A ditrói pékeket nézheted Csíkban

fotó: A Filmszereda Facebook-oldala

Megrendezik a 6. Filmszereda fesztivált Csíkszeredában június 16. és 19. között, a vetítéseken kívül közönségtalálkozókkal, színházi előadással, koncertekkel, filmkészítő maratonnal várják az érdeklődőket.

Újdonság, hogy a Kissomlyó Ski sípályán lesz szabadtéri vetítés, illetve egy 72 órán át tartó filmkészítő maratonon is részt lehet venni, melynek fődíja 1.000 euró. A maratonra június 13-ig lehet jelentkezni filmes csapatként vagy színészként a rendezvény honlapján. Háromfős, egy filmrendezőből, egy operatőrből és egy színészből álló csapatok jelentkezhetnek, akiknek 5-6 perces kisfilmet kell forgatniuk. Míg a csapatoknak a technikát maguknak kell, a szállást és étkezést a verseny ideje alatt a szervezők biztosítják.

A fesztivál első napján, június 16-án, csütörtökön 18:30-tól a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című színházi előadása lesz látható a Csíki Moziban, majd 21:30-tól vetítik a ditrói pékség vendégmunkásai kapcsán kitört botrányt feldolgozó R.M.N. című filmet a Mikó-várban, ahol 23:30-tól közönségtalálkozó is lesz a film rendezőjével.

Június 17-én, pénteken 15:00 órától a Zuhanást (Falling), 17:15-től a Nyughatatlanokat (Les Intraquilles), 19:45-től A beszédet (Le Discours) vetítik a Csíki Moziban, majd 21:30-tól az Így vagy tökéletes pörög a Gál Sándor téren.

Június 18-án, szombaton 11:00-tól A kuflik és az Akármi animációs film, 13:00-tól a Legújabb testamentum (Le tout Nouveau testament), 15:00-tól a Hasadék, 16:45-től a La Civil, 19:30-tól Merge și-așa lesz látható, amit 20:45-től közönségtalálkozó követ a Csíki Moziban. Később, 21:30-tól a Complet necunoscuți lesz vetítve a Pacsirta sétányi sportpályán.

Június 19-én, vasárnap 11:30-tól a Szerdai gyerek, 13:30-tól a Külön falka, 15:45-től a Láthatás (Custody), 17:30-tól a Hol van Anne Frank? (Where is Anne Frank?), 19:15-től a Floridai álom (The Florida Project) lesz látható a Csíki Moziban, majd 21:30-tól a Kilakoltatás (Evacuare) a Kissomlyó Ski sípályán.

A jegyvásárlás hamarosan elérhető lesz a bilete.ro oldalon – tájékoztat a maszol.ro.