Sándor Kincső, fotó: GÁL ELŐD
Sándor Kincső menő. Nem csak azért, mert ő érte el Székelyudvarhely legjobb és a megye második legjobb érettségi átlagát, véleménye is van. Arról, hogy hogyan kell felkészülni, az érettségi jelenlegi formájáról és a generációjáról is, amelyről sokszor halljuk, nem érdekli őket semmi.
Hát, Kincsőt például érdekli
Budapesten, az ELTE fizika szakán fog tovább tanulni, és mint mondja, számára is meglepetés, hogy rátalált a fizikára, amelybe Székely Zoltán tanár úr és a kísérletei vonzották be. Nem meglepő módon a Tamási Áron Gimnázium intenzív matek-infó osztályában tanuló Kincsőhöz a matek és az infó állt közel, de úgy érezte, túl száraz lenne számára ezeket a tárgyakat tanulni a felsőoktatásban éveken keresztül, sőt nem is igazán tudta, mire tudná felhasználni. Aztán jött az a bizonyos, fizika órára készített szimuláció.
„A Doppler-effektust szimuláltam le, ahogy szállnak a repülők, és mennek a hanghullámok. Ott rengeteg matekes és infós tudást kellett felhasználnom, de végül valami valóságos jelenséget tudtam lemodellezni, ami nagyon tetszett. Rájöttem, ha a számítógépes-modellezős fizika irányába indulok el, akkor mindent megkapok, amit szeretek, és még a valósághoz is van köze. Innen jött a fizika, amit alapjáraton szerettem, és még az erősségem, a mateket is anélkül tudom felhasználni, hogy az túl száraz lenne.”
Kincső kutatni szeretne, modellezne, de a tanári pályát sem veti el, akár középiskolában, akár egyetemen szívesen tanítana, mert nagyon szereti a gyerekeket, mondja. És mindezt itthon, Székelyföldön, miután külföldön – ahol jobbnak gondolja az oktatást – kikutatta magát. A hegyek miatt – mondja, amikor kérdezem, miért térne haza a tanulmányai után.
No, de az érettségi.
Egyáltalán nem számított arra, hogy 9,86-os átlagot ír. Egyik tantárgyból sem számított éppen ekkora jegyre, románból pláne nem. Utóbbi jegye 9,50 lett, fizikából és magyarból tízest, matematikából 9,95-öt írt és ezt mind anélkül, hogy tönkretette volna magát, ahogy fogalmaz, „jó diákéveim voltak, azt mondhatom”.
Elég sok programja volt a középiskolás évek során, nem csak a sulival és a suli utáni tanulással telt a négy év, ahogy mondja, „felszabadító” programjai voltak: néptáncolt, cserkészkedett, hétvégézett is sokat. Akkor mégis hogyan? – kérdezhetnénk, de nem is kell, rögtön magyarázza: „odafigyeltem a suliban”. Amikor potyaórái voltak, azokon előre megoldotta a házi feladatokat, így a délutánjai felszabadultak, azzal foglalkozhatott, amivel szeretett volna.
Az érettségi előtti, mondhatni intenzív felkészülés körülbelül két hetet tartott számára. Matekből nem készült specifikusabban annál, minthogy teszteket oldott. Fizikából sem, hiszen májusban kellett érettségiznie Magyarországon, mivel ott tanul majd tovább, ez elegendő volt az itteni érettségire is. „Magyarból a jegyzeteimet átolvastam egyszer” – mondja nevetve. Románból viszont készült, már a négy középsulis év során kijegyzetelte az éppen aktuálisan tanult anyaggal kapcsolatos tételeket, esszéket gyűjtött, most ezeket vette elő az érettségit megelőző két hétben, és mint meséli, pluszórákra is járt.
Nincs stressz, csupa élvezet!
Éppen ezért nem gondolja, hogy túlságosan stresszes lett volna az érettségi, legalábbis számára nem, sőt, amint mondja, ő nagyon szerette az utolsó heteket maturandusostól, bankettestől.
