Fotók: MÁRKOS Tamás
Cigánynak született Magyarországon és jelenleg Brüsszelben él, az Európai Bizottságnál és az általa alapított jogvédő egyesületnél, a Bridge EU-nál dolgozik. Már ez az életpálya is megérne egy interjút dr. Ürmös Andorral, de ezúttal a somlyói romák helyzetéről kezdtünk el beszélgetni, és számos dologra fény derült, amit eddig nem tudtunk, vagy rosszul tudtunk a romániai romákkal kapcsolatban. Illetve több megoldási javaslattal, jó gyakorlattal is előállt arra nézve, hogy mit tehetnének az önkormányzatok a romák életkörülményeinek javításáért, a társadalom szövetébe való beilleszkedésükért. Például elsőként elkezdhetnének erre törekedni.
Dr. Ürmös Andor
Orvosi és közgazdász diplomával rendelkezik, vezette az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Roma Integrációs Igazgatóságát, majd az Európai Bizottságban a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság munkatársa lett. Jelenleg a Bridge EU nevű jogvédő szervezet alapító munkatársa, diszkriminációs ügyekben, emberi alapjogok megsértése esetén vállalja fel kliensei jogi képviseletét.
Szakértő roma, orvosi szociológia és esélyegyenlőtlenségi témakörökben. Ebből a szempontból lát ő rá a leégett csíksomlyó romatelep helyzetére. Személyesen is járt többször a Somlyó 33. szám alatt található telepen, követi az ottani fejleményeket, Csata Orsolya munkáját segítette a a csíksomlyói roma gyerekekért létrejött Right Egyesület létrehozásában. Ezen kívül számos romániai civil szervezet munkáját is ismeri.
Mi a véleménye a Somlyó 33. alatti helyzetről, arról, hogy hogyan kezeli az önkormányzat és a civil szervezetek a helyzetet, az ami létrejött ott, az hogy néz ki szakmai szemmel?
Ez egy nagyon összetett kérdés. Sokfajta vélemény létezik ebben a kérdésben, nekem van véleményem erről az ügyről, de fontosabb, hogy mi vihetné előre a dolgokat egy kicsit jobban és mi az, ami gátolja. Az én tapasztalatom szerint, a légkör a Somlyó 33. alatt található telep körül, egyáltalán a cigányok körül a városban nem pozitív, nem támogató. És ebben sokszor a döntéshozók szerepe is elég határozottan látható.
Természetesen vannak a telepen lakókat támogató programok, de nagyon-nagyon sok olyan helyzettel találkozunk, amely nem az előrelépés – nevezzük akár integrációnak – felé vezető irányt képviseli.
Az egyik ilyen legsúlyosabb gátló tényező az, hogy a környezet nem támogató. Én követem különböző fórumokon a helyi lakosok közötti beszélgetéseket ezekben az ügyekben, és borzasztó rossz a hangulat a cigányok körül a városban. Egészen elképesztő, hogy a városban élő emberek mennyire nem ismerik ezeket a roma családokat, gyerekeket, és milyen gyorsan ítéletet mondanak fölöttük – ez egyébként nem csak Csíkszeredára jellemző, hanem világszerte. Ez az egyik nagy dráma szerintem.
A másik nagy dráma meg az, – és ez is egész Romániára és Kelet-Európára jellemző –, hogy rettentő gyors változásokat várnak az emberek ezektől az ügyektől, nevezzük úgy, felzárkóztatási programoktól.
Korábban a magyar kormányban dolgoztam roma programok felelőseként, és ott is ugyanezek a viták zajlottak, hogy miért nincs már láthatóbb előrelépés, ennyi sok program és pénz mellett miért nem sikerült jelentősebb eredményeket elérni. Ezek szerintem teljesen irracionális viták. Erre azt szoktuk felelni, hogy az aluliskolázott többségi parasztság integrációja, középosztályosodása is évszázadokon keresztül zajlott, a cigányságtól ezt töredék idő alatt várják el, miközben erősen diszkriminatív folyamatok korlátozzák a folyamatot.
