Délután kapom a fülest, és már kaptatok is fel a dombon Cserehátra, ahol egy évente megrendezésre kerülő esemény, az udvarhelyi Cserehát Családi Sportnap zajlik éppen. Amint közeledem, hallom azt a különös, lüktető zajt, amit a zene, a gyerekzsivaj és focidrukkerek hangjának vegyülése hoz létre. Az esemény attól is különleges, hogy évek óta magyar, roma és román családok egyaránt részt vesznek és a gyermekek együtt sportolnak, rajzolnak és játszanak az ugrálóvárban. 

Korábban a jelenlevő roma és magyar gyermekeket már megkérdeztük arról, hogy mit gondolnak egymásról. Ezúttal Pap Tünde, a Cserehát lakószövetség elnöke és a Csereháti Családi Sportnap szervezője számol be az eseményről, illetve a különböző etnikumok együttélésével kapcsolatos tapasztalatairól: 

Ez a nap a gyermekeké

A Csereháti Családi Sportnapok tizenkettedik alkalommal került megszervezésre, az én szervezésemben pedig ez a második alkalom. Igazából a gyermekeknek szól a mozgásról, a sportról. Az ő kedvünkben próbálunk járni mind arcfestéssel, mind aszfaltrajzzal, focimérkőzéssel vagy roller-, futás-, görkorcsolyaversenyekkel. Meghívtuk a helyi rendőröket, a tűzoltóságot, a gyerekek megismerhették az autókat. Volt légvár is, amit szintén nagyon élveztek a gyerekek.

A környező utcák emberei is kijönnek erre az eseményre, az Éltetőkút utcából, a Budvár negyedből, a Csere és a Kuvar utcákból; az egész városból vannak azért vendégeink, magyarok, romák, románok egyaránt.

Nagyon élvezik, minden esztendőben próbálunk valami újat nyújtani az azelőtti évekhez képest. Mindenféleképpen a gyerekeken van a hangsúly, hogy ők érezzék jól magukat – mind a roma, mind a magyar, mind a román nemzetiségű gyermekek.  

A Tavesz Baktalo sorozatunkban Udvarhely utcáin megszólított embereket kérünk, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat és véleményüket a roma közösségekkel kapcsolatban. Célunk, hogy hiteles képet kapjunk arról, hogyan éli meg a többségi közösség a roma és nem-roma lakosok együttélését és milyen pozitív élményekkel vagy kihívásokkal találkoznak a mindennapokban.

Egymás életének részesei

De amúgy én ezt nem csak ezen az eseményen figyelem meg. Itt, Udvarhelyen ez egy picit másképp működik. Ha van egy városnap, vagy egy bármilyen gyermeknapi rendezvény, vagy a strandon, a romák jelen vannak ugyanúgy, mint a magyar emberek, vagy a románok. Tehát bárhova elmehetünk, mindenhol jelen vannak, ők is részesei a mindennapi életünknek és mi is az övéknek.

A Budvárról is néha szoktak erre az eseményre kijönni, én úgy gondolom, hogy ők alkalmazkodnak. Tehát, amit láttam az utóbbi két év alatt az én szervezésemben, ha probléma volt, soha nem a romákkal volt a probléma. Ugyanúgy a magyar ember megütötte a másik magyar embert. A Budvárban tényleg egy kicsit másképp vannak, lehet hogy más az életmódjuk is, de én erről nem tudok véleményt mondani, mert nem vagyok velük, nincs ezzel kapcsolatos tapasztalatom. Az éltetőkútiak próbálnak hozzánk alkalmazkodni, mert az közelebb van, a Cserehát negyedből a város fele vezető egyik utca az Éltetőkút.

Ami itt, a Csereháton a konfliktusokról szól, szerintem az magyar-magyar emberek között is van. Én azt tudom mondani, hogy minden nemzetiségűben vannak nehézségek. Mind különbözőek vagyunk tulajdonképpen, egy magyar sincsen egyforma, egy roma sem, egy román sem. Mi együtt tudunk itt élni. Ugyanúgy vannak román lakók is, roma lakók is, magyarok is. Megpróbálunk együtt élni. Ha probléma van, megpróbáljuk megoldani. De ez szerintem a mindennapi életnek a része. Én nem gondolom, hogy a romák bármiben is különböznének tőlünk vagy mi tőlük. 

Engem, ami kimondottan zavar, és amiért meg szoktam szólítani nem csak magyart, vagy romát, hanem mindenkit, az a szemetelés. Ez elég érzékenyen érint engem. Van, amikor mi is úgy visszük le a szemetet, hogy direkt otthagyjuk a szemetes mellett, mert tudjuk, hogy azt úgyis el fogja még vinni valaki. Amit most észreveszek, amióta vannak ezek a visszaváltható palackok, napi szinten keresik, kutatják a kukákban. 

A legillatosabb lakás

Az a baj, hogy az emberek előítéletei „inde-unde“ megmaradnak valamilyen szinten. De úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell adni, hogy egyenlő esélyekkel induljon a bőrszínétől függetlenül minden témával kapcsolatosan. Volt egy ilyen tapasztalatom, hogy az egyik lépcsőházban be kellett mennem több lakásba és az egyedüli lakás, ahol friss, üde illat csapott meg, az egy roma lakás volt. Nem azt mondom, hogy a többieknél nem volt tisztaság, csak itt rendesen, feltűnően tisztaság volt. 

Mindenkinek megvannak az előítéletei, mert vannak. Nekem is, másnak is, mindenkinek. Én azt tudom mondani, meg kell adni mindenkinek az esélyt, hogy bebizonyítsa, ő ugyanolyan értékű ember, mint bárki más a társadalomban.

Hát ez az empátia a legfontosabb, hogy ők is próbáljanak megérteni minket, mi is őket. És a másik, amint már mondtam, hogy esélyt kell adni egymásnak. 

Egy tálból kakasoznak

A lányomnak van egy roma barátnője. Nincs ellenemre nekem igazából, amíg mindenki szépen tud viselkedni és nem bántjuk egymást, nincs bullying a gyermekek között sem, részemről nem probléma. Itt a negyedben, ha kijön valaki hétköznap és körülnéz, az integráció észrevehető. Ugyanúgy másznak fára közösen, vagy fociznak, vagy bújócskáznak, vagy csak simán leülnek a lépcsőre és kakast esznek, vagy bármi.