Valakitől azt hallottam, hogy Udvarhely a legsznobabb székely város.

EGYED UFÓ ZOLTÁN fotója

Udvarhelyet úgy képzelem, mint egy – még nem tudtam eldönteni – futurista, utópisztikus vagy nosztalgikus, archaikus rezervátumot. Éppen az van benne, ami kell egy kiegyensúlyozott élethez, nem kevesebb, nem több. Olyan mint egy akármilyen városnak a kivonata. Rövidebb, mint akármilyen rövid tartalom.

Jössz befelé, kénes borvízszag és szürkemarhák, kápolna és gazdagnegyed, medencés, kistavas kúria és akkora házak, amiknek soha nem fogod megérteni a méretét, de gyönyörű kilátásokkal, a városhoz ragadt környező falvacskák kertesházai, elemi- és szakiskolák, egy színház, amit ötven-ötven százalékban hívnak még kultúrháznak is, a legszebb nevű folyó az országban, kispark, sportpálya, az egyvonatos vasútvonal, temetők, impozáns iskolaépületek, papilakok és templomok, nagyablakos vásárlós-utca, turkálók, márkaboltok és tömbháznegyedek.

Úgy képzelem, itt azok az emberek laknak,

akik kicsit aktívabb és urbánusabb, tevékenyebb és kevésbé keresztény szerzetesek. Hogy a város úgy működik, mint régen a várak, céhekre osztódik, mindenki ért valamihez és ezeknek a csereberéjével eltelik a nap. Mindenki ad és mindenki kap.

A főszereplő felkel reggel, lefőzi a kávéját, megissza, elviszi a gyerekeit, ahova azokat kell, elmegy egy kis reggeli bodyartra, jógára, piláteszre, aztán dolgozni, ebédelni vagy menüt rendel vagy megeszi, amit otthonról pakolt, délután elveszi a gyereket, elviszi ilyen-olyan tevékenységre, addig ő találkozik még valakivel, iszik valahol egy kávét, olvas, bevásárol, stb., stb.

A főszereplő életében részt vesz naponta legalább négy-öt céh, és nincs az az érzése, mintha minden fölött lenne egy fátyol, a tudatlanság fátyla azzal kapcsolatban, hogy ki honnan jön, ki hova tartozik, kik és mik ezek az emberek.

Egy nagyvárosban gyakran érzed azt,

mivel a környezeted, és annak minden eleme annyira változó, hogy már szinte virtuális, mintha valaki a háttereket megrajzolta volna, s mint a Ceaușescu-sztoriban, csak felállított homlokzatok volnának, hogy az embereket soha nem látod újra, és bár minden utca mindig ugyanolyan, soha nem ismered meg igazán. „Hogy minden szoftver”*, nem?

Itt van alkalmad

egy épületet vagy egy autót többször megbámulni, egy ember arcába többször belenézni, az elárusító, a pincér, a kollégád, az oktató, a fogorvos, a vízszerelő, a gyógyszerész, a taxisofőr, az emberek, akikkel ugyanarra a filmklubra jársz, ugyanarra a képzésre, ugyanabba a színházba, ugyanazokra a koncertekre, ha már másodszor-harmadszor látnak: rád köszönnek, utánad integetnek, megkérdezik, hogy érzed magad, hogy vagy, hozzádszólnak film- és előadás közben.

Valakitől azt hallottam,

hogy Udvarhely a legsznobabb székely város, és utána rögtön valaki azt mondta, hogy az a baj az udvarhelyiekkel, hogy elhiszik magukról, hogy sznobok. S bár sokszor nem tudom, ki mit gondol a sznobságról, vagy ki milyen értelemben használja, azt hiszem, én még itt egyiket sem tapasztaltam.

Vagyis senki nem utánozza az előkelők életmódját, itt azt hiszem, mindenki úgy él, ahogy tud.

Az előkelőséghez a választékok bősége egy feltétel,

egy ekkora városban pedig nem nagyon tudunk erről beszélni. S bár néha elegem van, hogy keresztúri vagy góbé tejtermék közül kell választanom, ezzel még sincs valahogy semmi baj.

Mert rossznak egyik sem rossz, és a kapitalizmus csak egy szemfényvesztés amúgy is, időpocsékolás. Ha pedig az volna valakinek a problémája, hogy az emberek úgy viselkednek, mint amilyenek szeretnének lenni, akkor a magyartanárom szavait idézve, az a jó benne, „hogy még mindig jobb, hogy eljátssza, minthogy ne csinálna semmit”.

Szóljatok, kérlek

Ha valaki netalántán tudná, hogy az oroszok vagy amerikaiak komolyabban készülnek valami atomrobbanásra, akkor szóljatok, kérlek, hogy pályázzuk le az atombiztos óriás, üveg-búrát a város védelmére, mert itt mindenféle külső hatás nélkül el lehet éldegélni, itt minden harmadik-negyedik nő terhes, akad elég belső konfliktus, hogy az ember talpraesett legyen, és akad elég drága autó, hogy elvárásai legyenek.

Szóval atombiztos üvegbúra, hogy legyen, kikről s mikről mintázni majd a szoftvereket, amikkel újra élhetővé tesszük a világot.

*idézet az életből