A bevált rend szerint folytatódna a tanítás a vakáció után

Az ortodox húsvéti ünnepet követően a tanulók azon forgatókönyvek mentén térnek vissza az iskolába, amelyek a vakáció előtt is érvényben voltak, hisz az iskolák nem voltak bezárva, egyszerűen csak vakáció volt a két húsvét között – jelentette ki hétfő este a közszolgálati televízió (TVR) műsorában Florin Cîţu miniszterelnök.

Az oktatás (online, hibrid vagy fizikai) módját, avagy a piros, sárga és zöld forgatókönyveket a megyei vészhelyzeti bizottságok a tanfelügyelőségek javaslatai és a települések fertőzöttségi aránya alapján döntik el hetente. A május 6-án kezdődő héttel kapcsolatban még nem született döntés.

A tanulók koronavírus-tesztelésével kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: az oktatási és az egészségügyi miniszternek egy mindenki által elfogadható megoldást kell találnia. Ez a megoldás Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerint a diákok noninvazív tesztelése lenne, aminek lehetővé tételét már kérte a a miniszterközi bizottságtól és az egészségügyi minisztertől. Azt tartja ideálisnak, ha még a tanulók iskolába való visszatérése előtt sort tudnának keríteni erre.

Az oktatási tárca vezetője azzal érvelt a parlamentben tett nyilatkozatában, hogy egyre több európai államban folyamodnak a diákok noninvazív teszteléséhez, ami a nyálból vett mintán alapul. A noninvazív teszteket olyan tanulók esetében alkalmazzák, akik tüneteket mutatnak, vagy kapcsolatba kerültek igazolt fertőzöttekkel. A teszt eredményét utólag PCR-teszttel teszik hivatalossá. Legutóbb Olaszország vezette be ezt az eljárást, amelyet Németországban, Ausztriában, Franciaországban is alkalmaznak, és ez a módszer nagyon hatékony eszköznek bizonyul az iskolai egészségügyi biztonság szolgálatában – magyarázta a miniszter.

A noninvazív tesztek alkalmazásának metodológiáját még nem hagyta jóvá az Országos Közegészségügyi Intézet, az egészségügyi tárca vezetője azonban reményét fejezte ki, hogy az INSP „fontolóra veszi ezt a lehetőséget”. Az nem világos, hogy miért húzódik el ennyire a folyamat, ugyanis már az egyhónaposra nyúlt húsvéti vakáció előtt felmerült ez a megoldás.

Agerpres