illusztráció: Konrad Kirpluk | behance.com

Az orosz katonai offenzíva lendülete megtorpanni látszik. Míg eddig mozgásban voltak, az utóbbi napokat a helyben állás, bizonyos esetekben a pozíciók megerősítése, a beásás jellemezte. Hogy ez csak átmeneti újraszervezés a következő hullám előtt, vagy az egész háború jellege fordult meg, arról talán még korai következtetéseket levonni, de jelenleg nem látszik, hogyan tudna az orosz hadsereg az eddigieknél jobban teljesíteni, vagy hogyan tudna hosszabb távon Putyin jól kijönni a helyzetből, amit ő maga okozott.

Az információáramlás érezhetően változott, az ukrán tájékoztatásban erőteljesebben jelenik meg az információ fegyverként való használata – teljesen jogosan, egy, a létezéséért küzdő országról van szó –,  mint a híresztelések (mint például a hírek, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter meg akarná ölni Putyint, vagy hogy tizennapja el lenne tűnve), vagy a valószínűleg megelőző lépésként szánt hírek a fehéroroszok háborús csatlakozásáról (egész pontosan az aktív segítségről lenne szó, hiszen az oroszok jelenleg is saját területükként használják az országot).

Az oroszok kommunikációjára eddig is jellemző volt a már-már szürreális vádak és hazugságok használata, mint például, hogy az ukránok önmagukat bombáznák. Ebben a környezetben érdemes követni azt, hogy mit mondanak harmadik felek. Például Putyin február végi bejelentése, hogy emeli a nukleáris készültséget, valójában megmaradt nyilatkozatnak, de az amerikai titkosszolgálatok szerint valójában nem követte változás. Egyébként az ilyen üzengetések nem szokatlanok, a hidegháború alatt a fordítottja is megtörtént, az amerikai vezetés a nyilvánosság előtt titokban tartotta, de a katonaságban elszórta a nukleáris készültség emelésének üzenetét úgy, hogy azt biztosan megneszeljék a szovjetek, és érezzék, hogy ideje hátrébb lépni.

Elakadás

A cikk írásakor az elmúlt napokat az orosz hadsereg lelassulása vagy akár leállása jellemezte, főleg Kijiv (a város nevének ukrán formája) és a két keleti megye, Luhanszk és Donyeck körül, ahol úgy tűnik, hosszabb távon is arra rendezkednek be a támadók, hogy tartsák a pozíciókat. Mariupolban folyamatos az ágyúzás, délen, ahol jelentősen kesebb a sár, jobban haladnak az orosz csapatok.

Népirtás abszurd vádakkal

Ukrajna megtámadásának egyik indoka az oroszok szerint az ukrán kormány által elkövetett “népirtás” volt az ukrajnai oroszokkal szemben. Az ukránok kérésére az ENSZ Nemzetközi Bírósága megvizsgálta a kérdést, és március 17-én úgy döntött a testület, hogy alaptalan az orosz indoklás, és több okból is jogtalan a megszállás. Az orosz önvédelmi támadás sem védhető, de az ukrán per erre a kérdésre fókuszált.

A testületből 13-an szavaztak a döntés mellett, ketten pedig ellene, talán nem meglepő az olvasó számára, hogy a kínai és orosz tag nem értett egyet. Tehát végzés van most arról, hogy nem történt Ukrajnában népirtás az oroszok ellen – a magyar közbeszédben is kering még ez a mítosz, remélhetőleg nem sokáig. A Bíróság ítélete ugyan kötelező érvényű, de tudjuk, hogy csak az a törvény ér igazán valamit, amit be is tudnak tartatni. A Bíróságnak nincs saját hadserege vagy egyéb eszköze a kötelezésre, más ország pedig nem fog fellépni a nukleáris hatalom Oroszország ellen, így ez a döntés pusztán morális következményekkel jár.

Viszont számos ukrán és külföldi civil, illetve kormányzati szervezet igyekszik gyűjteni a bizonyítékokat Oroszországgal szemben arra, hogy folyamatosak a háborús bűncselekmények.

