Bögözben a Kincses porta nevű birtokon található egy öreg ház, amelyet Ilyés Emőke vett meg és restauráltatott eredeti állapotát megőrizve.

A házról már 1886-ból származik telekkönyvi bejegyzés Emőke szerint. Az udvaron, a ház mögött áll egy csűr is, valószínűleg hasonló korú, kissé átalakították, de értékéből nem vesztett.

Kapjon helyet az új mellett a régi is

Ebben a csűrben Kertész Hajnalka képeivel és több mint harminc emberrel együtt hallgattam meg június 8-án, csütörtökön Köllő Miklós örökségvédelemről és tájépítészetről szóló előadását, amelyet a Bögöz Tájegység Értéktárnak a Hungarikum pályázatán keresztül szerveztek meg. Az előadás célja az volt, hogy még jobban megismerjük a saját kultúrtájunkat, és olyan szemléletet formáljunk, amiben helyet kap az új mellett a régi is; valamint célja volt az is, hogy bemutassa azt, ami ebbe a környezetbe beleillik és miért.

Köllő Miklós először megismertette velünk azt a 300 éves kultúrtájat – szerinte, ha értékvédelemmel foglalkozunk, valahonnan innen kell elkezdeni –, ami körülvesz és aminek biodiverzitása nem található meg sehol máshol Európában: „ezért jár ide Károly király; a medvét, ha elvinnénk Németországba, nem tudna megélni”.

Ez a diverzitás részben a területek tagoltsága miatt létezhet, amelyek permakultúraként működhetnek, amennyiben nem egyformán vetik be és rendszeresen művelik őket. Természetesen megművelésük módja is számít, például ha nem egyszerre kaszálják a területeket, azzal az élővilágnak teret biztosítanak. Ez a sok kicsi föld nehezen fenntartható, de biotermesztés szempontjából nagyon is előnyös.

Egy dombvidéki tájban, mint Székelyföld, a tájat nem lehet “elválasztani” az épületektől, mert az útról a ház és a mögötte lévő domb is látszik, a dombról pedig a település. Ezért a településrendezési tervek készítésekor fontos szempont, hogy szellős legyen a szerkezet, hogy ne csak épületeket lássunk, ne veszítse el jelentőségét az azok mögött elterülő táj.

„Az öreg ház előtt mindig ott van a fa, a gyümölcsfa, ami árnyékot vet és van gyümölcs. Minden ház előtt más fa van egy szomszédságon belül”, ezért tudtak cserélni egymás között a szomszédok, így nem volt szükség kamrára. Amikor a régi házak helyébe újakat építettek, sok esetben kivágták ezeket a fákat, megszüntetve azt a szociális hálót, melyet a gyümölcsök csereberéje biztosított. Már nem ülünk ki a kapu elé nézelődni, beszélgetni, és így nincs is kapcsolatunk a szomszédainkkal, elszigetelődünk egymástól – hívja fel a figyelmet arra, hogy az épített és természetes környezet alakításának mekkora hatása van az ember életminőségére, a közösségekre.

Vándor-e a székely?

A házépítés esetében nincs gond a fejlődéssel, lehet haladni a korral, csak meg kell nézni, mi illik bele a környezetbe. Azáltal, hogy helyi anyagok felhasználásával építünk vagy újítunk fel házat, a helyi szakemberek munkáját támogatjuk. Ez költségesebb, mint például a gipszkarton és társai használata, de míg az első opcióval azt segítjük, hogy egy helyi ember itthon tudjon élni és a gyermekeit taníttatni, nevelni tudja, addig a másodikkal ahhoz járulunk hozzá, hogy egy építőanyag-lerakat igazgatója kicsivel tovább tudjon nyaralni.

Érdekesség, hogy Amerikában az emberek átlagosan tizenötször költöznek át más lakásba, először a családtagok gyarapodása miatt egyre nagyobba, majd azok kirepülése miatt vissza kisebbe. Mi nem vándorolunk már, ragaszkodunk ahhoz, amibe beleszülettünk, amit örököltünk, az őseinkhez, akikkel többek közt a tárgyi és építészeti kultúránk köt össze, és minden örökségünknek története van.

Könnyebb az igényeket alakítani, mint a házat

Nálunk régen akár nyolcan is laktak egy házban, „tehát könnyebb az igényeket alakítani a házhoz, mint a házat az igényekhez.” De néhány módosítással egy régebbi ház addig kihasználatlan tetőteréből is ki lehet alakítani szobákat, vagy bele lehet toldani a ház hátsó felébe, ha arra van szükség, és ettől a falukép még sokat nem változik. A lényeg az építész szerint az örökségeink védelme, vagyis a modern világunkba való bevonása, mert a kultúra, a szokás, a környezet lehet a boldogság kulcsa is. A boldogságot a kultúra függvényében szemlélve idegen környezetben csak akkor tudunk boldogok lenni, ha megtanuljuk az ottani kultúrát, de itthon még megvan minden, amibe beleszülettünk, nem kell más kultúráját “ellopnunk”, csupán meg kell óvnunk a saját örökségünket. Kiváló példa lesz (ha végül megvalósul) a megmentésre, hogy Gyergyószárhegyen az államilag támogatott típusházak (orvosi lakások, tanári lakások stb.) építése helyett régi házakat fognak felvásárolni és felújítani.

Szorosan egymáshoz kapcsolódó logikai rendszerek voltak jelen ebben a tájban. Őseink hosszú távú fenntartható megoldásokat találtak ki, hogy nem csak ők, hanem utódaik is tudjanak élni ebben a környezetben. Ezt tükrözik mind az épületek mind a megművelt földek, sőt még a patakok is.

Az előadás végeztével az agyagfalvi gyerekek zenei produkciójával lazíthattak a jelenlévők, végül pedig megünnepeltük egymást, ki pálinkával, ki borral, ki pedig egy pohár vízzel.