Fotók: Balogh-Lőrincz Bernadett személyes archívuma
Bár Györgydeák Apor az utóbbi időben sokat változtatott ezen, alapvetően nem nagyon vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy a szomszédunkért, a barátunkért, vagy éppen iskolatársunkért szoríthatunk az Eurosport képernyőjét nézve. Balogh-Lőrincz Bernadett számomra egyik sem, udvarhelyiként mégis mérhetetlenül büszke voltam, amikor befejezte első felnőtt világbajnoki futamát az osztrák Saalbachban rendezett alpesi-sí világbajnokságon, és a hatvanadik idővel érkezett célba az óriásműlesikló versenyszám első futamában.
„Egyelőre a hatvanadik, de valószínűleg ez még a futam végéig változik” – jegyezte meg Horváth Mariann kommentátor, de szerencsére nem lett igaza, mert Nagy Norbert egykori tanítványát, a Barbu Schi Club versenyzőjét az utána következő versenyzők közül senki nem tudta megelőzni, így bejutott a második fordulóba is és azt is teljesítette.
Két nappal később, a lesiklás során is két futamot teljesíthetett, összehozva Románia legszebb idei vébéeredményét, egy 33. helyet. Az udvarhelyi lánnyal – aki teljes mértékben kimaxolta világbajnokságát – még a vébét követő hétfőn beszélgettem. Mivel én egy vírusos megbetegedéssel küszködtem, ő meg már következő versenyére készült indulni, telefonon beszéltünk. Az élményeire, érzéseire voltam leginkább kíváncsi.
Hatalmas öröm volt megtudnia, hogy utazhat, mondja, még akkor is, ha maga a kijutás „egyszerű” volt: nem volt selejtező, Románia vihetett négy sízőt, és négyüket választotta ki a szövetség. Szereti egyébként a nemzeti csapatot az udvarhelyi lány, jó viszonyban van a többiekkel, jó a hangulat, osztja meg, amikor erről kérdezem. És ha már a lehetőség adott volt, „úgy álltam hozzá, hogy úgymond
ki kell élveznem minden pillanatot.
Végig jó is volt a kedvem, élveztem, hogy ott lehetek, s semmi stressz nincs rajtam” – emlékszik vissza, pedig ekkor még megeshetett volna, hogy nem jut be sem a pénteki óriásműlesikló, sem a vasárnapi lesikló döntőbe, de mivel a résztvevők száma nem volt túlzottan nagy, elhagyták a selejtezőket, mindkét számban biztossá vált az indulása.
Bernadett pénteki rajtja előtt még borzolta a kedélyeinket az eset, amikor a görög lányt bukása után helikopterrel kellett, hogy elszállítsák a pályáról. Meg is szakították a futamot, amikor ő és a még hátralévő, körülbelül húsz-harminc versenyző a rajtkapunál várta, hogy lejöhessen. Mennyire volt fagyott a hangulat? – kérdezem az udvarhelyi sízőt, aki látta, hogy érkezik a mentőhelikopter, azt azonban nem látta, hogyan esett el a görög lesikló, és hogy mekkora a baj. „Nem foglalkoztam vele, próbáltam magamra koncentrálni, arra, hogy élvezzem” – mondja Berni.
Olyannyira sikerült kizárnia az előtte történő balesetet, hogy a verseny újraindítása után éppen hatvanadiknak, az utolsó továbbjutó helyen érkezett be. Igaz, ekkor még volt fent 25-30 versenyző. „Tudtam, hogy innen már meglehet, mert pontok alapján rakják össze a rajtsorrendet és tudtam, hogy utánam olyanok következnek, akik gyengébbek nálam” – emlékszik vissza.
Két nappal később jöhetett a lesiklás, amelynek első futamát csupán a versenyzők egyharmada teljesítette, de mi nem panaszkodhatunk, hiszen közöttük volt Bernadett is, aki szerint a tűzés nem volt nehéz, a jég okozott nehézséget, és hogy nagyon hosszú volt. „Fáradtál, rendesen érezted, ahogy égnek az izmaid” – emlékszik vissza, pedig ő elmondása szerint nem az a típus, aki megijedne egy pályától. Maga a saalbachi hegy sem volt ijesztő, nem szoktam félni – mondja hozzátéve, hogy a szlalom napjára nagyon hideg lett, azelőtt be is locsolták a pályát, ami olyan jeges lett, hogy alig tudtak rajta közlekedni. „Nagyon kemény volt, csillogott az egész” – mondja.
Kérdezem, az utolsó futama előtt megfordult-e a fejében, hogy most jól jönne egy biztonsági futam, lévén, hogy alig jöttek le a pályán a versenytársai, de elmondása szerint ekkor sem ez járt a fejében.
Ahogy fogalmaz „fejjel sízik”, tudja, hogy a pálya melyik részét hogyan akarja megsíelni. Voltak részek, ahol visszatartotta a tempót, hogy tudjon bent maradni, aztán ahogy jött egy könnyebb rész, eleresztette kicsit a léceit, aztán ha kellett, megint visszafogta. Tudatos sízés volt, és még ha a startnál ez nem is jutott eszébe, be akarta fejezni, mert a román szövetség szempontjából sem mindegy. „Ne legyen az, ha majd támogatni kell minket, hogy a múltkor is eljöttünk s egyikünk sem fejezte be a versenyt” – magyarázza, bár az is igaz, ő azon sízők közé tartozik, akik nagyjából minden futamot befejeznek, nem szokott kiesni, mondja. Magabiztos is volt, tudta, hogy meg tudja csinálni és nem is lett másképp. És mégsem ez, nem az eredmény
