András Lehel szerint csak az fél a számoktól, aki fél a számonkéréstől. És valamiért az az érzésünk, hogy ideje lenne megijedni. Egy kicsit.

fotók: Pál Edit Éva

A kiindulási keret

Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság székelyudvarhelyi szervezete szakmai megbeszélésre és nyilvános vitára hívta a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal és Hargita Megyei Önkormányzat vezetőit, ahol Székelyudvarhely 2021-es költségvetési tervezetét vitatták meg a vállalkozói és közgazdász szempontból.

A programpontok között szerepelt ez is: A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Hargita megye tanácsa, valamint a székelyudvarhelyi önkormányzat frakcióinak a város 2021-es költségvetésére vonatkozó elképzelései, meglátásai. De nem jelent meg se Székelyudvarhely polgármestere, se alpolgármestere, és Hargita megye tanácsát sem képviselte senki.

Mi az, ami fáj?

Nagy Györgynek – bocsánat, elnök úrnak – a húsvét kapcsán valahogy eszébe jutott a feltámadás, ami Székelyudvarhelynek is jól jönne. Fájlalta, hogy egyes érintettek nem jelentek meg a vitán, és nem is indokolták meg a távolmaradásukat, de tudomásul vette azt is, hogy nem mindenki szeret belenézni a görbe tükörbe, és van aki a konstruktív kritikából csak a kritika szót érti.

A költségvetés kapcsán Nagy György két markáns kérést fogalmazott meg. Az első az, hogy elfogadták az adóemelést, ha az valóban szükséges a fejlődéshez, de cserébe azt kérik, hogy a hivatal hasonló arányban csökkentse a költségeit. A második kérés az lenne, hogy az adóemelésből befolyt összeget a hivatal beruházásokra, és ne a saját működésére költse.

Dr. Geréb László is a húsvétból, pontosabban a húsvéti misén elhangzottakból indított, ahol az a mondat ragadta meg a figyelmét, hogy ahhoz, hogy az igazság láthatóvá váljon, fényre van szükség. Az RMKT elnökének figyelmét sem kerülte el, hogy az érintett és meghívott intézmények felső vezetői nem jöttek el, pedig az nem egy utolsó szempont akkor, ha valaki a párbeszédben, a konstruktív és civilizált vitában rejlő együttműködésben hisz.

Miért fáj?

Geréb László pár szemléletes grafikonnal mutatott rá arra, hogy mire kell figyelnie a városvezetésnek, ha valóban fontos számukra a városlakók jólléte. S mivel a diák egy része 2011-től 2021-ig hasonlította össze az adatokat, ezért a vektorokat, a tendenciákat is nagyon könnyen tudtuk értelmezni, anélkül, hogy Geréb bármit is a szánkba rágott volna. Az adatok önmagukért beszéltek.

Tíz év alatt majdnem megötszöröződtek a hivatal személyzeti költségei, ehhez képest a fejlesztési megvalósítások költségei nem hogy nem nőttek, de míg 2016-ban 21.729.000 lejt költött a város fejlesztésekre, addig ez a szám 2020-ban nem érte el a 7.000.000 lejt sem.

Ez lebutítva azt jelenti, hogy a hivatal egyre több pénzből működik egyre kevésbé hatékonyan. Nem azért kevésbé hatékony, mert több pénzbe kerül, hanem a több pénz és a nagyobb személyzet nem hozta magával az elvárt hatékonyságot. Míg Csíkszeredában 1 lej személyi költségre 9,23 lej fejlesztési költség jut, tehát kilencszeres szorzóról beszélünk a hatékonyság kapcsán, addig Udvarhelyen 1 lej személyi költségre 0,59 lej fejlesztés jut. Ez az szám még fájóbb, ha mellétesszük azt, hogy például Gyergyószentmiklóson 2,49 lej fejlesztési költség jut 1 lej személyzeti költségre. Igaz, hogy a 2021-es költségvetési terv szerint meghaladná a hármas szorzót, de ezek még csak tervek. Hogy a tervezés és a valóság mennyire nem ugyanaz, bizonyítja, hogy 2020-ban csak 30%-os volt a beruházások megvalósítási hatásfoka, ami még a „lesajnált” Bunta-korszakban is sokkal jobb volt.

„Tőlünk bármennyi lehet a közalkalmazottak fizetése, minket a mutató érdekel, hogy elérjük-e, mint Csíkban, hogy az alkalmazotti bér 9-szeresét adják ki a fejlesztések” – érvelt az RMKT vezetője.

