A jó dal így is, úgy is utat tör magának

A Teddy Queen koncertje az A38 hajón, fotó: EMIL CHALHOUB

Útnak indította első nagylemezét a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar pénteken, március 19-én. Ekkor vált elérhetővé a lemez összes dala a Spotify nevű zene streamelő szolgáltatáson. A formáció péntek este Gyergyóban lemezbemutató koncertet is ad, mi a debütálás alkalmából beszélgettünk velük. 

A zeneszerelem

A 2016-os megalakulásukat megelőzően már mindegyikük szerelembe esett a zenével, először erről meséltek.   

Fodor László, a zenekar frontembere énekel, és gitáron játszik, utóbbit hatodikos kora óta. Sízés közben eltörte a lábát, így tízhetes kihagyás következett a suliból, ekkor került szorosabb kapcsolatba a hangszerrel. Elárulja, korábban megfordult már egy metálzenekarban a csapat dobosával, Péter Gellérttel, ahogy ők mondják, Gegével. A másik zenekari taggal, Csóka Lóránddal (Csókával) is a zene hozta össze, vele egy akusztikus projektet szeretett volna létrehozni.

Csóka basszusgitáron játszik és háttér-énekel, újabban billentyűzni is szokott, ez már az új lemezen is hallható, meséli. Számára is gitárral kezdődött minden. Voltak osztálytársai, akik zenélgettek, onnan jött a kedv, a motivációja pedig az volt, hogy eljátssza a kedvenc dalait. Basszusgitárt csak a zenekar megalakulása előtt két hónappal ragadott, az átállás a gitáros múlt miatt könnyen ment, és a váltás finoman szólva is bejött. „Nagyon szeretem, amikor élőben ki vagyok hangosítva, akkor érzem, hogy erő van a kezemben, amikor pengetek, beremeg minden” – áradozik.  

Gege, fotó: EMIL CHALHOUB

Gege, a csapat dobosa megerősíti azt a feltételezésem, hogy komoly elhatározás kell a dobolás mellett ahhoz, hogy az ember befektessen egy dobszerkóra, és kiegészíti azzal, hogy amiatt is, hogy ezt hordozni kell. „Könnyű egy gitárt elővenni a tokból. Laci már próbálgat, az erősítője össze van dugva, miközben mindenki várja, hogy én mikor leszek kész, de én még pakolgatok” – mesél. Az első hangszer, ami a kezébe került, a furulya volt, a tanítónőjük ugyanis furulyázni tanította az egész osztályt. Neki is közbeékelődött egy gitáros időszak, de nem ment nagyon, azon is dobolt, emlékszik vissza nevetve.

2016-ban kezdődött

a közös munka. Laci és Csóka a már említett akusztikus projekten dolgoztak, de hiányolták a dobot, így került képbe a régi metálzenekaros ismeretség nyomán Gege, és állt össze a hármas, először Alterego néven. Brassóban egy zenekart, Budapesten egy melegbárt hívtak ugyanígy, ők meg olyan nevet szerettek volna, ami még nincs. Írtak egy nagy listát, és egy kocsmázás során esett a választás a Teddy Queenre, mesélik.

Laci, fotó: EMIL CHALHOUB

A Helló című kislemezzel indult a kiadványok sora 2018-ban, majd egy évvel később egy újabb kislemezt adtak ki Nem Szól Rám Senki címmel. Ezzel párhuzamosan érkeztek a fontosabb elismerések is. Az album címadó dala a magyarországi Ígéretes Titánok médiaorgánum által meghirdetett versenyen az év dala lett, míg a Minden a helyén című dal a Petőfi Rádióban a hónap dala volt 2020 novemberében, valamint a marosvásárhelyi VIBE Fesztivál himnusza lett.

Az új lemez

két éve készül, és magába foglalja az előző kislemez dalait. „Azért adtuk ki őket kislemezként, mert tudtuk, hogy hosszas lesz a folyamat. A 12 dalos nagylemezről a 2019-es kislemez három dala mellett még négy dalt adtak ki időközben, mindegyiket videoklippel. A maradék öt dal pénteken hallható első ízben. A srácok törekedtek arra, hogy a lemez végighallgatható legyen egyben, „ha az elsőtől az utolsó dalig meghallgatod, van egy koncepciója”.

