A kullancs nem öl meg, csak megkóstol

Tévhit, hogy a kullancscsípés sürgősségi eset. Dr. Nagy Levente elmondja, hogyan szedheted ki a bőrödbe fúródott állatkát.
Fotó: GÁL ELŐD

A mentősöktől hetente lekérdezett statisztikákból azt vettük észre, hogy az elmúlt hetekben megsokszorozódott a kullancscsípések száma, ezért Dr. Nagy Leventét látogattuk meg, hogy segítsen kiigazodni, miért van ez, és valóban minden kullancscsípéssel le kell-e támadnunk a sürgősségi osztályt. A családorvos nagyon szívesen mesélt nekünk, kiderült, cikksorozatot is írt a témáról.

A nyári szezon a kullancsok életciklusában az a periódus, amikor szaporodnak és táplálkoznak, illetve sokkal nagyobb a lehetőség arra, hogy találkozzunk az élősködőkkel, hiszen többet járunk ki a természetbe és általában hiányosabb öltözetben.

A kullancsok látása igen gyenge ezért hőérzékeléssel és szaglással tájékozódnak, így találják meg az emberi és állati bőrfelületet, ahol olyan zónát keresnek, ahol a legpuhább a bőr. Így jutnak el főként a hajlatokba. Általában négy-öt órájukba telik, míg találnak egy olyan véreret, ahonnan megszívhatják magukat. A kullancs szúró-szívó szájszerve spirál alakú, amelyből a nyálán keresztül kiválaszt egy zsibbasztó anyagot, így nem érezzük a csípését.

A rovaroknak több típusa van, környékünkön főleg a klasszikus kullancs elterjedt, de közülük nem mindegyik fertőzött, „éppen ezért a kullancscsípés nem képez sürgősséget, ez téves elképzelés” – mondta Dr. Nagy Levente, szerinte egyénileg kell megoldani a problémát, esetleg a permanenciaközpontban vagy a családorvosnál.

Piros, piros, de meddig…

„A fertőzött kullancsok emésztőrendszerében léteznek a Borellia burgdorferi nevű kórokozók. A kullancs megszívja magát vérrel, és amikor ez megtörtént, akkor bizonyos részét visszaöklendezi, így történik a fertőzés” – magyarázta a háziorvos. A kullancs tulajdonképpen két fő betegséget okoz, az agyvelőgyulladást, és a vidékünkön gyakoribb Lyme-kórt (borrelózis).

Előbbi vírusos, ezért védőoltással megelőzhető, de vidékünkön ez nem gyakori, utóbbi bakteriális, tehát észre kell vennünk és kezeltetnünk, ez általában egy hónapos antibiotikum-kúrát jelent.

Dr. Nagy Levente nem tud kullancscsípés által okozott agyvelőgyulladásos esetről a környéken, de ez egy elég súlyos betegség, akár egy héten át tartó kómás állapotot is okozhat, és van egy bizonyos elhalálozási százaléka, viszont nyomtalanul szokott gyógyulni.

A Lyme-kór egy héttel a csípés után jelentkezik. Ha egy héten belül a csípés helyén piros a bőrfelületünk, az csak egy irritáció is lehet, okozhatja az, hogy a kullancs szájszerve nem steril. Ha ez a helyi reakció elmúlik és utána jelenik meg a piros zóna, amelynek a közepe elhalványul és folyamatosan tágul, akkor van dolgunk ezzel a betegséggel. Mivel ez egy hatalmas kört is leírhat, jó megjegyeznünk a csípés pontos helyét.

A Lyme-kórt ezerarcú betegségnek is hívják, hiszen nagyon változatos, bármely szervet érintő tüneteket produkálhat. A problémát okozó spirál alakú baktérium évekig megbújhat az ember szervezetében, és több évvel a csípés után is okozhat akár egy idegbénulást, ízületi bántalmakat, szívizomgyulladást, vagy agyvelőgyulladást.

Ne bosszantsd fel a kullancsot!

A kullancs kiszedéséről is megkérdeztük Dr. Nagy Leventét, mert rengeteg népi módszerről hallottunk már korábban. „Dörzsölgetni gyufafejjel, olajjal, zsírral, petróleummal szigorúan tilos, mert az egyébként nem jóllakott kullancsot, ha ezekkel mi bosszantjuk, kiváltjuk ezt a visszafele öklendezést. Ha egy olyan csipesszel próbálkozunk, ami a kullancs testét összenyomja, azzal mi magunk fecskendezzük a testéből a fertőzést a vérereinkbe.

A helyes kivevéshez egy olyan csipesz kell, mint a szemöldökcsipesz, amellyel tulajdonképpen a kullancsot nem összenyomjuk, hanem a bőrfelülethez minél közelebb megpróbáljuk megfogni, egy pár mozdulatot teszünk vele, hogy a szúrcsatornát tágítsuk és kitépjük” – magyarázta a helyes eljárást a családorvos.

Sokan azért esnek kétségbe, hogy a kullancs feje beleszakad a bőrükbe, de azt is megtudtuk, hogy ez a szívókájából egy rész, ami semmi problémát nem okoz, idővel kitakarodik. A doktor úr egy kullancskanalat is mutat, amely alkalmas a kiszedéshez, és bármilyen mesterember el tudja készíteni.

Dr. Nagy Levente az elővigyázatosságra hívta fel a figyelmet. Szerinte fontos, hogy lehetőleg ne hagyjunk a lábunkon bőrfelületet, amelyre fel tudnak kapaszkodni a vérszívók, a gyerekeknek ajánlja a nadrág betűrését a zokniba. Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogyha kirándulás után egyébként is zuhanyozunk alaposan vizsgáljuk át a testünket, ami alól a fejbőrünk sem kivétel, hiszen a családorvos találkozott már olyan esettel, amikor a haj között fedezték fel a kullancsot.

Ha egy picit részletesebben olvasnál a témáról, itt találod Dr. Nagy Levente írását.