Szóval, én ezeket a problémákat látom, és amit Csata Orsi és még néhányan csinálnak, az borzasztóan fontos, mert csak így lehet előrelépni ezekben a kérdésekben. Lassan, alulról építkezve, elsősorban a gyerekekre koncentrálva, mert általuk lehet hosszú távon változást elérni.
Több ilyen kezdeményezés és több támogatás kellene, de szerintem nem a pénz az igazán lényeges ebben a kérdésben, mindig lehet találni pénzt arra, amire egy helyi önkormányzat, vagy egy állam akar. A probléma sokkal inkább azzal van, hogy az együttműködésnek a hatékonysága hogyan alakul, és az nem biztos, hogy mindig a legjobb.
Mi lehetne a megoldás arra, hogy ne legyen ilyen rossz a hangulat? Ki a felelős ebben, ki tudna változtatni, és hogyan ezen a helyzeten? Ha az önkormányzat szempontját nézzük, akkor egyfajta politikai kényszerhelyzetben van, ahol egy konfliktus közepén kellene mediálnia a többség és kisebbség között. A szomszéd városból ezt úgy érzékelem, hogy deklaráltan próbál mediálni, és próbál tenni az ügyben, de a szándék és a megvalósítás nem feltétlenül fedik egymást.
A világon mindenütt a hatalom perspektívája, véleménye átszüremlik a helyi közösségbe. Erre rengeteg tudományos adat rendelkezésre áll, hogy egy kormány, egy önkormányzat kommunikációja hogyan szüremlik át a társadalom különböző rétegeibe.
Nyilván a hatalomnak, az önkormányzatnak ez esetben is nagyon fontos szerepe van: döntéshozó, pénz felett diszponál és sok mindenben eljárhat.
Sajnos nekem is ez a tapasztalatom, hogy a csíkszeredai önkormányzat egyes képviselői elég elutasítóan viselkednek a cigányokkal. Tehát nemcsak az a baj, hogy az önkormányzatnak mediálnia kell, hanem maga is hozzájárul ehhez a gátló folyamathoz.
Nagyon fontos lenne, hogy a csíkszeredai önkormányzat értékelje bizonyos tetteit, adott esetben a Somlyó 33. és a sportcsarnok körül is voltak olyan mozzanatok, – én saját szememmel láttam, olvastam ezeket –, amelyek finoman szólva sem az integrációt, az együttműködést támogatták.
Úgyhogy ez egy nagyon nehéz ügy, és ez nemcsak Csíkszeredában, hanem nagyon sok helyen a világon. Ennek csak az lehet a megoldása, hogy szembesíteni kell az önkormányzatot azzal, hogy tulajdonképpen az általa nyújtott alternatíva nem feltétlenül integráció vagy esélyegyenlőség párti, hanem pont az ellenkező eredményt éri el.
Mit lehetne tenni ebben az ügyben, hogy jobban működjön a kommunikáció?
Magyarországon és még Romániában is vannak olyan kísérletek, hogy a helyi önkormányzati üléseken megjelennek a cigány közösségek képviselői. Ugye az is egy fontos dolog lenne, hogy a helyi közösség értse, hogy hogyan mennek a döntési folyamatok egy önkormányzatban. Például ez egy minimum lenne, hogy egy értelmes párbeszéd legyen arról, hogy ti mit gondoltok, hova kéne, vagy mit kéne fejleszteni Csíksomlyón, vagy egyáltalán a városban. Félreértés ne essék, az ilyen típusú együttműködés kialakításához Csíkszeredában még nagyon hosszú út vezet.
Miért gondolja ezt?
Mert nem működnek együtt. Látszik, hogy nincsenek meg a minimális feltételei az együttműködésnek.
Erre vonatkozóan vannak gyakorlatok, hogy hogyan lehet egy közösséget helyzetbe hozni. Ezek az úgynevezett empowerment programok, amelyek keretében a közösséget fel lehet készíteni arra, hogy hogyan lehet például egy ilyen viszonylag bonyolult bürokratikus párbeszédben részt venni.
