A legjobb csapat volt az udvarhelyi Resicabányán

Az udvarhelyi csapat, fotó: az Iskolás Sportklub Facebook-oldala

A tavalyi évhez hasonlóan, 2024-ben is Resicabányán rendezték a 15 és 17 év közötti korosztály birkózóinak Sportiskolás Országos Bajnokságát március utolsóelőtti hétvégéjén.

Az idei versenyszezon első, komolyabb megmérettetésén a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub (ISK) versenyzői 6 érmet szereztek, Egyed Gergő 55 kilogrammos súlycsoportban lett országos bajnok, míg Bálint Alexandra a 49, Elekes Róbert a 71, Kacsó Bendegúz a 80, Lőrincz Magor a 92 kilogrammosok versenyében szerzett ezüstérmet. Verestóy Árpád a bronzéremig jutott a 80 kilogrammos súlycsoportban. Berkeczi Attila a bronzmérkőzésen kapott ki és lett negyedik, míg Molnár Attila és Csíki Zoltán az ötödik helyen végeztek.

Az udvarhelyiek sok-sok dobogós helyezése ráadásul azt jelentette, hogy a Katona László által felkészített csapat a resicabányai országos legeredményesebb együttese lett.

„Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a ’24-es versenyszezon. Az ünnepek után sűrű lesz a program, hiszen úgy belföldi, mint anyaországi megmérettetések várnak ránk, nemzetközi versenyek és országos bajnokságok” – zárja eredményeiről beszámoló bejegyzését az ISK.