Geréb László és az RMKT segítő szándékát jelzi, hogy a felütéséhez igazodva nem csak arra volt kíváncsi, hogy miért van ennyire sötét, hanem arra is, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy ismét világosság legyen Székelyudvarhelyen. Ezért az utolsó dián mintegy vezetőségi összefoglalóként olyan fókuszpontokat és célszámokat vetített ki, amelyek mind a városmenedzsernek, mind a többségi frakció vezetőjének hálás mosolyt csaltak az arcára.

Ezek a következők:

„Nem akarunk beleszólni, hogyan működik az önkormányzat, hanem egy év múlva nézzük meg, hogy sikerült-e Udvarhelyt feltámasztani. Ha ezeket a célszámokat tudják hozni, akkor mi is, a város is boldog lesz. Ha nem, az egész városnak rossz lesz” – zárta mondandóját Geréb.

Gazdasági pezsgés és infrastrukturális lélegeztetőgép

Albert Sándor városmenedzser és András Lehel frakcióvezető (Szabad Emberek Pártja) felszólalásaiból kiderült, hogy bár Székelyudvarhely gazdaságilag az egyik legpezsgőbb székelyföldi város – és ilyen értelemben akár példaképek is lehetnénk a többi székely város számára – infrastrukturális szempontból a béka segge alatt vagyunk, és ami talán ebben a legfájdalmasabb, hogy önerőből (azaz a megye, Bukarest és Brüsszel segítsége nélkül) nem tudjuk Münchhausen báróként a saját hajunknál fogva kihúzni magunkat ebből a helyzetből. És az elmúlt négy évben sem a megye, sem Bukarest nem verte le magát, ha Székelyudvarhelyen kellett segíteni.

De bármennyire is gyatrának tűnik a helyzet, túlzásnak tartja a feltámadási analógiát: “Halott kell legyen ahhoz, hogy valaki feltámadjon. Nem érzem azt, hogy a város halott volna, legfennebb az intenzív osztályon fekszik”.

András Lehel azt is megjegyezte, hogy a megye részéről továbbra sem számítanak túl sok jóra, hiszen míg ők átíratban jelezték, hogy Székelyudvarhelynek mire lenne szüksége a megyétől, addig Hargita megye tanácsának elnöke azt nyilatkozta, hogy azért nem kapott Udvarhely, mert nem kért. Innen nézve ez a történet eléggé zsákutcának tűnik, nagyobb esélyt az RMDSZ-es parlamenti képviselők által lát a POL frakcióvezetője.

András Lehel Borboly Csabának arra a javaslatára is reagált, hogy Udvarhelynek nem a kis pénzek után kellene kuncsorognia, hanem olyan forrásokat kellene lehívnia, amelyek megalapozzák a helyét az első ligában. A frakcióvezető szerint nem életképes elképzelés az, hogy valaki a falusi bajnokság aljáról egyből az első ligába kerüljön, és ott meg is állja a helyét. Egészségesebb a lépcsőfokokat megmászni.

András Lehel arra is felhívta a figyelmet, hogy Székelyudvarhelyen nagyon sok minden inerciából történik, a tehetetlenségi erő és a megszokás működtet nagyon sok dolgot, és sokszor nem is merjük megkérdezni, hogy miért úgy csináljuk, ahogy csináljuk.

Célszámok és emberek

Albert Sándor városmenedzser külön megköszönte Geréb Lászlónak, hogy a hivatal hatékonyságát nem költségcsökkentésként definiálta, hiszen ha a hivatal komolyan meg akarja valósítani azokat a projekteket, amelyek Székelyudvarhelyt infrastrukturális szempontból élhetőbb várossá teszi, akkor ahhoz szükség van egy erős és jól képzett csapatra, aminek ára van. És az indulási költségek is mindig sokkal nagyobbak. Ugyanakkor ő is egyetértett Gerébnek azzal a meglátásával, hogy a személyi költségekkel arányosan kell növekedjenek a fejlesztési költségek, a titok az arányban van.

Szilágyi István gazdasági igazgató és Szabó Sámuel beruházási és fejlesztési igazgató felszólalásai is azt erősítették meg, hogy nagy és életképes projekteket kicsi és alulfizetett, demotivált csapattal nem igazán lehet megvalósítani. És semmiképp sem lenne túl pozitív kimenete annak, ha valaki a városlakókat a hivatal munkatársai ellen hergelné. Hosszú távon nem a karcsúsítás a megoldás.

