen szociális dolgok

Az otthoni ellátásra szoruló és szociális segélyben részesülő személyek szociális juttatásának megállapítása voltaképpen annak az összegnek a megállapítása, amivel az érintett, gondozott személy kell hozzájáruljon saját ellátáshoz. A hatályos jogszabályok szerint azokban a családokban, ahol az egy főre eső jövedelem meghaladja a minimál nyugdíj összegét, ami 1.281 lej, ott az ellátott személy hozzájárulást kell hogy fizessen, hangzott el a bemutatás. A tervezettel a hozzájárulás arányát fogadták el a jövedelem függvényében. 

A 2024-es évben megvásárolandó szociális szolgáltatások jóváhagyásáról szólt a következő tervezet, ami a napirendben a szociális tevékenységek fejlesztését érintő éves tevékenységi tervként szerepelt. A rövid és foghíjas felvezetést követően, Biró Jolán, POL-os képviselő kérte, hogy fejtsék ki, milyen szolgáltatások megvásárlásáról van szó, fel is sorolták, de árakat nem említettek. Az összegeket kimásoltuk a határozattervezet indoklásából, megnézheted egy korábbi cikkünkben.

Az egyik a már említett otthoni gondozás, a másik a felnőtt személyek nappali központja, itt három fajta tevékenység is folyik, felzárkóztató idős személyeknek, ezen kívül van egy kiút program szenvedélybetegeknek és egy másik program a daganatos betegek és hozzátartozóik részére. Van még a gyerekek nappali központja, itt főleg a gyermekelhagyás megelőzése hátrányos helyzetű közösségekben a cél. A következő szolgáltatás a felnőtt fogyatékkal élő személyek rehabilitációja (gyógytorna, gyógymasszázs), ugyanaz létezik a fogyatékkal élő gyerekek számára is, és van még a hajléktalanszálló is. Valamint a tavalyi évben zárult a norvég alap támogatásából létrejött központ projektje, amit a Caritassal közösen pályázott az önkormányzat, ennek a programnak az öt éves fenntartásáról van szó. Ez egyébként a Mindenki mindenkiért elnevezésű program, mely a Budvár negyedben működtet mosodát, egészségügyi szolgáltatást és a pénzből felújították az épületet.

Ezek ilyen formaságok

2023 májusában Székelyudvarhely önkormányzata jóváhagyta 19,6 hektár összterületű, 40 darab patak és csatorna közvagyonba vételét – hangzott el a felvezetés. A főispánság kért különböző, főleg formai módosításokat, ezeket is jóváhagyta a tanács. 

Az ülésen megtudtuk, a közszolgáltatásokat felügyelő hatóság rendeletben szabályozza azt, hogy a hulladékgazdálkodási keretszerződést különböző tevékenységekre kell bontani: a hulladék gyűjtése, válogatása és lerakása, azaz egy szerződést három különálló szerződésre bontanak. A decemberi tanácsülésen a testület elfogadta azt, hogy ebből a keretszerződésből a válogatási és lerakási tevékenységeket kivegyék. Most a tanács elé a megmaradt hulladékgazdálkodási szerződést hozták, amiben az árak változatlanok, csak formailag is rendbe kellett tenni a dokumentumot.

Jóváhagyták még összesen 499 négyzetméter közvagyonba tartozó terület magánvagyonba való áttevését egy későbbi csereügylet érdekében, itt a Kamilla utca fejlesztéséről van szó.

Annyira siettek, hogy egy pár másodpercig elvesztették a fonalat, hogy 

akkor most mi jön.

A következő tervezet egy mondat kiegészítését tartalmazta a 101/2023-as tervezethez, amelyben a testület a szóban forgó ingatlant közhasznúvá, közcélúvá nyilvánította – ez az Urbánás telekkönyvi „összeragasztás”. Kérdés nélkül jóváhagyták ezt is, ahogy a közvagyonba vételét a Kőbánya utcában egy 193 négyzetméteres területnek, amit egy vállalkozás ajánlott fel a városnak.

A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség felajánlása is sorra került, ami két ingatlan, egy 150 és egy 149 négyzetméteres és a hozzájuk tartozó 684 és 887 négyzetméternyi terület ingyenes használatba vételét takarja 5 évre. Nem titok, a helyet a Ficánka napközi fogja használni.  

Tíz méter víz- és szennyvízvezeték használatba vételére kért a jogot a Harvíz, amit meg is kapott, erre a tervezetre nem szavazott Berde összeférhetetlenség miatt.