Az a cél, hogy értse a helyi közösség, hogy mettől meddig tartanak mondjuk egy önkormányzat hatáskörei, vagy egyáltalán mit lehet tenni. Például Budapesten a VIII. kerületi önkormányzat a helyi cigányokkal, helyi közösséggel együtt tervezi meg az önkormányzat tevékenységét. Megint csak azt tudom mondani, hogy ettől Csíkszereda nagyon messze van.
SEGÍTS, HOGY LEHESSEN JÁTSZÓTERÜK!
Ha segítenél valóra váltani a csíksomlyói romatelep gyermekeinek álmát és hozzájárulnál, hogy megépülhessen a játszóterük, várjuk adományodat a Máltai Szeretetszolgálat számlaszámára: RO52 BACX 0000 0030 2688 9037 (számlatulajdonos: Asociatia Serviciul de Ajutor Maltez in Romania Sucursala Miercurea Ciuc). Utalásnál a megjegyzésben kérjük feltüntetni: játszótér
Egy másik lehetőség a változásra, az a tanoda. Ezek az úgynevezett kiegészítő szolgáltatások, amelyek nagyon fontosak lennének egy ekkora iskolai hátránnyal küzdő közösségben, mint a Somlyón élők. Ilyen kiegyenlítő programokra számtalan példa van Romániában, és egyik jobb, mint a másik. Én Bukarestben többet is ismerek, és Erdélyben is van, ha jól tudom, erre megoldás.
Tehát, hogy ez egy minimum lenne, hogy kiegészítő szolgáltatások legyenek, és ez nem cigány ügy. A nem cigány gyerekek kapcsán is vannak olyan iskolai hátrányok, amelyeket ki kell egyenlíteni, a a munkanélküliség, a szegénység újratermelődésének a megakadályozása érdekében. Az a minimum, hogy a gyerekek egy alap iskolai végzettséget, szakmát szerezzenek. Ennek nyomai sincsenek Csíkszeredában. És ez csak egy példa sok közül.
A másik nagy lehetőséget azok a fiatal felnőttek jelentik, akiknek még az esélyei meglennének arra, hogy a munkaerőpiacra visszakerüljenek olyan tekintetben, hogy befejezzék az iskolát, szakmai gyakorlatot szevezzenek. Ilyen típusú megoldások megint csak szerte a világban vannak. Ezek az úgynevezett második esélyes iskolák.
Van Romániában is, aminek a gyakorlatát át lehet venni, erre lehet pályázatot írni, nemzetközi vagy akár önkormányzati finanszírozással ezt el lehet indítani, mert nem igényel akkora fejlesztési tőkét. Hogyha valaki egy picit körbenéz, akkor nagyon gyorsan megtalálja ezeket a megoldásokat.
A legfontosabb, amire nem látok egyelőre szándékot, hogy a társadalom szövetét, egyáltalán az együttműködéseknek a konstrukcióját kéne megalkotni. Ehhez lenne szükség az úgynevezett empowerment gyakorlatokra, amelyek a helyi közösségek képviseletének megerősödését céloznák, hogy tudjanak magukról döntéseket hozni, részt vegyenek a saját magukról hozott döntésekben. Ez most a legfőbb prioritások közt van, és nagyon sok fejlesztési pénzt lehet erre lehívni.
Az empowerment lényege az, hogy két ember közötti kapcsolatban nem indulhatunk abból ki, hogy én megtanítom a másikat. Szokták mondani, hogy megtanítjuk az embereket halászni, és hálót adunk nekik. Ezek rettenetes nagy butaságok egyszerűen azért, mert az egyenlő bánásmód azt jelentené, hogy nem megtanítom a másikat, hanem esélyt adok arra neki, hogy iskolába járjon, tanuljon, és csinálja azt, amit szeretne.
Ehhez az kell, hogy az érintett közösség azt érezze, hogy emberszámba veszik, egyenlő partnerként beszélnek velük azok, akik a lehetőségekkel bírnak, adott esetben az önkormányzat és az erős civil szervezetek, akik valóban megnyithatják ezeket a lehetőségeket számukra.És nem csak az elutasítás jut nekik, nem csak a kiutasítás az önkormányzat épületéből, vagy ahogy Csíkszeredában sajnos előfordult: sportrendezvényekről, kulturális rendezvényekről.
