A gyerekpénzzel és a nyugdíjjal mi lesz?

A román kormány szerda esti ülésén a gyerekpénz lépcsőzetes emeléséről döntött, noha a parlament által tavaly decemberben megszavazott törvény értelmében már alkotmánybírósági döntés is kötelezné a kormányt a jutalék megduplázására.

Az előzmények

A PSD által kezdeményezett, költségvetési fedezet nélkül elfogadott jogszabály szerint a gyerekenkénti családi pótlék havi összegét 150-ről 300 lejre kell emelni a két év feletti, illetve 300-ról 600 lejre a két év alatti, illetve fogyatékkal élő 3 év feletti kiskorúak esetében. A PNL szerint azonban a koronavírus-járvány közepette egyszerűen nincs pénz erre, hiszen a válság miatt az államháztartási hiány már az első fél évben elérte a GDP 4,17 százalékát.

A kormány januárban sürgősségi rendelettel halasztotta el az azonnali duplázást, de a rendeletet a baloldali parlamenti többség később elvetette, a kormány pedig hiába emelt alkotmányossági óvást a költségvetési fedezet nélküli parlamenti döntés ellen: az alkotmánybíróság a családi pótlék megduplázásáról szóló törvény végrehajtására kötelezte a kormányt.

Klaus Iohannis államfő szerdai sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta,

nem lehetséges egyik napról a másikra

megduplázni a gyerekpénzt. „Nagyon bonyolult helyzetben vagyunk, nemcsak járványügyi szempontból, hanem gazdasági, költségvetési és választási tekintetben is. Ezek közül egyik tényezőtől sem tudunk eltekinteni” – fogalmazott.

A szerdán előkészített – azonnal hatályba lépő, a parlament által később megvitatandó – újabb sürgősségi kormányrendelet szerint szeptember elsejétől 20 százalékkal növelnék a családi pótlékot, majd évente kétszer újabb 20-20 százalékkal. Így a családi pótlék 2022. július elsején érné el a jelenlegi szint kétszeresét.

A PSD már korábban kilátásába helyezte, hogy bizalmatlansági indítvány terjeszt be a kormány ellen, amennyiben a kabinet „nem hajlandó” megkétszerezni a családi pótlékot, illetve nem hajtja végre az előző PSD-kormányok idején erre az évre előirányzott 40 százalékos nyugdíjemelést.

A román kormány 6,7 százalékos államháztartási hiányt vállalt idénre, de gazdasági elemzők és nemzetközi pénzintézetek arra figyelmeztettek, hogy a „populista” intézkedések következtében a deficit akár a 10 százalékot is elérheti.

A nyudíjról

Klaus Iohannis szerdán annyit árult el, hogy nőni fognak, de a tervezett 40%-os emelés „egész egyszerűen lehetetlen”.

“Világos, hogy a nyugdíjak 40%-os emelése egész egyszerűen lehetetlen, mert nincs rá pénz. Másrészt azonban a nyugdíjemelés terve méltányos elképzelés. Nem engedhetjük meg, hogy pont a legveszélyeztetettebb kategória fizesse meg a recesszió, a gazdasági visszaesés teljes költségét. Azonban ebben az esetben is a tisztességes mérce a fontos” – fejtette ki Iohannis.

Hogy milyen mértékben nő majd a nyugdíj, azt a kormány dönti el a számítások elvégzése után, szögezte le az államelnök.

Agerpres, MTI