A lengyel nevetett a végén

Fotók: SZABÓ APOR

A lengyel Alan Banaszek nyerte a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt. A Mazowsze Serce Polski csapat kerékpárosa volt a második etap győztese is, de ekkor még Daniel Auer – aki mindkét szakaszon második volt – az időjóváírásoknak köszönhetően viselte az összetett elsőségért járó piros trikót.

A harmadik, kézdivásárhelyi szakaszt, akárcsak az udvarhelyi befutót, ismét az olasz sprinter, Andrea Guardini nyerte, de rögtön mögötte ért be Banaszek, aki ezzel át is vette a vezetést összetettben. Az osztrák Daniel Auer az utolsó, csíkszéki szakaszon hiába nyerte a végső sprintet is, nem volt elég, hogy leszorítsa az élről a lengyelt, aki így 12 másodperccel Andrea Guardini előtt megnyerte a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt, amelyen Auer lett a harmadik.

A Banaszek családban nagy volt az öröm: a negyedik és ötödik helyen a végső győztes két unokatestvére: Adrian és Norbert Banaszek végeztek. A lengyel csapat zsinórban második alkalommal nyerte meg a körversenyt, tavaly Jakub Kaczmarek nyert, ő idén ötvenedik helyen fejezte be a versenyt. Banaszek az összetett mellett, a sprinterek versenyét is megnyerte, és klubja, a Mazowsze Serce Polski nyerte a csapatversenyt.

Az idei a sprinterek éve volt

a csíkszeredai Team Novak bánatára. Korábban Sebestyén Szabolcs csapatvezető kérdésünkre elmondta, mivel nincsenek sprintereik, abban bíznak, hogy bringásaik részt tudnak venni egy hazaérő szökésben, így időt nyerve az összetettben az olyan sprinterekkel szemben, mint Banaszek, Guardini, vagy Auer, de az idei év mindegyik szakaszán még a cél előtt sikerült utolérni a szökevényeket, így kizárólag sprintbefutók voltak.

A csapat másik célja a szakaszgyőzelem, és a legjobb magyar kerékpárosnak járó trikó megszerzése volt Orosz Gergő lévén, de ez sem sikerült a hazaiaknak, ezt az Epronex kerekese, Istlstekker Zsolt szerezte meg.

A legjobb hegyimenő Emil Dima lett, aki már az első szakaszon élre állt ebben a kategóriában, miután akkor magányos szökésre adta a fejét, és elsőként ért fel a kategorizált emelkedőkre. Ő lett a legjobb román nemzetiségű kerékpáros is, azzal, hogy hatodikként fejezte be az összetett versenyt. A legjobb 23 év alatti bringás az olasz Andrea Gatti lett.