Akik így nőnek fel, azoknál azzal kellene kezdeni, hogy vissza kéne építeni a bizalmat abban, hogy lehet a helyi hatalommal együttműködni. Nagyon nehéz és hosszú folyamat, nem két év alatt, hanem szinte generációk alatt oldódik meg. Erre vannak kiváló példák. Budapesten a 8-9. kerület kapcsán elmondható, hogy néhány generáció már így, ebben a szellemben nőtt fel, és ennek vannak is eredményei: azok a fiatalok, akik ott nőttek fel, akár képviselők is lettek mára már. Különben erre Romániában is van példa.
Mi a különbség az együttműködő társadalom szövetének a kialakítása szempontjából Románia és Magyarország között? Hogy látja ön, hogy melyik ország hol tart ebben a folyamatban?
Nagyon sokféle különbség van Románia és Magyarország között, egyszerűen a történelmi hagyományok, a társadalom szerveződése miatt, a politikai történet másképp alakult a két országban, egy csomó minden más. Én nem vagyok ennek szakértője, de laikusként látok szembeötlő különbségeket. Az látszik, hogy Magyarországon a kilencvenes években kiépült kisebbségi önkormányzati rendszer egy egész más perspektívát mutatott az önszerveződésre, mint mondjuk Romániában a civil szerveződés. És ez két különböző út.
Romániában sokkal erősebbek lettek a civil szervezetek a ‘90-es évek végére, mert Magyarországon például a kisebbségi önkormányzatokban nagyon sok ember dolgozott, cigányok is, és ez elvitte az erőforrásokat abba az irányba. Hogy ez jó, vagy nem jó, erről nagyon sok vita zajlott.
Ami nagyon fontos szerintem, hogy mindkét ország nagyon hasonló problémákkal küzd ma is, és ami érdekes ebben, hogy egy közös problémára adott esetben különböző válaszokat adnak. Egyszerűen arra gondolok, hogy ugye mindkét országban nagyon megerősödött ez a populista, adott esetben egészen a szélsőjobboldali logikák felé tolódó politika, és ennek minimum nem kedvezményezettje a cigányság, a menekültek, vagy egyéb szegény csoportok. A kérdés az, hogy erre milyen válaszokat adnak a kormányok és helyi hatalmak.
Iskolai szegregációról beszélni úgy, hogy közben egy populista politikai manőver zajlik, nagyon nehéz. Tehát nagyon nehéz azt megbeszélni, hogy cigány gyerekeket nem szabad szegregálni, mert az egy zsákutca.
A helyzet az, hogy Romániának egészen jó jogi háttere van, sokkal erősebbek az iskolai szegregációt tiltó jogszabályok, mint Magyarországon. Ennek ellenére a gyakorlatban teljesen ugyanaz zajlik, mint Magyarországon. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy jogszabályaink nincsenek, mert vannak, de nem érvényesülnek a gyakorlatban. Ilyenkor mit kell csinálni? És hát ez a vita például Romániában nem zajlik.
Ezt próbáljuk felvetni majd a következőkben, hogy jogállami kérdés-e hogy az alapvető jogszabályokat nem tartják be a helyi hatalmak például iskolai szegregáció kapcsán. Ugyanis a román jogszabály szerint büntetést fizet az, aki szegregált iskolát fenntart, ennek a jogszabálynak egyelőre csekély érvényesülését látjuk.
Erre vannak komoly trükkök, hogy ugyanannak az intézménynek a keretében két külön épületben tanulnak a cigány és a nem cigány gyerekek.
A társadalom szövetéről, az együttműködésekről szóló vitában fontos szerepe van annak is, hogy a társadalom különböző csoportjainak együttműködése nélkül nem lehet hatékonyan az integrált oktatást bevezetni. 2006-2008 körül elég erős kormányzati szándékok voltak az iskolai szegregáció visszaszorítására a magyar kormányban. Én is részt vettem ezekben a folyamatokban. A tapasztalatunk azt mutatta, hogy a helyi társadalom együttműködése nélkül ez egy rendkívül nehéz folyamat.
