A magyar trapzene egyik úttörője, Figura lép fel Udvarhelyen december 20-án, pénteken a Kossuth utca 20. alatt található Siculus Ifjúsági Házban, vagy ahogy mind ismerjük, az UFF-nagyteremben.
Figura a stílus egyik első olyan magyarországi képviselője, aki milliós nézettségeket hozott össze a YouTube-on. Ő mégsem lovagolta meg annyira a műfaj sikerét, mint mondjuk OTL-es társai vagy Lmen Prala, akivel több közreműködése is van a magyarhertelendi előadónak. Készített már közös számot Manuellel, Grassával vagy például Baba Azizzal is. Legismertebb dalai a Sleep vagy a Fala fel, és bár újabban is alkot, kevésbé aktív.
A trapínyenceknek kötelező, a kíváncsiaknak lehetőség. És talán ugyanezt lehetne mondani az este másik fellépőjéről, Lil Tibről is. Az udvarhelyi trapelőadó még a szintén udvarhelyi Kisé mellett tűnt fel a Ragadozókkal. Mindkét előadó esetében számítani kell szókimondó dalszövegekre is.
Lil Tib 23, Figura 24 órától ragad majd mikrofont, de a 21 órakor már érkezhetsz, sőt, ha annyira ínyenc vagy, érkezz is, hisz őket még megelőzi Slyly és Kazen fellépése. A „pogó levezetésére” Smol lesz majd segítségedre. A belépők 40 lejbe kerülnek.
Ha érdekel a műfaj, egyáltalán a hasonló, fellépős bulik, nem árt a jelenléteddel támogatni a szervezőket. Mint egyikük, az udvarhelyi diákpolgármester, Gergely Péter elmondta, a Skib Series-szel – aminek ez a buli is a részét képezi – szeretnének valami újat hozni Udvarhelyre, és ennek első körben felmérik a támogatottságát. Péter „diákpolgármesterré választása” után hosszabb interjúban mesélt terveiről.