Mivel ezekről sok szó esik máshol, ebben a cikkben nem vesszük sorra, de néhány szót muszáj ejteni arról, hogy az oroszok olyan típusú háborút folytatnak egy európai országban, amelyről valószínűleg a többség azt hitte, hogy a mi életidőnkben már nem látunk ilyet:

– szándékosan lövik a civileket, kórházat, öregotthont, iskolát; Volnohaváról egy, Székelyudvarhelynél úgy tízezer fővel kisebb kisvárosról azt mondta a kormányzó nemrég, hogy gyakorlatilag megszűnt létezni a pusztítás miatt
– lövik az azelőtt megegyezett menekülési útvonalakat
– és Oroszországba igyekeznek deportálni civileket, akik ott gyakorlatilag rabként élnek, a rablások, nemi erőszak és gyilkolások is mindennaposak.

A kegyetlenkedések valószínűleg még éveken át lesznek kutatva, hogy megtaláljanak minden eltűnt személyt és azonosítsanak minden bűnt. Ez egy másik bíróságon, az ugyancsak hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon már megkezdett ügy, de mivel állandóan áramlanak az új hírek, illetve a keményen ostromolt városokból csak részadatok érkeznek, ez a munka folyamatos.

És mivel pont észak-keleten és dél-keleten haladtak jobban az orosz erők, pont az oroszajkú városokat sújtják a legerősebben az orosz háborús bűnök.

Ez a fajta kegyetlenség nem új az oroszok részéről (Szíria, Csecsenföld, Grúzia, Ukrajna 2014-2015, Wagner csoport tevékenysége az afrikai országokban), de eddig mindig megúszták, gyakorlatilag büntetlenül.

A katonai elakadás okozta frusztráció az egyik oka a kegyetlenkedésnek, de még fontosabb, hogy ez szándékos terv része is a lakosság ellenállásának megtörésére és a feladás kikényszerítésére. Így azzal számolhatunk, hogy ha kitart az elakadás, és a seregek végre is hajtják a parancsokat, meg kapnak elég utánpótlást, ezek a bűncselekmények még gyakoribbak lesznek.

Ez növeli annak a kockázatát is, hogy tömegpusztító, nukleáris vagy kémiai fegyver kerüljön bevetésre. A kémiai fegyverek kapcsán az utóbbi időben folyamatosan figyelmeztet a NATO, az orosz retorika pedig, az „azzal vádold az ellenséged, amit te csinálsz” szovjet szellemben továbbra is Ukrajnát vádolja különféle fegyverek gyártásával. Néha elég abszurd vádakkal is illeti, ami ugyancsak szokványos tőlük, ilyen a „szláv-ölő” betegség – ami nonszensz, ugyanis egyfelől a szláv nem egy genetikai kategória, honnan tudná egy kórokozó, hogy ki számít annak, másfelől pedig az ukránok maguk is ugyanolyan szlávok. Nem először történne meg, hogy Oroszország ilyen vádaskodással készítse elő a saját támadását.

Béke lenne, ha Zelenszkij feladná?

Röviden: nem. Egyrészt az ukrán társadalom nem az ukrán elnök: bármit is írna alá Zelenszkij saját szakállra, az nem jelentené automatikusan azt, hogy az ország követné benne. Sőt, látva azt a hihetetlen morált és bátorságot, amit a megszállt városokban mutatnak a tankokkal és fegyveresekkel szembemenő fegyvertelen lakók, nagy eséllyel nem menne bele a társadalom egy előnytelen kompromisszumba. Ráadásul az orosz kegyetlenkedések és a megegyezett feltételek felrúgása kontraproduktív is az orosz érdekek szempontjából: ahelyett, hogy a feladás felé terelnék a társadalmat, az üzenet az lett végül, hogy két választás van: szabadság vagy halál. Nem lehet kiegyezni az oroszokkal, a két évtized semlegessége és a területi konfliktus által (Donbasz és Krím) elejét vett NATO-csatlakozás sem elég számukra, ők tényleg le akarják igázni és megszüntetni az ukrán nemzetet.

De a világ számára is súlyos következményekkel járna az, ha kiderülne, hogy mészárlással el lehet érni politikai célokat. Egy olyan világban ébrednénk, ahol számtalan ázsiai és afrikai ország, közöttük Kína, Törökország, Földközi-tengeri országok gondolnák úgy, hogy régi sérelmeket, területi követeléseket ideje lerendezni. Egy ilyen világban számunkra, EU és NATO-országok lakói számára sem lenne már garantált az alapvető fizikai és biológiai biztonság.