Csak azt látom egyedüli értelmes megoldásnak, ha van egy erős helyi közösség, amely képes adott esetben az érdekeiért felszólalni és együttműködni a helyi hatalommal. Párbeszéd nélkül ez nem működik.
Ugyanakkor nagyon határozottan azt gondolom, hogy szükség van jogi lépésekre is. A helyi társadalom felépítése mellett, ha a helyi hatalom nem tartja be a jogszabályokat például az integrált oktatás kérdésében, akkor az ügyet bíróságra kell vinni. Ez kikerülhetetlen. Millió példa van egész Kelet-Európában, Románia talán kevésbé erős ezen a területen, de jó eséllyel ez meg fog változni. Magyarországon erre jó példa Tiszavasvári, ahol 2012-13 körül egy cigány iskolát be kellett zárni bírósági határozat miatt.
Vannak a szegregált oktatás mellett érvek, amelyek egy laikus számára megfontolandónak tűnnek: például az, hogy frusztrálja a cigány gyerekeket, ha lemaradnak a többiekhez képest, ezért ők maguk sem feltétlenül akarják.
Sokszor látjuk, hogy helyi cigány közösség ellenáll az integrált oktatás bevezetésének. Sok helyen tapasztaltuk ezt Romániában is. És ennek nagyon egyszerű oka. Szinte az egész világon leírták már, hogy addig, amíg a helyi közösség nem bízik abban, hogy a helyi hatalom, helyi társadalom együttműködő partnerként kezeli őket, addig mindig is a szegregált, izolált élethelyzetet akarja fenntartani, mert így érzi magát biztonságban.
Őket sem lehet abba a helyzetbe hozni, hogy betereljük őket az integrált oktatásba, miközben őket ott nem egyenlő partnerként kezelik. Nyíregyházán, a Huszár-telepen 2010 előtt megszűnt a szegregált oktatás, a gyerekeket más iskolákban helyezték el. Az utánkövetéses vizsgálatokból kiderült, a gyerekek elmondták, hogy mi történt velük. Nem kaptak megfelelő támogatást, elutasító légkörben kellett sokszor tanulniuk. Sajnos, 2010 után újranyitották a szegregált iskolát, amely nem nyújt megoldást erre a problémára.
Pedig Nyíregyházán még ráadásul iskolai mentorok is voltak, azok a tanárok, akik korábban a szegregált iskolában tanítottak, átkerültek az integrált iskolákba, és ott helyi mentorként, fejlesztő pedagógusként, dolgoztak tovább a gyerekekkel. Igen ám, csak ettől még nem változott meg az attitűd, nem változtak meg az együttműködések sajnos.
És ennek volt a következménye, hogy nagyon sok gyerek lemorzsolódott 2010 után az integrált oktatásból.
Hogyan változott időben a magyarországi szociális rendszer? Mi a szerepük és az eredményük a Máltai Szeretetszolgálatnak és más civil szervezeteknek a romák felzárkóztatásának ügyében? Hogyan értékelné az általuk kifejtett munkát? Ha jól értem, legalábbis ambivalens a magyarországi megítélésük, de nem teljesen tiszta, hogy miért.
A Máltai Szeretetszolgálatot ismerem Magyarországról, sok magyar településen láttam az ő programjaikat. Közismert, hogy a Málta nagyon közel áll a magyar kormányhoz, ezért az ő helyzetük nagyon speciális. Definiálhatjuk civil szervezetként is őket, de úgy működnek sok tekintetben, mint az állam kiterjesztése olyan értelemben, hogy bizonyos állami feladatokat, szociális szolgáltatásokat, amelyeket az állam nem tud vagy nem akar ellátni, kiszervez a Máltai Szeretetszolgálatnak. Sok ilyen példa van most Magyarországon: fogyatékos ügyben, cigány ügyben, egyéb tekintetben.
Természetesen a Máltai Szeretetszolgálat pályázik mindenféle forrásra is, és ugyanez igaz a civilekre, akik pályázati pénzekből élnek, nem önkormányzati vagy állami direkt támogatásból.
Azt hiszem, hogy Romániában ez inkább ilyen pályázati, meg helyi együttműködéseken alapul. Magyarországon egy picit más, mert nagyon erős politikai szövetség van a Máltai Szeretetszolgálat és a kormány között. Szóval ez egész más helyzet.
