A hulladék miatt indít eljárást az EB Románia ellen

Kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság (EB) Románia, Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország és Ausztria ellen a hulladékokról szóló irányelv átültetésének hiányosságai miatt, írják az Agerpresen.

Az EB csütörtöki közleménye szerint az (EU) 2018/851-es irányelvvel módosított 2008/98-as keretirányelv jogilag kötelező erejű célokat határoz meg a települési hulladék újrafeldolgozására és az újrahasználatra való előkészítésére vonatkozóan. Emellett előírja, hogy a tagállamok kötelesek tökéletesíteni hulladékgazdálkodási rendszereiket és javítani azok erőforrás-felhasználásának hatékonyságát. A 2018/851-es irányelvnek a nemzeti jogrendbe történő átültetésére kiszabott határidő 2020. július 5-én lejárt, Románia azonban mindeddig nem hajtotta végre megfelelően az átültetését.

A román törvényi hiányosságok a hulladékstátusz megszűnésével, a kiterjesztett gyártói felelősséggel, a pénzügyi felelősség megosztásától való eltéréssel és a hulladékképződés megelőzésére hozott intézkedésekkel kapcsolatosak.

Az EB felszólító levelet küld az érintett tagállamoknak, amelyeknek mostantól két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a levélre és orvosolják a hiányosságokat. Ha nem kap kielégítő választ, az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt adhat ki az ügyben – ismertette az eljárást az EB közleménye.