Fotó: SZÁSZ Zsuzsi
„2015-ben kezdődött a második életem”, kezdi az előadását Anna-Maria Popa, az Andrei Mureșanu Színház menedzsere. A közönségből páran zavarodottan veszik le a füleseket, amikből az előadások különböző nyelvű, valós idejű fordítása szól, és amiket alig néhány pillanattal korábban raktak fel. „Stop. Én románul kell, hogy tartsam?” – fordul oldalra Anna-Maria. „Igen” – néz vissza a közönségre. Kacagás és taps, majd újra elhangzik a kezdő mondat, immár román nyelven.
Vegyes családból származik, kapunk magyarázatot később: az apja magyar, az anyja román szász gyökerekkel.
– Három nyelvet beszéltünk gyerekként,
olyanok voltunk, mint egy olasz klán. De mindez kialakított bennem egy mély tiszteletet az emberek felé, és nagy szeretetet minden entitás iránt.
Az apjától „örökölte” a tettvágyat. Apja tornatanár, és gyakran járt táborokba, mindig azt mondta, hogy amikor odaérsz egy táborba, az a legfontosabb, hogy megbarátkozz az őrrel és a szakáccsal, így szabadon járhatsz, amikor szeretnél, és soha nem leszel éhes. Az anyja altatóorvos, ő volt az első, aki nagy betűkkel kiírta a rendelő bejárathoz, hogy Nihil sine deo (Isten nélkül semmi). Tőle megtanulta, hogy mindig úgy kell tenni, hogy nem szabad megfeledkezni róla, Isten mellettem van, mutatja be röviden a szüleit.
A már említett második élete előtt a fővárosban dolgozott
marketingesként egy nemzetközi cégnél, volt karrierje. Aztán rájött, hogy semmi másra nincs ideje, hogy valójában nem él, csak túlél. 2015-ben valami különlegeset érzett, amit úgy nevez, hogy „a föld hívása”, így visszaköltözött Sepsiszentgyörgyre, a szülővárosába. Azt érezte, hogy vissza kell térnie a gyökerekhez, és amit addig tanult, azzal a közjót szolgálni, így lett menedzser a román színházban.
Ha nem jegyzeteltél a TEDx-en:
Darvas Piroska: Ki kell próbálni, csendesedjünk el!
Chris Worman: A szabályokat meg kell szegnünk a jövőnk érdekében
Lukács Csaba: ha nagy a baj, akkor az ember, és nem az állat bújik elő belőlünk
Oana-Maria Rotariu: Túlélte a Colectiv tűzesetet, és felrúgta a szépségről alkotott ideálokat
Hány Burj Khalifát tenne ki egy zetabájtnyi telefon?
Jukka Sinnemäki: Meglátni a gyerekben a láthatalant
Bedő Imre: életet kell adni és hagyni
Mindig van egy reshape, és van annak egy x plusz egyes verziója is
Kicsit megint jobb lett itt, mint Csíkban?
– Akkor volt az a pillanat, amikor mindent, amit addig tanultam, össze tudtam kombinálni, és együtt használni a művészetet a gazdasággal, a kultúrát a kereskedelemmel. Valahogy úgy, hogy közben ezt az emberek szolgálatában tudtam megtenni – meséli. Hozzáteszi, még most is gyakran megkérdezik tőle, hogy miért nem jelenik meg a színpadon, hogy hiányzik-e neki a színpad (Bukarestben színművészeti egyetemet végzett – szerk. megj.), ő mindig azt válaszolja, hogy nem hiányzik, úgy gondolja, hogy neki valahol a színpad mögött van a helye, ahonnan a jövőbe tekinthet, ahol terveket szövögethet, stratégiákat találhat ki.
Istennel elég jó viszonyban van, tőle kapja az önbizalmat, a hitet az ötletei megvalósulásához, és az ötletek is tulajdonképpen a vele való kommunikáció során alakulnak ki.
Ezt történt szerinte akkor is, amikor egy mikrobuszt mozgó könyvtárrá alakítottak, vagy amikor a pandémia alatt hóemberekből építettek szurkolótábort a stadionba, hogy a futballisták érezzék a támogatásukat, ez végül globális jelenséggé is vált, teszi hozzá.
– Időnként megtörténik, hogy jó ötletem van, de sokszor azt mondják, hogy jó ötlet, de térjünk vissza rá 10 év múlva. Fontos, hogy ne hagyd annyiban, és mindegy, milyen ötleted van, minden erőddel harcolj érte, azért, hogy megvalósuljon. Én nem ismerem a nem szót, ha kidobnak az ajtón, visszajövök az ablakon, ha onnan is, akkor a kéményen, mindig megtalálom a megfelelő módot, és ez kapcsol engem a szlogenhez, a breaking the rules-hoz – magyarázza, és hozzáteszi, szerinte nem hangzik túl jól egyébként a szlogen, a breaking the rules-ról neki valami illegális cseleked jut eszébe.
A szabályok szerinte jók,
főleg ha struktúrát, koherenciát adnak, de abszolút egyetért abban, hogy meg lehet őket kerülni,változtatni, abban viszont nem, hogy muszáj megszegni őket. Van különbség, akárcsak az angol problem és issue szavak esetében. „A problem magával hoz egy súlyt, egy nyomást, ha csak issue van, akkor arra kell törekedni, hogy megoldd a helyzetet” – magyarázza, majd hozzáteszi, furcsának találja, hogy ennyi sokat tud beszélni. Nem szokott, inkább a tettek embere, arra van szüksége, hogy legyen ötlete, és azt meg is tudja valósítani.
A színházban 2020-ban (újra) fel kellett találni, bővíteni kellett dolgokat, viszi vissza a közönséget a pandémia első szakaszába. A tét a túlélés volt, szüksége volt már a színházra és a művészetre. Ekkor minden szempontból elkerülte a szabályokat, online előadások voltak, helyszínek után kutattak, ahol játszani tudtak, létrejött a flopping cinema is, ami azt jelenti, hogy egy tó közepén, a szigeten volt a színpad, a nézők pedig csónakokban voltak, magyarázza. Majd folytatja a felsorolást, 3D-vel, szenzoros előadásokkal is barátkoztak, és a VR-színházhoz is közelebb kerültek – jelenleg erre a legbüszkébb. Úgy tudja, a világon ők a legelsők, akik vettek egy már meglévő előadást, és teljes mértékben adaptálták.
Az előadását egy sor tanáccsal zárja:
Ne hagyd, hogy visszahúzzanak. Behúzott kézifékkel nem lehet előre menni, merj nagyot álmodni, ha az összes energiákat arra összpontosítod, hogy ezt megvalósítsd, akkor az egész univerzum segíteni fog, hogy valósággá váljon. És ne feledd, mielőtt beszélnél, gondolkozz.
Utóbbi fontosságát az angol think, azaz gondolkozni szóból vezeti le: minden betű egy szűrőt jelképez.
True (igaz)
Helpful (hasznos)
Inspiring (inspiráló)
Necessary (szükséges)
Kind (kedves).
Ha a mondandód mindegyiken átmegy, akkor megvan rá az esély, hogy nem hiába nyitod ki a szádat.