A Napraforgó utcában volt egy beruházás közösen a villamossági vállalattal, ennek a fele értékét (173.439,53 lej) vette magánvagyonba még a város. Ugyanitt az imént magánvagyonba vett beruházást 5 évre odaadták ingyenes használatra az Electricának. 

Aztán ott voltak még a kiegészítések,

a helyi közalkalmazottak béremelése végre el lett fogadva. A sok egyeztetésnek az lett a vége, hogy az alacsonyabb beosztásban lévő alkalmazottak végül nagyobb emelést kaptak, a magasabb beosztásban lévő alkalmazottak pedig kisebbet. Ez körülbelül összességében 3 millió lejes plusz kiadást jelent a városnak.

Hogy szó nélkül ne maradjon a dolog, a mikrofonhoz Dávid Endre RMDSZ-es képviselő sétált. Elmondta, hogy betartották az ígéretüket, hogy kidolgoznak egy javaslatot a hivatali alkalmazottak fizetésemelésére vonatkozóan. Úgy érzik, sikerült elérni, amit szerettek volna és a bérszakadék csökkeni fog, nem emelkedni, ahogy az első előterjesztésben szerepelt, továbbá a tervezet költségeit is sikerült visszafogniuk az előző tervezethez képest fél, a még ezelőttihez képest két millió lejjel. Kisebbségben lévő pártként köszönték a POL támogatását és az alkalmazottak képviseletének együttműködését. A béremelés felelősséggel is jár, szeretnék, ha a hivatal működésének hatékonysága növekedne a fizetésemeléssel, mondta Dávid.

„Jaj, nagyon köszönjük”, hangzott el mögöttem egy ironikus hozzászólás a városháza munkatársaitól.

A Tomcsa Sándor Színháznál két üres állást alakítottak még át gyorsan, egy szervezési és egy hr-es állást felsőfokú pozíciókká.

A különfélék kapcsán

Benedek Árpád Csaba sétált a mikrofonhoz. Három is van belőlük, kezdett bele. Az első, hogy egy civil szervezettől kaptak egy levelet, amit információik szerint a polgármesteri hivatal is megkapott. E szerint a Szejkén a tőzegláp már nem természetvédelmi terület, kérte a jegyzőt, hogy ezt ellenőrizzék, és ha igaz, és önkormányzati döntésre van szükség, hogy ez rendeződjön és természetvédelmi területté tudják újra nyilvánítani a tőzeglápot, akkor terjesszék elő döntésre minél hamarabb. 

A másik észrevétel, hogy nagyon sok székelyudvarhelyi kap medvére figyelmeztető Ro-Alert riasztást a Cserehát, vagy éppen a Tulipán utcában. Benedek szerint nem kell kilőni az állatot, de el kell szállítani, míg valami baj nem történik és egyébként sem állapot, hogy nap mint nap jön a riasztás és vonul ki a helyi, az állami rendőrség és a tűzoltók.

A harmadik észrevétele az volt, hogy december 15-én kérték a főjegyzőt, hogy bocsássa rendelkezésükre az adatokat, hogy 2016-tól 2022-ig pályázati pénzből évente mennyi jött be a város kasszájába. Amikor lejárt a 30 nap, Benedek jelezte a főjegyzőnek a dolgot, aki beismerte, hogy elkerülte a figyelmét az email, de megígérte hogy választ ad. „Sajnos azóta 10 nap eltelt és nem kaptam.” Az RMDSZ-es képviselő szerint összegyűjteni a kért adatokat nem kerülne többe félóránál, úgyhogy mihamarabb szeretnék kézhez kapni, mert tudni akarják hogy az említett időszakban le tudta-e hívni a több mint 500 millió lejt a város vagy sem. Erre egyébként maga Gálfi tett utalást a december 12-ei soron kívüli tanácsülésen, mármint hogy 110 millió eurót hívtak le az utóbbi két évben.

Szakács Tibor a lakosságnyilvántartó irodával kapcsolatban tolmácsolta a városlakók panaszát, miszerint több mint egy hónapra történnek a programálások. Ölvedi válaszolt, elmondta, tudomása szerint kevesebb az időpont, mert most hosszabb idősávot adtak az ügyfeleknek, de utána fognak nézni a dolognak.

Se kérdés, se válasz nem volt már ezután, Major egy Békesség Istentől! búcsúval le is zárta az ülést, és még 10 óra sem volt.