Sok mindenről tud mesélni a Kossuth 20.
A szerző felvételei
Ha most végigmennénk Udvarhely központján, kíváncsiskodó turistaként, vajon hányan tudnának válaszolni arra a kérdésre, hogy hol is volt a Budapest Hotel? Mert itt a szemünk előtt, szinte naponta megyünk el mellette: a Kossuth 20 sokáig a város polgári és kulturális életének központja volt, és egy ideig a városháza is itt működött.
A még mindig impozáns, de kívül-belül már kevésbé pompás épület csak egy a sok pont közül, ami meghatározza városunk történelmét, mégis keveset tudunk róla. Ezen próbál változtatni a Tourinfo iroda egy új kiállítás és egy ismeretterjesztő séta formájában, amit kutatómunka előzött meg. A történelem főképp régi képeslapokból, fényképekből és újságcikkekből elevenedik meg, amiket Péter Ildikó sétavezető kovácsolt össze egy izgalmas történetté, miközben megmutatta nekünk a város egyik letűnt kincsét. Hogy aztán mi is elmesélhessük a városba tévedő idegennek, vendégnek, és hogy ne vesszen feledésbe az a kevés tudás, ami még fennmaradt róla.
Egy kis Budapest Udvarhelyen
Az ikonikus épület története a 19. századra nyúlik vissza, első nyomára egy korabeli képeslapon bukkanunk, amelyen a Kossuth utca látható, főhelyen a Budapest Szállodával és vendéglővel, az épület oldalán pedig írja az akkori a tulajdonos nevét is: Schnapek. Onnan lehet tudni, hogy 1900 előtti, hogy az épület bal oldaláról hiányzik a Gáspár Balázs háza, teszi hozzá Ildikó, de a képeslap így is már igazi városi hangulatot áraszt, forgalmasnak látszik az utca, a járdarészen filagória állt a hoteltől nem messze, ami a fiatalok szórakozóhelye lehetett. Miközben az urak a Budapest Szállóba nem csak enni-inni, társalogni, hanem olvasni is járhattak, ugyanis a Cassinoban öt kényelmes helyiség, olvasóterem várta őket, friss újságokkal álltak rendelkezésükre. Mondhatni, az első közkönyvtárnak is otthont adott az épület a XIX. század második felében.
Egy másik, 1899-es képeslapról tudjuk, hogy a szálloda-vendéglő üzemeltetését Müller Károly vette át, aki az Udvarhelyi Híradó hasábjain közzétett hirdetményében ekként próbált kedveskedni a kuncsaftoknak, megtartani őket: „Hosszas éveken át szerzett tapasztalataimnál fogva, főtörekvésem lesz a legnagyobb igényeknek is megfelelni, és ugy konyhámmal, mint kitűnő tiszta boraimmal, szeszes italok és naponta friss sörrel, továbbá előzékenységemmel, a Budapest szálloda jóhirnevét nemcsak fentartani, hanem azt napról-napra fokozni”.
Ugyancsak a korabeli sajtóból tudjuk, hogy az épület nagyterme, ami ma egy banknak és egy ruhásüzletnek ad helyet, a nagyobb és jelentősebb rendezvények színhelye lett: volt itt farsangi bál, jótékonysági est, különféle ünnepi ebédek, vacsorák, és 1900. december 22-én az akkor híres prímás, Kónya Sándor és zenekara is fellépett az étteremben.
Alig egy évtizeddel később újabb tulajdonoscsere történik, 1912-ben az épületet Sükösd Miklós veszi át, egyúttal át is építi: az épület északi oldalát meghosszabbítják, a Gáspár Balázs-ház irányába, eltűnik a köztes kapualj és a jellegzetes tetőtér is. „Ezzel elvesztette egyedi varázsát, szürke épületté vált a zárt házsorban”, véli Ildikó, egyúttal belátva, hogy a tulajdonos elsődleges szempontja azonban a belső tér és a szolgáltatások bővítése volt. Ami nem is sikerült rosszul, ha az akkori képeslapot nézzük, amin egy biliárdszalon is látható az új homlokzat mellett.
Ezt a kortársak is értékelték: „A tegnap este megnyílt a Budapest-szálló kávéháza. Csak az elismerés hangján emlékezhetünk a szállodatulajdonosról, aki olyan helyiséget rendezett be… amely a legszigorúbb kritikát is kiállja. Minden részletében modern és mellette kényelmes és tetszetős az új helyiség” – olvasható az Udvarhelyi Híradó 1912. december 1-én megjelent számában.