Ez hogyan befolyásolja a szociális rendszert és ezen belül a romák felzárkóztatásának lehetőségeit?
Erre nem fogok tudni önnek válaszolni. Azért, mert erre érdemi értékelő vizsgálat még nem született. Vannak ezzel kapcsolatosan viták, és ha jól érzékelem, akkor nagyon nagy igény lenne arra a civil szférában, hogy erről egy értékelés készüljön és kiderüljön, hogy a szociális ellátórendszer, vagy adott esetben egészségügyi ellátórendszer kapcsán mi a helyzet, hogy ez egy ilyen párhuzamos szolgáltatás-kiépítés-e az állam mellett, vagy nem. Mert fölmerülhet az, hogy a Máltai Szeretetszolgálat párhuzamos szolgáltatásokat épít ki. Nem tudom, hogy ez így van-e, az biztos, hogy vannak ilyen félelmek, mert a Máltai Szeretetszolgálat nagyon sok támogatást kapott a magyar kormánytól az elmúlt években, és ezt előbb-utóbb értékelni kell majd.
Jobb-e most a romák helyzete Magyarországon, mint mondjuk az előző kormányok idején, vagy nem?
Azért nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert sok adat azt mutatja, hogy a helyzet romlik, például iskolai szegregáció kapcsán. Ha megnézzük az európai uniós adatokat, – az Alapjogi Ügynökség, a Fundamental Rights Agency honlapján találunk akár összehasonlító táblázatokat is Románia, Magyarország, Bulgária, Szlovákia között – , az látszik, hogy az iskolai szegregáció, a foglalkoztatottság kapcsán abszolút romlik a helyzet.
Arra viszont nincs egyértelmű válaszom, hogy általában véve romlik-e vagy javul a helyzet, ugyanis sok minden megváltozott, megváltoztatták az elmúlt 15-20 évben az adatkezelési rendszereket az elmúlt másfél évtizedben, emiatt sokan attól tartanak, hogy ezek az adatok nem mutatják jól a helyzetet.
TŰZPRÓBA
Márkos Tamás fotóriporter Tűzpróba című, roma sorsokat és életképeket bemutató fotósorozatát 2021. december 10. és 2022. január 15. között – Erdély több más városa mellett – a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban is kiállították. A sorozat most olyan interjúkkal és portrékkal folytatódik, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk a csíksomlyói roma közösség elmúlt éveinek megpróbáltatásaiba és változásaiba. A 2021 januárjában bekövetkezett tűzeset és az azt követő időszak ugyanis olyan fontos társadalmi kérdéseket hozott a felszínre, amelyeknek következtetései és megoldásai nélkülözhetetlenek minden erdélyi közösség számára.
Ami viszont rendkívül fontos lenne: a párhuzamos oktatási rendszerek, adott esetben a szegregált oktatás jelentősen visszaszoruljon mindkét országban, mert ez tényleg a gyerekek jövőjét teszi tönkre. Nagyon fontos lenne, hogy azok a gyerekek, akik kiszorulnak az oktatásból, valahogy visszakerülhessenek, mert az emiatt kialakuló munkanélküliség leszakadó társadalmi rétegeket szül. És ez a folyamat nem javul. Továbbra is nagyon sok cigány gyerek szorul ki az oktatásból, aztán munkanélkülivé válik, és mindenféle egyéb drámákba sodródik bele.
A független intézmények által gyűjtött adatokból, amelyek elég megbízhatónak tűnnek, elég rossz kép alakul ki, de hogy mondjak valami pozitívat is: az adatok azt mutatják, hogy az elmúlt 20 évben szinte minden kelet-európai országban elég jelentősen javult az általános iskolát elvégző cigány gyerekek aránya.
Azt figyeltem meg, hogy Magyarországon sokkal több roma értelmiségi van, legalábbis hogyha a magyar nyelvterülettel, a romániai magyar nyelvterülettel összehasonlítjuk. Romániában most kezdtek megjelenni magyar anyanyelvű roma értelmiségiek, miközben Magyarországon már nagyon régóta “láthatóak”.
