Majdnem két hét telt el azóta, hogy Oroszország valós ok nélkül megtámadta Ukrajnát. Putyin elérte azt, amit egy amerikai elnök vagy európai vezető sem tudott: meggyőzte az összes európai országot arról, hogy mennyire fontos a felkészült haderő, és mennyire csalfa remény, hogy az autokráciát a kapitalizmus automatikusan leváltja demokráciára; vagy ha azt reméljük, hogy pusztán racionális, diplomatikus eszközökkel hathatunk diktátorokra. Ugyanakkor Putyin nem tudja elérni a céljait, és sosem látott szintekre emelte az orosz hatalom imidzsének megaláztatását.

Információs hadviselés

A kezdeti lendület után érezhetően lelassult az ukrán fél részéről is az információáramlás. Nem csoda, az energiahálózat támadásával, a kontrollált területeken a kommunikáció zavarásával vagy megszüntetésével nehezebbé vált – de nem szűnt meg – a kommunikáció; valószínűleg a veszteségek növekedésével a hadsereg is igyekszik kevesebb, ellene felhasználható információt kiengedni (mint a haderő állapota, fizikai helye, ellátottsága). Ennek ellenére továbbra is rengeteg anyag kerül ki az internetre, és ellenőrizhető maradt a hozzáértők számára, hogy valóban mekkora orosz veszteségek vannak – értelemszerűen a saját katonai veszteségeit egyik fél sem reklámozza különösebben.

Az oroszok viszont, a kezdeti megalázó ukrán posztoktól eljutottak oda, hogy március negyedikén betiltották a Facebookot és a Twittert, mintegy beismerve, hogy nem tudják tartani a lépést abban a harcban, aminek a mestereiként voltak számontartva eddig; illetve mintegy beismerve azt is, hogy mennyire népszerűtlen lenne, ha kiderülne a széles tömegek számára, hogy amit különleges hadműveletnek nevez az orosz kormány, az valójában az ukrán lakosság bombázása. Rebesgetni kezdték Oroszországban a hadiállapot bevezetését is, de mivel az akaratlan elismerése lenne annak, hogy az invázió katasztrofálisan sikerül, ez egyelőre még nem történt meg. A háborúról való beszédért viszont 15 év büntetés róható ki, és olyan hírek szivárognak ki, mint az a krasznodari eset, ahol szabálysértési eljárást indítottak egy nő ellen, aki Lenin gránit talapzatát „megrongálta”, azzal, hogy kiírta „nem a háborúra” – a hótakaróba.

forrás: UkraineWorld

Ezek miatt a drasztikus intézkedések miatt a lakosság többsége továbbra sem tudja, milyen atrocitásokat követ el az országa, de a tüntetések most is folynak. Csak vasárnap országszerte 2.500 embert tartóztattak le, még a szibériai városokban is, ahol ritkák a tüntetések.

Az ország elszigeteltsége tovább nő, a külföldi média kivonul az országból, mivel a drákói és szabadon értelmezhető büntetések (elég a háború szó emlegetése) mellett lehetetlennek ítélik meg a munkát.

Ezek a lépések nem egy magabiztos, győztes országot sugallanak.

Életkörülmények

Az ukrán menekültek száma másfél millió körül járhat, amiben nincs benne az országhatáron belül maradt menekültek száma. Az elpusztított infrastruktúra, lakások, munkahelyek, főleg Harkiv, Kijev és a délkeleti részen (Herszon, Mariupol) a legjelentősebbek. A munkahelyek 63%-a azért még teljes fizetést ad az alkalmazottaknak.

A legnagyobb európai atomerőmű, a zaporizzsjai erőmű megszállása, azon túl, hogy nemzetközi egyezményeket szeg meg és nagyon felelőtlen, veszélyes cselekedet, a mariupoli példa után azt is előrevetíti, hogy az oroszok leállíthatják az ukrán energiahálózatokat, abban a reményben, hogy a lakosság megtörik.

Viszont azok után, hogy a tűzszüneteket sorra megszegik és a civilekre lőnek, elég magabiztosan állítható, hogy az ukrán lakosság csak dühösebbé és eltökéltebbé vált, hiszen nem látja biztosítottnak, hogy olyan egyezményt kössenek az oroszokkal, amiből nem lesz még nagyobb baj.

Oroszország sem áll fényesen, a tőzsde azóta is zárva, hogy ne kelljen szembenézni a katasztrofális zuhanásokkal, de a nyugati szankciók és a cégek kivonulása is már most kezdi éreztetni a hatását. A vendégmunkások, akik számára nagyon fontos a rubel árfolyama, már kezdik érezni, hogy amit kapnak, az sem helyben, sem a családnak hazaküldve nem annyit ér már. Oroszországban, akárcsak Nyugaton, a gazdaság fontos része a vendégmunka, annyi különbséggel, hogy jellemzően Közép-Ázsia a vendégmunka legnagyobb forrása. A helyiek számára is érezhető már az, hogy mennyiségi korlátozások vannak már most az üzletekben, és a bankszektor összeomlására lehet készülni.