Szilágyi ezzel kapcsolatban meg is jegyezte, hogy őt kifejezetten zavarja a fizetések és fejlesztések aránya, amit Geréb javasolt. Nem minden hivatalnok foglalkozik beruházásokkal, de attól még fontos munkát végeznek, például a szociális osztálynak is megvan a maga létjogosultsága. Helyesebb mutató lett volna szerinte, ha megnézzük például, hogy a fejlesztési osztályon hányan dolgoznak más városokhoz képest.

A másik megjegyzése Geréb grafikonjaihoz pedig az volt, hogy bizonyos mutatók nem azért lettek “zöldek”, mert politikai változás volt, hanem mert az előző önkormányzatok is sokat foglalkoztak azokkal, “egy csomó megelőző munka most érik be”. Ráadásul az Uniótól elnyert 150 millió eurót mind el kellene költeni 2023-ig, tehát még zöldebb számok fognak megjelenni a jövőben. Sok munka még csak a kiírási fázisban van, ezért nem is jelenhet meg a beruházási kiadásoknál, magyarázta.

Ez megalapozza majd a 2022-23-as költségeket, egészítette ki őt Szabó Sámuel, ebből a szempontból ő is bizakodik, de mérsékelten. Az idei célszámokat igyekeztek óvatosan tervezni, hogy ne legyen az, hogy “túlzottan elszállunk”. – Habár a határidők szorosak, nem mondanánk, hogy tartanánk attól, hogy nem sikerülne. Idénre ha nem is, de jövőre és jövő utánra megvalósíthatónak tartja a Geréb-féle célszámokat – jósolta a fejlesztési igazgató, akivel többnyire a városmenedzser is egyetértett.

Kérdezőként Arros Orsolya volt tanácsos amellett is érvelt, hogy a célszámok mellett fontosak az emberek is, és fontos a folytonosság is. Nem kell négyévente lecserélni az összes hivatalnokot.

A folytonosság fontosságával Albert Sándor is egyetértett. Szerinte, ha megnézzük, hogy Csíkszereda és Szentgyörgy miért annyira erős, akkor azt látjuk, hogy lassan tíz éve ugyanazok az emberek töltik be ugyanazt a munkakört, és ezek az emberek már bejárták a közigazgatás összes poklát, ezért sokkal hatékonyabban és kevesebb hibával tudnak dolgozni, mint egy olyan, aki kezdő a közigazgatásban, bármennyire jól felkészült és ambiciózus is legyen egyébként.

Ezzel kapcsolatban Berde Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető azt hányta fel, hogy az elmúlt időszakban elég feszült a hangulat a hivatalban egy tervezett átvilágítás miatt, ami szerinte nem segíti a munkát. Ezt le kell zárni, mert vezető beosztásban is vannak olyanok, akikről nem lehet tudni, meddig maradnak, a fontos beruházásoknál pedig sarkalatos kérdés, lesz-e személyzet, amely meg tudja valósítani őket, érvelt.

A városmenedzser így reagált erre a felvetésre: – Nem hiszem, hogy valós félelem lehet a hivatalban, de egy auditra egy ekkora intézménynél szükség van, nagyobb vállalatok is megcsinálják, mert a külső szem mindig mást lát, mint a belső. Hogy ez masszív elbocsátáshoz vezetne, ezt óvatosan kezelném, mert intenzív munkára lesz szükség a projektek lebonyolításához. Aki jól dolgozik, annak nincs mitől tartania, aki meg nem, az gondolkozzon el azon, hogy a hivatalon belül mi mást tudna ellátni.

Közösségi érdek vagy egyéni érdek

András Lehel szerint az inercia mellett az is megfigyelhető Udvarhelyen, hogy mindent felaprózunk, mindenki csak a saját várával, saját udvarával törődik, így nem alakulhat ki az együttműködések révén szinergia, nem tudunk együtt nagyok lenni. A városban az egyéni érdekek szinte minden esetben felülírják a közösségi érdekeket, és szerinte nagyon kevés esetben érvényesül a méltányosság elve.

Ezért is nehéz megoldást találni például a parkolók kérdésére, mert ahhoz le kellene bontani néhány garázst a negyedekben. És bár közösségi érdek lenne – Lehel szerint – nagyon sok egyéni érdek sérülne, és ezt kevés politikai szereplő merné meglépni. De ugyanígy kevesen mernék a távhőtámogatást csökkenteni, holott a városlakók nagy százaléka pótol bele folyamatosan pár ember számlájába ha akarja, ha nem. És ez csak néhány olyan dolog, ami lehetne másképp is, ha az egyéni érdekek helyett a közösségi érdeket tartanánk szem előtt.