Így hát az ukránok nem adhatják fel, hiszen a saját életükért küzdenek. Putyin meg nem adhatja fel, mert akkor gyengeséget sugallna otthon és a nemzetközi színtéren egyaránt. De ugyanez az oka annak is, hogy egyelőre egy gyengébb kompromisszumba sem tudna belemenni, hiszen úgy indult neki, hogy megszünteti az ukrán kormányt és, az eredeti terv szerint, az államot is. Az, hogy Putyinhoz mennyire jutnak el a valós információk, az olyan kérdés, amiről nincsenek valós információink – pedig ez lenne a döntései megjóslásához szükséges minimum. A külvilág, főleg a NATO, továbbra sem akar beavatkozni a legkevésbé sem direkt módszerekkel (így a légtérzár továbbra is kizárt), de az anyagi és fegyverzeti támogatás folyamatos.

Merre tovább?

Jelenleg nem látszik, hol lehet a vége a háborúnak. Az orosz fél tárgyalni is leginkább azért megy, hogy azt tudja bizonygatni, igenis hajlandó tárgyalni, és így próbálja az ukrán félre kenni a felelősséget. Még egy ideig biztosan nem megy bele kompromisszumokba, viszont már most sokat enyhített a retorikáján: a kezdeti „denácifikáció” után már olyasmiről esik szó, hogy Ukrajna tegyen ígeretet, hogy nem engedi a fasiszta szervezeteket virágzani és változtassanak meg utcaneveket.

Háborút nem ilyen célokért indítanak.

Az ukrán fél számára is vannak elfogadhatatlan feltételek, például a serege feladása öngyilkosság lenne, de néhány témában már mutatnak rugalmasságot: a NATO-tagságban, ami eleve nem is volt eddig sem túl valószínű, főleg nem rövid távon.  Helyette bizonyos országokkal – Lengyelország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Ukrajna tagsággal – kötött szövetségek, védelmi megállapodások lehetnek a kiút

De egy ideig inkább lesz színjáték a tárgyalási folyamat, mint valós eredményt hozó. Az ukrán vezetés a nehéz kompromisszumok felelősségét népszavazásokra tudja hárítani, ami legitimálja is majd a döntéseiket.

Annak ellenére, hogy az orosz sereg rengeteg gonddal küzd, – köztük nagyon amatőrökkel is, mint például a tisztek titkosított rádió helyett civil mobiltelefont is használnak, amelyeket bemér az ukrán tüzérség, majd annak megfelelően cselekszik –, de még mindig egy jelentős erő, ami nem tűnik csak úgy el. A mészárlásokat folytatni fogják, mert eleve sokkal könyebb és kényelmesebb távolból kilőtt rakétákkal civil célpontokat lőni, mint katonaiak ellen harcolni.

Az orosz gazdaság pedig tovább szenved. A hírzárlat miatt nehéz eldönteni, hogy milyen szektorban van már hiány és miben nincs, de az élelmiszerek és a gyógyszerellátás már küzd elakadásokkal.

Az egyik leglátványosabb hozadéka a háborúnak

számunkra az Európai Unióban az lehet, hogy éveken belül megszűnhet a kiszolgáltatottság az orosz energiahordozók felé. Nagyon drága lenne most azonnal betiltani az orosz gázt és az olajat, de már most kezd látszani, hogy az európai vezetés, élén a németekkel, akik mindig is hajlíthatóvá váltak, ha olcsóbban kaphatták az orosz gázt, ezúttal megelégelték a fennálló helyzetet, és ha drágán is, de véghez viszik előbb a függőség csökkentését, majd felszámolását.

Már idén jelentősen csökkenhet az orosz bevétel, egyfelől az öböl-menti államokból (főleg Katar) importált cseppfolyósított gázzal (LNG), másfelől a fogyasztás korlátozásával is. Ez pedig azért fontos, mert az orosz gazdaság nagyban függ az energiahordozók exportjától, az orosz gazdaság pedig teljes mértékben a háborús célok szolgálatába állítható, sőt az életszínvonal csökkenése okozta társadalmi elégedetlenség növekedésével jó eséllyel Oroszország hamarosan sokkal militárisabb lesz.

Putyin a hatalma megőrzéséhez kevés kiúttal rendelkezik, de ezek egyike az, hogy a társadalomban úgy adja el a háborúját, mint egy újabb Nagy Honvédő Háborút, ahol az oroszok a puszta túlélésükért küzdenek a Nyugattal Ukrajnában, remélve, hogy az életükért rettegő emberek kevésbé lesznek hajlandóak elgondolkodni a retorika valóságtartalmán.