Oleg Gyeripaszka, az egyik legnagyobb orosz oligarcha, aki egyébként publikusan is fel mert szólalni a háború ellen, a jövendő katasztrófát az 1998-as pénzügyi válsághoz hasonlította – az államcsőddel végződött.

Mint szinte minden autokráciában, Putyin is a jólétet használja mint az uralmát legitimáló eszközt. Csakhogy az eddigi lassú gyengülés helyett a saját hibája egy nagyon gyors összeomlás felé tereli, ami a hatalmát alapjaiban rengetheti meg. Emiatt várhatóan sokkal diktatórikusabb lesz az ország, és ennek közvetlen hatásaként rengeteg orosz hagyja el az országot – amíg még lehet.

Szakértők arra intenek, hogy ne reménykedjünk gyors puccsban vagy népfelkelésben, ugyanis Putyin rendszere évek óta készül ilyen forgatókönyvre – egyelőre úgy néz ki, megvannak az eszközei arra, hogy időben megállítson egy ilyen folyamatot, illetve a lakosság sem annyira elkeseredett egyelőre; az ilyesmihez idő kell.

Katonai szempontok

És végül, továbbra is igaz, hogy az oroszok legyőzhetetlenségének imidzse nagyon szenved jelenleg. Sőt, amikor múlt héten az orosz medve kasztrálásról írtam, nem arra számítottam, hogy ilyen rövid idő alatt is folytatódni és fokozódni fog ez a trend. Például, azok után, hogy minden elemző arra számított, hogy az orosz légifölény felállításához alig néhány nap kell, most azt látjuk, hogy tíz nap után is levegőben vannak az ukrán (szovjet időkbeli!) gépek és a híres Bayraktar drónok (március harmadika körül új szállítmány érkezett), a sokszoros orosz túlerő ellenére. Nemrég azt fejtegették az elemzők, hogy még nem indult el az orosz légierő, de amikor felszállnak a gépjeik, nagy baj lesz – ehhez képest az első nap, amikor határozottabban megjelentek az orosz repülők, minimum 5 repülőgépjük és 4 helikopterük veszett oda (az ukránok szerint több, de ennyit meg tudtak erősíteni külső források a bizonyítékok alapján). Ezek katasztrofálisan nagy számok egy modern hadseregben, főleg egyetlen nap alatt.

Nem ez az egyetlen aspektus, több szinten hibáztak az oroszok. Ezekből azért az még nem vonható le, hogy bármilyen háború így zajlana, de mindenképp olyan szintű hibák, amelyeket csak pár hete is elképzelhetetlennek tartottak volna a szakértők.

Vezetés

Míg az amerikaiak teleharsogták a világot Putyin őrült tervével, addig az orosz vezetés nagy része is biztosra vette, hogy nem lesz beavatkozás. Ez egyrészt kínos a Kremlinnek, hogy ilyen mélyen behatolt az amerikai hírszerzés a vezetőségbe, másrészt ahhoz is vezetett, hogy a vezetőséget is meglepetésként és következésképp felkészületlenül érte a háború híre. Nagyon sok következő hiba innen eredeztethető.

Politikai és katonai célok összeegyeztethetetlensége

Míg az a katonai cél teljesíthető, hogy meg kell semmisíteni Ukrajna haderejét, a politikai cél, hogy Ukrajna boldog egységben éljen Oroszország anyácskával, már egyáltalán nem teljesíthető. Az ukránok egyrészt saját nemzetként akarnak élni, másrészt belekóstoltak egy kezdetleges demokráciába, ahonnan a putyini diktatúra már nem vállalható lehetőség. De ezen túl is lehetetlen jó kapcsolatot kiépíteni egy nemzettel úgy, hogy közben atrocitások, háborús bűnök és gyilkolások zajlanak a lakosság ellen.

Ezentúl az orosz vezetés elhitte a saját propagandáját, és a titkosszolgálatai vagy elbuktak, vagy nem hallgattak rá, és azt képzelték a vezetők, hogy felszabadítóként várják majd őket (egyébként ez a magyar médiatérben is egy nagyon sikeres eleme az orosz propagandának, sok magyarral is sikerült elhitetni, hogy Putyin az ukrán elnyomás alól megy menteni az oroszokat). Ehelyett viszont az oroszajkú lakosság is harcolt a támadók ellen, majd a bevett városokban fegyvertelenül mentek az emberek a tankok elé tüntetni (például Herszonban és Bergyanszkban is). Ráadásul a „kisebbségvédő Putyin” miatt a többségében oroszajkú kelet és dél-keleti részek szenvednek jobban: lakóházak bombázása, áram- és internetmegszakítások, ellátási problémák sújtják a lakókat. Ebből lehetetlen eljutni oda, hogy majd partizánharcok nélkül kontrollálják az oroszok a régiót.