A kávéházba járt többek között a neves író-tanár Szabó Dezső, aki írt is arról, hogy milyen kiváltságos lehetett törzsvendégnek lenni abban az időben:
„A Budapest kávéházban lehetőség volt ebédelni és vacsorázni, ahol a törzsvendégeknek természetesen saját asztaluk volt. Itt evett a városi és a vidéki intelligencia. Sükösd úrnál gavallérosabb vendéglős nem volt a vidéken sem, vacsora után végig rakatta az asztalt pezsgőkkel és butéliás borokkal és mindenki az ő vendége volt. Ha valaki nem tudta kiegyenlíteni a számlát, maga Sükösd úr fizetett. A Budapestben a fogyasztásnál korlátlan volt a hitel. A törzsvendégek minden hónap elsején fizettek, de Sükösd úrra úgy kellett ráerőszakolni az egy hónapra járó negyvennyolc koronát, és még ő figyelmeztette a vendéget, hogy jól átgondolta-e ezt a kiadást, tudja-e nélkülözni az összeget. A felesége, akiről azt írják, hogy a külleme nem volt elragadó, nagyon szigorúan elszámoltatta Sükösd urat. Ő pedig valósággal könyörgött a vendégeknek, hogy ne szóljanak a bőkezűségükről az asszonynak”.
Olyan jó híre volt a vendéglőnek, hogy az 1914 tavaszán megrendezett, a kor egyik legnagyobb autóversenyének pilótái is itt ebédeltek. A korabeli fényképen látszik, hogy mekkora érdeklődés övezte az eseményt, amit napjainkban talán a ralihoz lehetne hasonlítani. Annyi különbséggel, hogy a lovaikat féltő gazdák már nem kergetik a mai versenyzőket kutyáikkal, az érkezésről pedig nem kell Morze jeleket leadni a közeli dombokról – mint ahogy azt Ildikó meséli nevetve. A futam egyébként éppen a névadó városból, Budapestről indult, Székelyudvarhelyen pedig áthaladt. Akkor még nem tudhatták, hogy alig néhány évvel később más lesz a neve nem csak a hotelnek, hanem az egész országnak.
A név változhat, de a minőség nem
A hotel történetében is nyomott hagyott Trianon, az 1920-as impériumváltást követően az épület neve Bukarest Szálloda lett, a korabeli sajtóból pedig úgy tudjuk, hogy Zsigmondovics Vilmos működtette. Ami viszont nem változott: az exkluzív vendéglátás. Egy korabeli „értesítésben” az új tulajdonos – elődjéhez, Müllerhez hasonlóan – kiváló „küküllőmenti” borokkal, frissen csapolt sörrel, jó konyhával (naponta báránymell és flekken) ajánlja magát, emellett pedig „halestélyre”, szombat esti vargabélesre, vasárnapi villásreggelire és hangversenyre csalogatja a nagyérdeműt. A megnyitón pedig ki más zenélhetne, mint a híres Kónya Sándor fiának, Jancsinak a zenekara!
A város első kultúrháza
Az épületnek, az intézménynek jelentős szerepe volt a város kulturális életében is, amikor még álom szintjén sem létezett a mai művelődési ház. Már a 20. század első éveiben felépült a szálloda mögött egy faépület, ami színház és később mozi is volt. Az épület az egykori malomárokkal párhuzamosan állott, a telek teljes szelességében, páholyokkal és erkélyekkel, és lépcsők vezettek le a Küküllő partra.
Tomcsa Sándor (1897-1963) így emlékszik vissza rá, kicsit sem leplezve kritikáját: „Ez a színházteremnek rágalmazott hangár egy szálloda és étterem részeként épült, de olyan közel az étteremhez, hogyha olykor színészek vetődtek hozzánk, amíg Hamlet a lét és nemlét kérdésén töprengtek, behallatszott a pincér hangja, aki rá akarta beszélni a vendéget borjúpörköltre nokedlivel”.
A modernitás nagy vívmánya, a mozgókép világa sem kerülte el kisvárosunkat, ennek is a szálloda épülete adott teret. Az első vándormozik a városban az első évtized során jelentek meg, a Budapest-Szálló nagytermében vetítették a néma filmeket. 1913-ban pedig „villanyerőre berendezve”, Apollo néven állandó mozi indul, amelyben „bemutatásra kerülnek a filmpiacz legnagyobb alkotásai, u.m. Quo vadis?, Pompei utolsó napjai, A nyomorultak, In hoc signo vinces, A boldogok szigete (Reinhardt mester műve) stb.” (Udvarhelyi Híradó, 1913. november 30.)
S habár az érdeklődés óriási volt az újdonság iránt, a technika kezdetlegessége hasonló méretű csalódást is okozott: „A különben nagyon érdekes film hol fordítva jelent meg a vásznon, hol nagy zajgással ugrott ki a tengelyéből, hogy aztán csiga-lassúsággal, majd meg őrült rohanással újra útnak indulhasson. A közönség pedig csak tűrt és bosszankodott csendesen, de tizenegy óra után a türelemnek is vége szakadt s mikor kicsi fülkéből ráadásnak ‘tíz perc szünet’-et helyeztek kilátásba, mindenki futott és menekült, amerre látott”. (Udvarhelyi Híradó, 1915.)
