Frissítve: A kormány engedi a strandolást, az időjárás nem

Június elsejétől újabb lazítások lépnek érvénybe, elvileg indulhat a strandszezon. Készen állnak a székelyudvarhelyi medencék?
Fotó: Szabó Apor

Hétfőtől indulhat a strandszezon, azzal a feltétellel, hogy a napozóágyakat legalább két méterre helyezik egymástól – jelentette be Ludovic Orban kormányfő csütörtökön. A miniszterelnök hozzátette, be kell tartani a gazdasági, környezetvédelmi, és egészségügyi miniszter közös rendeletét – írja az Agerpres.

Utóbbi még kidolgozás alatt áll, a szakminisztériumok közreműködésével fektetik le a pontos szabályokat.

A városi strand a június 15-ei nyitásra készül,

ahogy az más években is történt. Jelenleg karbantartási munkálatok zajlanak, készítik elő a medencéket a szezonra, mondta el érdeklődésünkre Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője.

Az időjárás karantén-barát mostanában, ezért a lazítás ellenére sem megfelelőek a körülmények a strandoláshoz.

Csökkentek a jegyárak a tavalyihoz képest, az idei szezonra a következőképpen határozta meg az önkormányzat: 5 év alatt ingyenes, az egésznapos jegy (8-tól 17 óráig) ára gyerekeknek és nyugdíjasoknak 5 lej, felnőtteknek 10 lej, a délutáni jegy (16 és 19 óra között) ára gyerekeknek és nyugdíjasoknak 5, felnőtteknek 8 lej, az esti fürdőzésre (19 és 21 óra között) gyerekek és nyugdíjasok 3, a felnőttek pedig 5 lejt kell majd fizessenek, részletezte a szóvivő.

A város másik kedvelt strandjára

is hatással van a hűvös időjárás. Hiába vannak feltöltve a Septimia medencéi, az igazi strandidőre még várni kell.

Péter Áron, a wellness központ menedzsere szerint az egység napokon belül készen áll a vendégek fogadására: a víz hőmérséklete a kezdeti kilenc fokról naponta kúszik felfelé, jelenleg tizenkét fokos. Három-négy nap alatt tudják fűtéssel 24-25 fokosra melegíteni a vizet, ami ideális strandoláshoz.

– Reménykedünk abban, hogy jövő hét végére felmelegszik az idő. Azt ajánljuk, hogy telefonon (0747 217 777) érdeklődjenek a medencék állapota felől, s ha merész a vendég, akkor úszhat is egyet. A törvényeknek megfelelően járunk el, öt méteres távolságokra szereljük a napernyőket, legtöbb két méterre a napozóágyakat – mondta el a Septimia munkatársa telefonos megkeresésünkre.

Frissítés:

Csak a tengerparti strandok nyitnak ki június 1-jétől bizonyos feltételekkel, a fürdők, medencék és egyéb strandok továbbra is zárva tartanak – szögezte le pénteken Marcel Vela belügyminiszter.

Utóbbiak megnyitását mérlegelni fogják, amint a járványhelyzet lehetővé teszi.

A tengerparti strandolással kapcsolatos szabályokat legkésőbb hétfőig közzéteszik, ígérte.