A hazatérő Szász Előd egyenlített ki 5 perccel a lefújás előtt

Fotó: GÁL ELŐD

Újra hazai környezetben lépett pályára, 2023-ban először tétmeccsen a Székelyudvarhelyi Városi Spotklub férfi, elsőosztályos kézilabdacsapata szombaton, február 4-én, ráadásul egy fontos tétmeccsen, hiszen az a Buzău érkezett, aki csupán néhány pozícióval előzi meg a jelenleg kieső, utolsóelőtti helyen tanyázó udvarhelyi csapatot. A VSK több erősítésen is átesett a téli szünetben, megkapta a játékjogot végre a tavaly ősszel már bemutatott algír Fedilla Mohamed is, és Suceava csapatától hazatért Szász Előd is pályára lépett.

Ha az alsóbb fertályban elhelyezkedő csapatokat nem veri meg Sipos Lóránt együttese, akkor szinte lehetetlen lesz teljesíteni a célt, kivívni a bentmaradást a Bölények Ligájában. Ennek tudatában lépett pályára az első félidő nagyrészében Katona Tamás által irányított hazai együttes, aki nem játszott alárendelt szerepet, és az első percben 3 góllal sikerült ellépniük.

A vendégek azonban felkapaszkodtak, és kiegyensúlyozott, szoros játékot hozott a félidő további része, mindkét oldalon ugyanolyan arányban érkeztek a gólok, egyik együttes sem tudott ellépni a másiktól és egyszer a hazaiak, egyszer a vendégek vezettek. Amikor Buzău kétgólos előnybe kerülhetett volna, Orbán Szilárd mutatott be remek védéseket az udvarhelyiek kapujában. Akkor sem sikerült a kétgólos előnyért támadnia a vendégeknek, amikor Katona a felsőlécre vágta a hétméterest, hiszen Szász Előd nagyszerűen kapta el a levegőben a kipattanót és be is vágta Tcaciuc kapujába. A félidő végére 16-17 állt az eredményjelzőn.

Jött a második játérész,

és a vendég együttes szerezte az első gólt, így először vezetett több mint egy góllal. Ez sajnos megadta az alaphangot, Buzău 2-3 gólos előnnyel játszotta végig a félidőt, hiába, hogy Aron Dedu hatalmas átlövései, Putnoky Szabolcs a szélről való befutásai, és Fedilla betörései többnyire góllal értek véget, a kapuscsere után Manole védéseinek, illetve Mitrovic és Barrios góljainak köszönhetően tartották a különbséget.

Egészen az 54. percig. Orbán védései, és az újra Udvarhelyen játszó Szász góljai – a fiatal beálló még gyorsindításból is eredményes volt – révén visszakapaszkodott a hajrára a VSK, 32-32 volt az eredmény, tombolt a közönség, Sipos időt is kért.

Az utolsó két percre visszaállva látszott, hogy meg is zavarodtak picit a vendégek, egyik lövésüket Orbán hárította, egy másik támadásuknál eladták a labdát, de egyszer sem tudott élni a lehetőséggel az udvarhelyi csapat, hogy megszerezze a vezetést. Ehelyett két elfecsérelt támadása után, a harmadikra betalált Buzău. Gyorsan próbált válaszolni rá a VSK, de Manole bemutatott egy védést a kapuban, és a következő támadásból ismét gólt szereztek a vendégek. Szépíteni még sikerült, de egyenlíteni már nem, 33-34 arányban kapott ki az udvarhelyi együttes.

Nagy esélyt szalasztottak el ezzel Komporályék, akik így nem közelednek a bentmaradást jelentő tizenkettedik helyhez a tabellán, igaz, nem is távolodtak, Temesvár is kapott, de így is tíz pont az előnyük a VSK-val szemben.

A bajnokság jelenlegi állása:

A következő fordulóban a csapat az eddig tökéletes mérleggel álló, világsztárokat soraiban tudó Dinamo Bukarest otthonában játszik pénteken, február 10-én.