Csak nehogy túl forró legyen a végén

A közösségi érdekek túlzott előtérbe helyezése az egyéni érdekek kárára sem egy túl előremutató megoldás. Ezt a kommunisták és a nemzeti szocialisták is előszeretettel művelték. Úgy kéne a közösségi érdekeket összerakni, hogy hosszú távon annak is az előnyére váljon, aki most úgy érzi, hogy az ő kárára történik minden. Ezt hívják utilitarizmusnak. Ahol az utolsó láncszem is jól jár. Csak élesben még senki sem próbálta.

S ha már szóbahozta a távhő kérdését, a POL frakcióvezetője be is jelentette néhány módosító javaslatukat a hivatal 2021-es költségvetésére nézve, de csak azután, hogy cáfolta a szóbeszédet, miszerint ők “alternatív költségvetésen” dolgoznának.

– Semmi olyanon nem dolgoztunk, ami a hivatal szakembereire tartozik, amihez ők jobban értenek, viszont miután jobban megismertük a hivatalt és alintézményeit, ezek a javaslataink: a helyi rendőrség keretét 300 ezer lejjel csökkentettük, további két alintézmény (nem nevezte meg) átszervezése várható, amivel 400 ezer lejt takarítunk meg, 4,2 millióra csökkentjük a hivatal működési költségeit, az Urbana 3 millió lejes fűtéstámogatásából 2 millió kerül be, és csökkenteni fogjuk a távhő önkormányzati támogatását.

András Lehel azt is felvetette, hogy az önkormányzat minden egyes alintézményének (oktatás, kórház, kultúra) villany- és gázszerződését összefognák, mert így szerinte jobb egységárat lehet elérni a szolgáltatónál, mint ahogy jelenleg van.

Az RMDSZ-frakció nevében Berde Zoltán fenntartja fő (kampány)ötletüket az ipari park létrehozására, azzal érvelve, hogy ne csak várjuk a külső támogatást, hanem belső gazdaságélénkítést is végezzünk. A hivatal részéről viszont ugyanazt a választ kapta, mint korábban: ehhez legalább egy egybefüggő öthektáros területre volna szüksége a városnak, ami nincsen. Viszont az új (kisiparos, termelői) inkubátorház területrendezési terve közvitára került, jövőben már nekifoghatnak az építésnek, válaszolt egy közönségkérdésre a fejlesztési igazgató.

Nagyon akarjuk, csak még nem tudjuk, hogy mit

Albert Sándor annak a veszélyére is felhívta a figyelmet, hogy sokszor nagyon akarjuk – annyira, hogy képesek vagyunk az asztalt is verni azért, hogy az akaratunk érvényesüljön – csak nem tudjuk, hogy pontosan mit. Úgy látja, hogy a Szejke esetében is ez az egyik probléma. Nagyon szeretnénk, hogy valami történjen a Szejkével, de ha tíz embert megkérdezünk, akkor tíz különböző forgatókönyvet fogunk hallani.

Van aki számára a Szejke egy közeli kirándulóhely, ahova a gyerekekkel biztonságban ki lehet elég rövid idő alatt sétálni vagy kerékpározni. Van, aki tömegeket vonzó hatalmas wellness központról álmodozik. Van, aki elit gyógyfürdőt képzel el. Nem biztos, hogy ezek az elképzelések fájdalommentesen meg tudnak egyszerre valósulni. Ezért is lenne fontos tisztázni, hogy pontosan mit és hogyan akarunk, mielőtt túl sok pénzt költünk rá.

Berde Zoltán, az RMDSZ frakció vezetője megnyugtatott, hogy a Szejke esetében van időnk gondolkodni, mert bármi is lesz a Szejkén, ehhez először a vízhálózatnak kellene működnie, ami nem fog megtörténni, amíg zajlik a pereskedés.

Az udvarhelyi vállalkozók nevében Nagy György a beszélgetés során meg is jegyezte, hogy a Szejke-ügy nagyon eltántorította a közberuházásoktól őket. Azt szeretné, hogy ha visszaszerezné a bizalmat a városháza. Ezzel Szabó Sámuel fejlesztési igazgatónak reagált, aki részvételre buzdította a helyi cégeket, mert szerinte a közberuházások kiszerződésével tudja igazán támogatni a város őket. Ő inkább dacot érzett például akkor, amikor amikor egy vásárhelyi cég vitte el az utak karbantartását, majd egy udvarhelyinek adta át alszerződésben.