A ‘90-es évek politikatörténete egész másképp alakult Romániában és Magyarországon. És ez alapvetően meghatározta, mondjuk úgy, a cigányság helyzetét is. Ebből adódóan Magyarországon elindult a kilencvenes években egy folyamat, és kialakult akkor egy nagyon vékony értelmiségi réteg. Most ez a folyamat megtorpanni látszik. Egyszerűen azért, mert nincs akkora tere ezeknek a fajta együttműködéseknek a hatalom és az érintett közösségek – legyen szó bármely hátrányos helyzetű társadalmi csoportról, cigányokról, fogyatékosokról stb. –, mint mondjuk a ’90-es években, vagy a 2000-es években volt.
Ezek a terek, egy-két kivételt leszámítva, mint amilyen a nyolcadik-kilencedik kerület Budapesten, nagyjából megszűntek. Én nem vagyok nagy tudósa a román helyzetnek, de nagyon sok olyan értelmiségit ismerek Romániában, akik nagy civil szervezeteket vezetnek, és akik úgy 15 éve véleményvezérként vagy civil szervezeti vezetőként, politikusként megjelentek a román közéletben.
Román vagy magyar nyelvterületen élőkről van szó?
Nem a magyar anyanyelvűekről beszélek, abban teljesen igaza van. A magyar anyanyelvű cigány közösségek kapcsán ilyesmit nem is láttam, de lehet, hogy csak nem ismerem jól a helyzetet.
Románia politikai konstrukciója innen nézve borzasztóan bonyolult. Csak egy példa: amikor fölmerültek a magyar nyelvterületen élő cigányok és nem cigányok közötti feszültségek és az ezzel kapcsolatosan közpolitikai és jogi problémák, akkor az derült ki, hogy ennek Bukarestben nagy rezonanciája nincs, hanem sokkal inkább az erdélyi magyar közhatalmaknál csapódik le.
Miközben ugyanazok a nagyon súlyos diszkriminatív folyamatok zajlanak a romákkal kapcsolatosan a magyar nyelvterületen is, mint bárhol máshol Romániában. Szerintem ezekre a folyamatokra a politikai vezetőknek Bukarestben is figyelniük kell. Szóval ez egy egészen más helyzetet jelent, mint Magyarországon.
Milyen területen lehet jogi lépéseket tenni?
Az iskolai szegregáció példájánál maradva a román jogszabályok alapján egészen jó esélyek vannak a perek megnyerésére. Azért nagyon fontos az igazságszolgáltatási eljárás, mert precedenst teremt. A másik terület, amely beavatkozást igényel, a munkahelyi diszkriminációs és foglalkoztatási ügyek, mert ott is rengeteg olyan folyamat zajlik, amiknek felszínre kellene kerülniük. Mert annak ellenére, hogy például Romániában és Magyarországon is van munkaerőhiány bizonyos területeken, a munkaerő-piaci diszkrimináció még mindig nagyon erős.
A helyi közösségeknek együtt kellene működniük jogsegély-szolgálatokkal. Ami szintén nem egyszerű, mert nagyon nehéz a roma közösségeknek a bizalmát elnyerni, hogy elmondják, mi is zajlik körülöttük, velük. Ehhez az a minimális elvárás, hogy legyen egy partneri viszony a jogászok meg a helyi közösségek között. Jogászt találni sem egyszerű, ha valaki perelni szeretne, hogy a jogait érvényesítse, nagyon kevesen képesek ezt a helyzetet kezelni, és nem csak Csíkszeredában, bár az egy nagyon erős példa, hogy mennyire nehéz ilyen ügyvédet találni. Ezek lennének a teendők: hogy elérhetők legyenek az ingyenes jogsegélyszolgálatok, és ilyent többek között a civil szervezetek indíthatnának.
Bukarestben, vagy más városban is tudok ilyet Romániában, az izgalmas kérdés, hogy a magyar nyelvterületre miért nem jönnek át ezek. Mindig kérdés volt, hogy miért nem veszik át ezeket a jó gyakorlatokat a magyar civil szervezetek és önkormányzatok, amelyek Románia más területén egészen jól működnek.
