A hétvége hősei

Szemeteszsákokkal, kesztyűkkel felszerelkezve járták a falu utcáit, hogy összegyűjtsék a szétszóródott szemetet – figyeltünk fel rá a Nyikómalomfalva Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Ráadásul kisiskolásokról van szó,

akik már korábban eldöntötték, hogy megtisztítják az utcákat. Nyolcan dugták össze a fejüket, majd egy rövid megbeszélés után munkához is láttak. A szülők csak akkor értesültek a tervükről, amikor gyerekeik pénzt kértek, hogy tudjanak zsákokat és kesztyűket vásárolni.

Pár óra alatt végig járták a falu utcáit, de a Malomfalva-Szentlélek közti útvonalat sem hagyták ki, az eredmény pedig magáért beszél: öt zsák szemét gyűlt össze.

„Már korábban eldöntöttük a társasággal, hogy valamilyen módon tenni kellene valamit a környezetvédelem érdekében. Valójában két oka is volt ennek a hétvégi akciónknak. Az egyik az, hogy mivel közel lakom a helyi vegyesüzlethez, így többször is láttam, hogy a vásárlók eldobálják a környéken a megvett dolgok csomagolását. Eléggé sok volt belőle, ami nagyon zavaró. A másik oka egy kiránduláshoz köthető. Nemrég voltunk fent a Hargitán, és meglepődtünk, hogy milyen kevés hó van. Ez valamilyen szinten a környezetszennyezés miatt van. Ezek miatt döntöttünk úgy, hogy egy közös szemétszedéssel segítünk a környezeten” – mondta el Petra, az akció egyik szervezője.

„Hárman találtuk ki, hogy szedjük össze a szemetet. Aztán szóltunk a barátainknak, akik elsőre igent mondtak. A szüleink is nagyon örültek az ötletünknek, így szívesen támogattak, hogy zsákokat és kesztyűket vásároljunk” – ezt már Kriszta, egy másik szervező árulta el portálunknak.

Az akcióról készített bejegyzés nagyon népszerű lett a közösségi hálón. Civilek, pedagógusok, valamint a község polgármestere is gratulált a gyerekeknek. Volt, aki hálája jeléül meghívta fagyizni a kicsiket.

„Jó példát mutattak

nekünk, felnőtteknek a gyerekek. Így lehet közösséget építeni. Büszkék lehetnek a szülők is, mivel reménykeltő generációt nevelnek. Jó lenne, ha az ehhez hasonló akciót az egész községre ki lehetne terjeszteni, de úgy, hogy ők népszerűsítsék, legyen az ők programjuk, az ők projektjük. Akkor lenne hiteles, mert mi, felnőttek néha csak elrontjuk az igaz szándékot. Azt azonban megígérhetem, hogy a jövőben támogatni fogjuk őket az ilyen és hasonló programjaikban” – nyilatkozta Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere.

Lakatos Kriszta, László Amanda, Sinka Petra, Hadnagy Boglárka, László Botond, László Mátyás, Piros Róbert és László Ákos a malomfalviak hétvégi hősei, akik a tervek szerint ezután minden hónapban megszervezik a szemétszedő akciójukat.

Kiemelt fotó: Nyikómalomfalva Facebook-oldala