– Gyenge az a focista, akit hazai pályán megvernek. A nagyobb projekteknél a helyi cégek összefognak és konzorciumban jelentkeznek, ezt látja megoldásnak. Ha három cég kiegyezik, akkor más árszintet tudnak fenntartani, mintha egymásnak nekimennének – érvelt arra utalva, hogy sokszor távoli cégek nyerik a közbeszerzéseket.

A kutya a tervezésnél van elásva

A közönség kérdései során felmerült az is, hogy mi történt a Csillagvizsgáló és az Orbán Balázs iskola esetében. Miért nyúlt ki ennyire időben a projekt, és hogyan nőtt meg ennyire, 2 százalékról 50-re az önrész. Mindkét esetben kiderült, hogy a tervezésnél csúsztak be hibák. Sőt az egyik projekt esetében egy olyan tervező cégről van szó, amellyel számos másik projekt esetében is együttműködik a hivatal, és ha perelnek, akkor azok a projektek is le fognak állni, amíg a perek le nem zárulnak.

Így könnyű tervezőnek lenni

– hümmögünk magunkban. És azon is elgondolkozunk, hogy lehet, hogy gazdasági nagyhatalom vagyunk, és jó ha a pénz az udvarhelyi cégeknél marad, de ha jó tervekre van szükség, akkor lehet, hogy nem ártana megnézni, hogy mások kivel terveztetnek.

– A pályázati előkészítésben volt egy csomó gyermekbetegség. A legszebb pályázatunknak, a csillagvizsgálónak a műszaki háttere volt a leggyengébb. Két lehetőség van: vagy boldogság vagy igazság. Lehetne pereskedni az előtanulmány készítőjével, de azzal túl sok időt veszítenénk. Az Orbán Balázsnál is kimondhatom, hogy tervezői baki volt, nem volt eléggé körültekintő. Nyeltünk egyet és legfeljebb azt tudjuk csinálni, hogy azzal az emberrel többet nem fogunk dolgozni. Ha pénz van, jövő év elejére elkészülhet az Orbán Balázs tornaterme, a csillagvizsgálónál remélik, hogy lesz kivitelező, vetítette előre a kivitelezéssel kapcsolatban Szabó Sámuel fejlesztési igazgató, aki egy másik uniós projekt gondjaira is kitért röviden.

– Többször is jeleztük, hogy a két nagy mobilitási pályázat egymásra tevődik a Harvíz Rt. víz- és csatornafejlesztésével. Ideális esetben csak ezután következne az útépítés, de bármennyire próbáltuk bevárni a Harvízt, most már muszáj lépni, a közbeszerzések meghirdetés alatt vannak, ez problémát fog okozni. Most már késsen annyit, hogy valamennyit amortizálódjon a beruházás s csak utána lehet vágni az úttestet – mondta.

Mi következik abból, hogy Udvarhely 40 ezres város lesz?

A vita során többször is elhangzott, hogy mennyire fontos a vízió, a küldetés, az input és az output, meg hogy Udvarhelynek negyvenezres városnak kell lennie – az etnikai arányok megtartása mellett – ahhoz, hogy kolbászból legyenek a kerítések.

És már nagyon boldogok voltunk, hogy tudjuk mi az irány, mikor Kolumbán Gábor hozzászólt és elmondta, hogy szerinte abból, hogy Udvarhely negyvenezres város lesz, az égvilágon nem következik semmi, és nem is túl életképes vízió. Sőt, imádkozzunk, hogy nehogy véletlenül bekövetkezzen, mert ha Udvarhelynek negyvenezer lakosa lesz, akkor azok biztos, hogy nem magyarok lesznek.

De András Lehel megnyugtatta, hogy elküldi Kolumbán Gábornak e-mailben, hogy miért is működik ez az elképzelés. Itt ragadnánk meg a lehetőséget, és kérnénk meg mi is András Lehelt, hogy cc-ze nekünk is a Kolumbán Gábornak küldött levelét a szerkesztoseg@uh.ro címre, hogy mi se nyugtalankodjunk többet. Már ha nem titkos, hogy mi is áll a város életét a következő húsz évre meghatározó vízió mögött.