Megint csak egy bukaresti példa, hogy ott van olyan tanoda, amely csak nagy cégek adományaiból él. Tehát nem is pályáznak pénzekre.
Kolozsvár és környéke is jó pénzügyi kapacitásokkal rendelkezik, nem lenne lehetetlen, hogy a cégek és magánszemélyek adományozzanak erre pénzt. Kolozsváron, a Pataréten van ilyen jellegű kezdeményezés. Örvendetes, hogy már elindultak azok a folyamatok, amelyek segítségével az emberek elköltöznek a szeméttelepről, de ott is van egy olyan kezdeményezés, hogy helyben is legyen akár egy kis közösségi ház, központ. Ez egy fontos dilemma, és egy értelmes vita, hogy mennyire kell megerősíteni egy helyi szolgáltatást egy cigánytelepen, miközben a történet sokkal inkább arról kéne, hogy szóljon, hogy megszűnjön a cigánytelep.
Hasonló vita felmerülhet a sepsiszentgyörgyi Őrkőn is, ahol láthatóan megvan a törekvés és a lehetőség a társadalom szövetének a kialakítására, a Sepsi GAL Egyesület Veres Nagy Tímea vezetésével remek munkát végez, de ott is épül egy hatalmas óvoda a telepen EU-s finanszírozással, miközben az integrált oktatás elérhető lenne az ott élők számára.
A kérdés az, hogy Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és egy csomó helyen, ahol jelentős számban élnek cigányok, miért nincs két-három tanoda, amely ezeket a kérdéseket kezeli.
Marosvásárhely környékén élnek a gábor cigányok, akik teljesen más szituációban vannak, esetükben úgy tűnik kívülről, hogy része a kultúrának, hogy korán házasodnak, és nem járnak sokáig iskolába.
Ebben nem fogunk egyetérteni, mert ez nem egy kulturális probléma, hanem megint csak a kiszorításról szól. Én értem, hogy miért inkább a tradíciót választják. Ha megkérdezi jobban a gábor cigányokat, akkor elmondják, hogy ha egy gábor cigány család bemegy az iskolába, akkor ott milyen atrocitások érik. Nagyon könnyű beleállni ezekbe a kulturálisan meghatározott állapotokba, miközben egy XXI. századi társadalomban mindenki szeretne egyenértékű polgár lenni.
Marosvásárhelyen tudomásom szerint Korreck Mária szervez nagyon fontos programot gyerekeknek is, de az nem kifejezetten ilyen hátránykiegyenlítő tanoda. Valamiért ezeket a jó gyakorlatokat az erdélyi magyar nyelvterületeken nem veszik át sem román nyelvterületekről, sem Magyarországról,
Milyen programokat lenne érdemes megnézni mondjuk Magyarországon, merthogy erdélyi magyarokként leginkább Magyarország fele fordulunk, ha tanulni akarunk?
Én a nyolcadik kerületet mindenképpen javasolnám egy ilyen tanulmányútra, mert az, amit ők csinálnak világszinten is nagyon progresszív. Közösségi tervezés zajlik, közösségi tervező iroda van az önkormányzat épületében, és ez nem cigányokról szól. Ez a közösségről szól.
Például itt, Brüsszelben, ahol élek, elsősorban a helyi önkormányzat a rendőrséggel együtt leül és a helyi közösséggel megbeszélik, hogy mit lehetne tenni a drogproblémákkal kapcsolatosan. És nem azt mondja a helyi önkormányzat, hogy több rendőrt az utcákra, ami egy nagyon egyszerű megoldás lenne. Mert pontosan tudja, ha több rendőrt vezényel az utcákra, maximum tűzoltásra lenne elég.
Szóval azt tudom csak mondani, hogy Csíkszeredának és a többi, jelentős cigány lakossággal rendelkező településnek érdemes lenne ezeket felvetni, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, ahhoz tényleg olyan emberekre van szüksége az önkormányzatnak, akik rendelkeznek a megfelelő tudással és szemlélettel. Nem elvárás az önkormányzat vezetőitől, a polgármestertől, hogy szakértők legyenek, de az elvárható, hogy alkalmazzon felkészült szakembereket.