Ráadásul a közönség soraiban igen sok a gyermek, akik nem ülik ki csendben a filmet, az előadás alatt a székek között mászkálnak, kommentálják a filmben történteket, így az előadás élvezhetetlen lesz. Végül a rendőrség kötelezi a mozi tulajdonosát, hogy gyerekeket szülői felügyelet nélkül ne engedjenek be a terembe.
A bakikat és kellemetlenségeket ellensúlyozta némiképp, hogy a néma filmek vetítése alatt egész zenekar játszott, de volt példa arra is, hogy Aradról jött a primadonna énekelni. Történetekből tudjuk, mondja Ildikó, hogy Schaaserné, aki sokáig működtette a mozit, a vetítések között illatosított légfrissítőt pumpált a nézőtéren, és a némafilmek alatt zongorázott.
Ennek a varázsát törölte el a hangosfilm világa, amely 1930 májusában érkezett meg a már átkeresztelt, Bukarest szállóhoz tartozó moziba, cserébe viszont nyújtott egy új élményt. A filmben megjelenő vonat hangja és képe annyira élethű volt, hogy a nézőtérről volt, aki kimenekült ijedtében – a történetet az egyik szemtanú leszármazottjától hallotta Ildikó.
S miközben a technika haladt, a faépület egyre rosszabb állapotba került, ezért 1937-38 során a helyére felépült az új téglaépület, amit elsősorban színháznak használtak 1959-ig, később mozinak, szóval ez maradt a város kulturális központja. Itt játszották előadásaikat a vándorszínházak, Tomcsa humoros estet tartott, néha pont egy-egy mozielőadás előtt. Napjainkban az Udvarhelyi Fiatal Fórum rendezvénytermeként ismerhetjük, nekem például a gimis rap-rock bulik, a városi gólyabálok jutnak eszembe róla – fura érzés, hogy ez is a történelem része.
A mulatságnak vége, a történet megy tovább
A 20. század derekán a főépület is megváltozik, de nem is annyira küllemében, mint rendeltetésében. A vendégek helyét ugyanis hivatalnokok töltik meg, a pultot íróasztal váltja, ital helyett tinta folyik, miután Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása után az épületet megvásárolja az önkormányzat és városházát alakít ki benne. A mai városháza épületét ugyanis a főispánság foglalta el, magyarázza Ildikó.
Miklós (sz. Campi) Genovéva néni emlékszik Schaaser Jucira és a képen látható cukrászdára is.
A korabeli fényképek szerint a háborút követő években, immár a szocialista Romániában, az épületben volt a közszállítási hatóság, a Regia Autonomă de Transport Auto (RATA) és egy szövetkezet székhelye, előtte buszmegálló és az első üzemanyag-töltőállomás. Ugyanitt évtizedekig működött egy cukrászda, az emeleten pedig szociális lakásokat alakítottak ki.
A rendszerváltás óta az épület sok udvarhelyinek inkább arról lehet ismerős, hogy sokáig itt működött a lakossági nyilvántartó iroda. Arról a folyosóról nyílhattak az egykori szálloda szobái, ahol a rendszerváltás után hajnalok hajnalán kellett várakozni még a sorszámért is – ha nem volt egy kis ismeretséged –, ez a rész valójában tornác lehetett, véli Ildikó a kutatásai alapján. A buletinosztály elköltözött, és sikerült újra élettel megtölteni, még ha a régi pompával nem is a fehér falakat: több civil szervezetnek is helyet adott a városháza az emeleten, vélhetően éppen az egykori olvasótermek helyén. Most rajtuk a sor, hogy tovább vigyék és gazdagítsák az épület örökségét, de ez sem megy éppen zökkenőmentesen.
A Tourinfo ugyanis szerette volna az elmúlt 120 év történetét összefoglaló képes panókat a Kossuth-udvar gangjában elhelyezni a megvilágított kirakatokban, csakhogy a látványt elcsúfítja a kapualj megkopott fala, aminek karbantartásához a polgármesteri hivataltól várnak segítséget, hogy még ebben a nyári szezonban fogadni tudják a turistákat, az épület múltjához méltó körülmények között. A panókat addig is az épületen belül tartják, ott lehet megtekinteni őket.
Ha tehát szeretnéd nagy méretben, jó minőségben megnézni a korabeli fényképeket, képeslapokat, látogass el a Kossuth utca 20-as házszámához, ahol a lépcsőház fehér falait is sikerült feldobni néhány hangulatos darabbal. Például van egy fénykép a kávéházban kártyázó urakról, akik között Kováts István fényképészt ismerhetjük fel. S ha szeretnél még többet megtudni, élő szóban hallani a történeteket, keresd a Tourinfo irodát pár házszámmal lejjebb, vagy kövesd a Facebook-oldalukat, mert ott fogják meghirdetni a következő sétáikat, de igény esetén, legalább tízfős csoportokat is tudnak fogadni előzetes egyeztetés alapján.
Orbán Balázsról és az udvarhelyi Trianonról szóló sétáikról itt és itt olvashatod korábbi cikkeinket.
