A csereháti lakások nem-eladásának rövid története

Az ANL-s bérlők huzavonája nem ért még véget.
Fotó: EGYED UFÓ ZOLTÁN

ANL-s lakások lakói kerestek meg történetükkel. 2003-ban és 2010-ben költöztek be a lakásokba, amelyeket később szerettek volna megvásárolni.

Azt kell tudni ezekről a lakásokról, röviden, hogy az állam építteti őket. Fiataloknak adják őket bérbe, egy adott kritériumrendszer alapján, majd el is adják őket a bérlőknek, ha azok megvásárolnák őket, s a befolyt pénzből építtetnek újabb lakásokat.

Miután beköltöztek a lakók, egy átirat érkezett, amit ki is plakátoltak, és amiben az állt, hogy a polgármesteri hivatalnak fel kell méretnie a lakások értékét, s meg kell kezdenie az árusítást. 2016-ig nem történt semmi.

Gálfiék tartottak egy gyűlést 2016 őszén a moziban, meséli egy lakos. Akkor közzétettek egy listát az árakról, és azt mondta Orbán Árpád alpolgármester, hogy 3, max. 6 hónapon belül eladódnak a lakások. Nem hitték el a lakók a 6 hónapot, de gondolták, hogy 1-2 éven belül azért hátha csak lesz belőle valami.

Aztán vártak. 2018 februárjáig semmi látható nem történt. Akkor hoztak egy határozatot, amivel elfogadták a metodológiát, és 3 fizetési lehetőséget határoztak meg (HCL 67/2018). 2018 végéig zéró eredmény. Akkor közbeszerzést írtak ki a telekkönyvezéshez szükséges felmérésre. Ezt elvállalta egy kis cég. A felmérés folyamatban van.

2019. február 6-án tartottak egy kis gyűlést azok a lakók, akiknek elfogyott a türelme. Megbeszélték a teendőket, írtak egy kérést a polgármesteri hivatalnak, hogy számoljanak be, hogy áll az ügy, és mikor lesz vége. 70 család írta alá a kérést, ami február 7-én lett beiktatva.

A fentiek voltak a lakók panaszai.

A polgármesteri hivatalnak is megadtuk a lehetőséget, hogy elmesélje a történetet, válaszuk alább olvasható, dőlt betűvel. Akinek nincs türelme végigolvasni, ugorjon a végére, mert ott összefoglalom.

A csereháti, úgynevezett ANL-s lakások eladhatóságával járó ügyintézések felvállalása a korábbi hozzáállással ellentétben, a jelenlegi városvezetés számára prioritást élvez. Úgy gondoljuk, hogy az eladás nem jelent semmiféle hátrányt a város számára, ezért már 2016 végén kinyilvánítottuk azon szándékunkat, hogy lehetőséget biztosítsunk az ifjúsági lakások bérlőinek a lakrészek megvásárlására. Az eladhatóságig azonban hosszú folyamat vezet, hiszen a törvényes feltételek megteremtése, az ezzel járó hosszadalmas ügyintézés sajnos időigényes. Nem véletlen, hogy az országosan mintegy 16700 megvásárolható lakás eddig pusztán 21%-t adták el. A folyamatot elsősorban a telekkönyvezéssel járó ügyintézés akadályozza.

Az önkormányzat által jóváhagyott határozat a lakások eladhatóságára vonatkozóan 2018 februárjában született meg, a törvényes előírásoknak megfelelően. Márciusban függesztettük ki azon tudnivalókat, amelyek alapján a lakók eldönthették, hogy élnek-e a vásárlás lehetőségével. Akkor az árakról is szó esett, de csak tájékoztató jelleggel, hiszen a pontos vételárat csak a teljes előkészítési folyamat végén lehet kiszámolni. Az ekkor leadott kérések alapján indítottuk el az összes lakrész teljes telekkönyvezési folyamatát. Ezt részletekben is meg lehetett volna valósítani, azonban fontosnak tartottuk, hogy mindenki számára egyenlő esélyt tudjunk biztosítani.

Székelyudvarhelyen 254 lakrész került be a programba. Első lépésként az épülettömbök topográfiai felmérését kellett elkészíteni. A telekkönyvi bizonylatok kiállítása kétlépcsős folyamat: elsőként az épülettömbök kellett felkerüljenek a csereháti területre, ezt követően pedig a lépcsőházak alatti területeket kellett kiszakítani. Erre a munkára 2018. márciusában kértünk árajánlatokat, és április 6-án kapta meg a megbízást a nyertes cég. A velük megkötött szerződés május 16-án lépett életbe. A Kataszteri Hivatalhoz tavaly szeptemberben adták le a területek és épületek telekkönyvezéséhez szükséges dokumentációt, és csak tavaly év végére készültek el a hivatalos okmányok.

Második lépésként, az előzővel párhuzamosan elkezdődött a lakrészek telekkönyvezése, amely szintén hosszas folyamatot jelent. Erre is közbeszerzési eljárást kellett indítani. A fellebbezési időszak, illetve a kiegészítő dokumentumok bekérése miatt a nyertes kihirdetésére novemberben került sor. 2018. november 29-én kötöttük meg a szerződést ismét a legjobb ajánlatot adó jelentkezővel. Mivel ilyen későre tolódott a szerződés aláírása, ezért tavaly nem lehetett elkezdeni a tényleges munkát, mert év végéig nem lehetett volna befejezni azt, és a törvényi előírások ezt kérik. A lakrészek telekkönyvezéséhez az összes lakás felmérése meg kellett történjen. Ez idén január 9-én kezdődött el, és már a felmért adatok feldolgozása is befejeződött. Ez a lépés nem csupán a telekkönyvezés miatt kulcsfontosságú, de a felmért, pontos négyzetméter kiszámítása elengedhetetlen az eladási árak kiszámolásához is. Március elején kerül a lakrészek teljes dokumentációja a Kataszteri Hivatalhoz. A 254 lakrész telekkönyveinek elkészítése vélhetően nem fog egyik napról a másikra megtörténni. Számításaink szerint a Telekkönyvi Hivatal munkája és a közjegyzői eljárás nyár elejére zárul le.

Amikor elkészül a lakrészek teljes dokumentációja, akkor majd azt az önkormányzati testület elé kell terjeszteni jóváhagyásra, és ez után kezdődhet meg a tényleges eladás.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy mindezekkel párhuzamosan ellenőriztük azt is, hogy a bérbe adott csereháti lakások mindegyike használatban van-e, illetve hogy valóban azok használják-e azokat, akik nevére szól a bérleti szerződés. 15 lakrészt fel tudtunk szabadítani. Ezek egy részébe már be is költöztek, illetve a még üresen állók esetében hamarosan sor kerül a kulcsok átadására, amint a januárban leadott igénylések végleges pontozása befejeződik, és kialakul az új lista.

Eddig volt a városháza története. Röviden összefoglalva: az ügy „a jelenlegi városvezetés számára prioritást élvez”, valamikor a nyár elején ismét megkérdezhetik a cserehátiak, hogy mi újdonság van az ügyben.

Ha minden jól halad, a jövőben esedékes választási kampányra megoldódik a probléma, reménykednek a lakók.