A baleset sem kerülte el a ralit, amelyen új bajnokot avattak

Barbuék Skodájánál nem volt gyorsabb idén, fotó: a Hargita Rally weboldala

Az első nap leghosszabb – bucsini – szakaszán aratott győzelme után a nagyszebeni Sebastian Barbu állt az élre az idei, 2023-as Hargita Rally-n pénteken, május 5-én. Elsőségét a belvárosi Dietrich Árpád szuperspeciál után is megőrizte a tavalyi második, aki idén mind a Hargita Rally, mind az országos összetett ralibajnokság esélyeseként indult el az idény első versenyén. A 28.70 kilométeres bucsini etapon rögtön felállította a referenciaidőt, 13 percet és 1.8 másodpercet autózva 132.29 kilométer/órás átlagsebességgel.

A tavalyi győztes, másik idei favorit Simone Tempestini 13 másodperccel maradt el tőle a szakaszon. A két nagyágyút a harmadik, a Hargita Rally hatszoros győztese, Bogdan Marișca követte.

Tempestini a következő gyorson „visszavágott”, 5 perc 43.1 másodperc alatt teljesítette a libáni szakaszt, de csupán két és fél másodpercet faragott hátrányából riválisához, Barbuhoz képest, aki így mint a verseny éllovasa vághatott neki a több ezer embert a központba csalogató udvarhelyi szakasznak, amelynek rajtját a Barátok Temploma mellett állították fel.

Fotók: GÁL ELŐD

A szakaszt bolgár Ignat Isaev nyerte.

A második nap

előtt, három szakasz és 40 megtett versenykilométer után továbbra is Sebastian Barbu és Bogdan Iancu vezették a versenyt Skoda Fabiával, őket a Porschéval versenyző kolozsvári Tempestini követte, majd két másik Fabia: Marișca és Isaev volt a harmadik, és negyedik pozícióban.

Az összetett verseny 21. helyén zárta az első napot Jakab Attila és Mag Levente. Jaxy az elszállt turbója miatt szedett össze egy kisebb hátrányt autókategóriájának éllovas kettősétől, Ionuț Șimontól és Mihail Verdestől, de a szuperspeciálon már le is sikerült dolgoznia ebből néhány másodpercet. A kategória harmadik helyén a magyarországi Czézinger Kristóf és udvarhelyi navigátora, Nagy Attila „éjszakázott”. Ugyan a második napot Gál István, a másik hazai versenyző nem várhatta dobogós helyről a másodosztályban – ötödik volt –, jutott neki is a sikerből, megnyerte kategóriájában a belvárosi szakaszt, amely a versenyt felügyelő hatóságiak örömére „eseménymentesen” zajlott.

Sőt, a második napot is szakaszgyőzelemmel kezdte Gál kategóriájában, akárcsak Jaxy, akinek így már csupán tíz másodperc maradt hátrányából.

A „nagyok” között Tempestini is folyamatosan faragta a hátrányát, ő és Barbu osztoztak a szakaszgyőzelmeken, de nem éppen arányosan, a kolozsvári nyerte zömét, és az utolsó gyors előtt 8 másodperc volt a hátránya Barbuhoz képest. Azonban az utolsó rajthoz technikai okok miatt nem tudott odaállni Tempestini. Így már nem volt kérdés a nagyszebeniek győzelme, akiknél az utolsó szakaszon nem is volt gyorsabb. Először állhattak a dobogó legmagasabb fokára az udvarhelyi verseny eredményhirdetésén szombaton, május 6-án este. Tempestini miután nem tudta befejezni a versenyt, pontszerzés nélkül kezdi a szezont. A dobogóra a szebeni kettős mellett Marișca és Isaev állhattak fel navigátoraikkal.

Az elsőosztály összetett versenyét Jaxy a tizenhetedik helyen zárta, de szombaton szakaszról szakaszra faragva a hátrányát, majd egy idő után már növelve az előnyét megnyerte kategóriájának versenyét. Gál István ötödik helyen zárt a másodosztály összetettjében. Az eredményhirdetés ide kattintva teljes egészében újranézhető.

Nem volt eseménymentes

sajnos az idei Hargita Rally. A nyolcadik – szentpáli – gyorson a Reis Suliman és Rareș Badea alkotta csapat a Suliman által vezetett Renault Clióval a rajttól számított néhány száz méteren belül lesodródott az útról, a Hargita Rally weboldalán közzétett kép alapján csúnyán összetörve az autó orrát, és szélvédőjét.

A szervezők félbeszakították a versenyt, ugyanis az autóban ülő személyek sérülései miatt a mentőszolgálat beavatkozására volt szükség. A pilóta a frontális ütközés következtében fejsérülést szenvedett, agyrázkódás gyanúja állt fent és jobb szemének kötőhártyáján vérömleny keletkezett. A másodpilóta nyaki gerinc fájdalomra panaszkodott, szédült, az ő esetében is agyrázkódás gyanúja állt fenn – közölte a székelyudvarhelyi városi kórház sürgősségi osztálya részéről dr. Domokos Iván.