Koordináció

Többek között a rossz vezetés és tervezés miatt rossz a koordináció a különböző alakulatok között – nem csak a légierő és a páncélosok között, de a különböző osztagok között is. Gyakoriak a kommunikációs problémák, például nem érik el a vezetőiket vagy a központot a katonák – illetve teljesen érthetetlen módon nem titkosított rádiót használnak, így az ukránok egész egyszerűen le tudják hallgatni a csapatmozgásokat.

Doktrína

Az oroszok nem csak olyan hibákat követnek el, amelyekről az izraeliek, amerikaiak és más, aktívan harcoló nyugati országok megtanulták, hogy el kell kerülni, hanem olyanokat is, amiket 2008-ban Georgiában (orosz nevén Grúziában) követtek el – amely után nagy reform indult az orosz seregben, hogy felszámolják ezeket.

Jellemző az autoriter országokra, hogy jóval nehezebben tanulnak és alkalmazkodnak, mint a demokráciák (ellentéte pedig Izrael, ahol még a katonaság is arra buzdítja a katonákat, hogy gondolkozzanak és innováljanak). Ráadásul a 2014 óta zajló átalakulásokra sem készültek az oroszok, így most sok lépés váratlanul éri őket – például az ukrán seregek félig gerilla módszereket használnak a jelentősen nagyobb ellenséggel szemben, sikerrel).

Morál

A testvérnép gyilkolása, a rossz körülmények és akadozó ellátás, a gyenge fizetés nem segítenek a csapatok moráljában, az pedig kulcsfontosságú egy sikeres háborúhoz. A hatalmas veszteségek sem segítenek, az ukrán jelentések szerint (amelyek jó eséllyel a valósnál nagyobbak) 11.000 halott, 285 tank, 985 páncélozott jármű, 109 tüzérségi rendszer, 50 rakétailövő, 21 légvédelmi rendszer, 44 repülőgép, 48 helikopter, 447 gépjármű, két könnyűhajó, 60 üzemenyagszállító, négy drón az orosz veszteség.

Talán nem hangzik soknak a kb. 200.000 támadóhoz képest, de ez 10 nap alatt és 2022-ben katasztrofálisan soknak számít. Viszonyításképp a húsz évig zajló vietnámi háborúban az amerikaiak kb. 41.000 embert vesztettek csatában. Rengeteg az elfogott jármű is. Egy ilyen kis gazdaságú ország számára az ukrajnai Forbes által becsült 3 milliárd dolláros veszteségek nagyon sokat számítanak.

Eszközök és ellátás

Egy ismert mondás szerint az amatőrök taktikáról beszélnek, a profik logisztikáról. Azaz hiába van jó felszerelés, ha nincs hozzá üzemanyag és lőszer. Minden háborúban kihívás a logisztika, de az oroszok, úgy tűnik, még a saját határaiktól néhány tíz kilométerre sem sikerült hatékonyan megoldják a problémákat. Természetesen ebben nagy szerepe van az okosan erre célzott ukrán támadásoknak is. Ráadásul úgy néz ki, hogy a fejlettebb rakétákból kezdenek kifogyni és nem tudnak újakat gyártani gyorsan.

Az orosz haditechnikáról legendákat zengtek, de mára világossá vált, hogy ha nem kisléptékű a hadművelet, akkor a korrupció hatásai előjönnek: rosszul vagy semennyire sem karbantartott hadieszközök, amelyek lerobbannak terepen, kevés modern, sok régi és rossz technika. Példának okáért, míg az amerikai precíziós rakétákat ablakokon át lehetne pontosan lőni, addig az oroszok nem találták el a kifutót egy reptéren, gyakorlatilag feleslegessé téve a támadást. A repülők és a vezetőség is azért kerül folyamatosan a szükségesnél nagyobb veszélybe, mert megfelelő eszközök híján túl közel kell menjenek az ellenséghez – miközben az ukránok meg nyugati, naprakész technológiával várják őket.

Eddig is sok olyan hír érkezett, hogy a csúcstechnológiájú fegyvereiket pénz híján nem tudják értelmezhető mennyiségben gyártani, de a mostani szankciókkal szinte lehetetlenné válik. A modern fegyverek minden eddiginél drágábbak, jelentős ellátási láncok szükségesek a gyártásukhoz (például amerikai tervezésű, kelet-ázsiai gyártású csipek, német optika és szenzorok, afrikai ritka fémek). A huszadik századi fegyverek a huszonegyediekkel szemben gyakorlatilag használhatatlanok, hiszen messziről hatástalaníthatók.

A kiemelt kép a mocah.org oldalról származik.