A dalok rögzítését a szegedi Miracle Sound Stúdióban Vári Gábor segítségével kezdték, ő volt a producer, és ő utómunkázott. Később többek között a koronavírus miatt a felvételezéssel átvándoroltak Gyergyóba, ahol Bagossy László producerrel, a Bagossy Brothers Company basszusgitárosával folytatták a munkát a Mountain Air Stúdióban, majd az utómunkára visszaküldték a Miracle Sound Stúdióba, ahol Szabó Szebasztián dolgozott ezen. A lemez elkészülésének „jól jött a koronavírus”, hiszen 2019-ben a koncertek miatt nem haladtak vele. „Most volt időnk minden részletre figyelni” – mondja Csóka.

A koncerteknél nyitunk egy zárójelt, és elmondják: felléptek az A38 hajón, ahová a Bagossy Brothers Company hívta el őket előzenekarnak, de azóta voltak még Pesten kisebb klubokban. Double Rise, Vibe Fesztivál, Tusványos, Efott Fesztivál – sorolják a fellépeseket, és kiemelik a Szentgyörgy napokat, ahol nagyszínpadon léphettek fel. A Made in Pécset is megemlítik, ami azért különleges, mert úgy volt teltház, hogy vadidegeneknek játszottak.

„Szoktuk figyelni az adatokat, így láttuk, hogy a koncert után a Spotify-on Pécs lett a második a városok rangsorában, ahonnan a legtöbben hallgatnak. Ezek nagyon jó visszaigazolások. Ami még érdekes, hogy Budapest a mai napig az első” – mondják. „A Viszlát című videóklip még nincs fent a streameken, de már egy hete kint van a YouTube-on, és azóta harmincvalahányan shazamozták már, mert a YouTube-on keresztül bekerült az adatbázisba” – osztanak meg további statisztikákat. Az egy héttel ezelőtt megosztott Viszlát című videoklipjük már 60.000 megtekintésnél jár.

Gyergyó Erdély Pécse

Pécsre még visszautalnak a srácok, Gyergyót is egy kicsit hozzá hasonlítják, hiszen mind a két város termeli a zenekarokat. Ez egy generációkat átívelő dolog, már kissrác korukban is rengeteg volt a gyergyói zenekar, amihez az is hozzájárul, hogy egymást motiválják a zenére. „Az én összeesküvés elméletem, hogy Gyergyóban nem veszik olyan komolyan a zeneoktatást, autodidakta módon nekifognak az emberek zenélni tanulni. Mivel nem veszik el a kedvüket a zenesulis szabályok, több a kedvük, hogy játsszanak” – fejtegeti Csóka.

Laci, fotó: EMIL CHALHOUB

Muszáj volt megkérdeznem tőlük, nem kapták-e meg valaha, hogy ők a “bébi Bagossy”, és bevallják, mondták már rájuk, de szerintük ez egy visszajelzés volt, hogy minőségi zenét játszanak. „Gyergyó vonatkozásában meg végképp nem volt nehéz ezt mondani rájuk” – teszik hozzá, és azt is, hogy bár egyre ritkább, még becsúszik egy-egy ilyen komment.

„Egymást segítik a zenekarok, viszont egy belépőzenekarnak nagyon jó dalai kell legyenek, mert ha nem gyárt minőséget, nagyon nehéz lenyűgöznie a többit. A jó dal viszont így is, úgy is utat tör magának” – elmélkednek arról, hogy nehezebb, vagy könnyebb ezt az utat bejárni a sok-sok gyergyói zenekar jelenléte miatt.

A fiúk közeli tervei között – ha lesz lehetőség koncertezni – egy lemezbemutató turné szerepel, de ha ezt a koronavírus-járvány nem engedi, új dalokon fognak dolgozni. Hogy mennyire gondolkodnak a zenélésről A-tervként, arról azt vallják, hogy amennyit csinálnak belőle, azt komolyan teszik, ez biztos, de senki sem szeretné elengedni azt, amiből alapvetően stabilabban meg tud élni. “Így a zenénk is szabadabb tud lenni, nem függ a havi bevételünk attól, hogy milyen sorokat írunk” – foglalják össze.