Középen az idei Városi Gólyabál győztesei Vivien és Dávid.
Forrás: UFF / fotó: Dávid Attila
Történelmet írtunk, nagyon boldogok vagyunk – ezzel fogadnak az idei Városi Gólyabál győztesei, Póra Vivien és Antal Dávid a Kós Károly Szakközépiskola diákjai.
Beszédes az idei Városi Gólyabál időpontja: december 6-án, Szent Miklós napján mérték össze ügyességüket, tehetségüket és találékonyságukat a város 8 iskolájának győztes gólyapárjai. A végső céljuk a Mikulás megmentése volt.
Érzéseikről, gondolataikról, élményeikről beszélgettem az idei nyertesekkel, akik fülig érő mosollyal, büszkén és lelkesen fogadnak.
– Több mint tíz éve nem nyert Kósos pár,
történelmet írtunk – újságolják nekem, majd a felkészülésről kezdenek mesélni. Ahogy minden évben, idén is be kellett mutatkozniuk a színpadon. Ilyenkor lehet nagyot villantani, ha valakinek jó a beszélőkéje, esetleg énekel, táncol vagy valami még ennél is vagányabb dolgot mutat. Vivien az Elite Dance Company táncosa – a gólyabál előtti héten Lengyelországban voltak világbajnokságon ezért különösen szűk volt az idő a felkészülésre –, Dávid pedig gitározik, van is egy zenekara, a Stolen Souls. Vivien szerint pedig az improvizálás is jól megy nekik.
A jó alapanyag tehát adott volt egy nyerő bemutatkozó összeállításhoz, ezt még megspékelték azzal, hogy Vivien belebújt egy óriási puttonyba, amit direkt erre a célra varrattak, Dávid pedig behúzta őt a színpadra. Dávid, mint a Mikulás segédje, leveleket olvasgatott, az egyikben egy táncos lányt kért valaki, ekkor bukkant elő Vivien.
Te mit tudsz a Mikulásról?
A következő feladatban a női megérzések győzedelmeskedtek: Vivien pénteken a gólyabál előtt egy sugallattól vezérelve végigfutotta, hogy mit írnak a Wikipédián a Mikulásról. Ezzel a lépésével sikerült behúzniuk az első feladatot, amiben a csapat egyik tagjának egy csúszós akadálypályán kellett végigmennie, és aki elsőnek beért, kapott egy pontot és egy kvízkérdést a Mikulásról. Vivien az első körben ért be csak elsőnek, a további három körben második-harmadik helyen, de másokkal ellentétben ő tudta a kérdésekre a választ.
Hogy milyen kérdésekre? Például, hogy minek/kinek a védőszentje Szent Miklós, vagy hogy miért december 6-a Mikulás napja? Ugye, hogy te sem tudod a választ?
Nos, Vivien tudta, és jól is jött az így szerzett előny, hiszen a következő feladat már nehezebbnek bizonyult. Dávid ládákat adogatott Viviennek, aki azokat egymásra rakta és felmászott rájuk, hogy elérje a magasban lévő célt: egy tányért és egy kanalat. Hét láda helyett azonban csak ötöt sikerült megmászni.
Süssünk, süssünk valamit
Elmondják, hogy már a vetéledő elejétől olyan furcsa dolgokat kaptak a szervezőktől, mint borotvahab vagy ragasztó, azonban nem kaptak instrukciót arra vonatkozóan, hogy mire fogják ezeket felhasználni. Nem tudták mi vár rájuk, csak a feladat címét ismerték.
Csupán a harmadik és egyben utolsó feladatnál nyert értelmet számukra, hogy miért kellett megszerezniük a korábbi feladat során a tányért és a kanalat. Slimeot kellett készíteniük. Dávid tányér híján az asztalon maszatolt, közben viszont azt is kellett figyelniük, hogy milyen zene megy, mert amikor megállt, kellett folytatniuk annak dalszövegét. Vivien bár mindegyiket ismerte, nem tudta pontosan felidézni a szövegüket, végül csak a Feliz Navidadot sikerült folytatni.
– Itt kaptuk a legkevesebb pontot. Azt hittem, hogy elvitt mindent, nem nyerünk. Én nagyon rossz slime-ot csináltam. Azt gondoltam, azt is pontozzák – meséli Dávid. A díjkiosztó során amikor elhangzott a Marin Preda és Benedek Elek iskola diákjainak neve, még inkább megszállta őket az esélytelenek nyugalma, hiszen úgy gondolták, hogy valamelyik központi iskola, például a Gimi vagy a Refi győz majd.
Aztán hozzájuk lépett a Mikulás.
Mindkettejükben nagyon megmaradt a pillanat, amikor azon kapták magukat, hogy minden szurkolójuk feléjük rohan.
Hatalmas támogatást kaptak az osztálytársaktól, barátoktól, a Kósos tizenkettedikesektől – az ottani gólyabálos mentoraik a városin is segítették a kis győzteseket, külön köszönik ezt nekik. Élőben, a közösségi média oldalakon, este pedig hangos szurkolótáborként bíztatták Vivient és Dávidot. A tanárok is megdicsérték őket, egy szaktantárgyból még tizest is kaptak, a szüleik is nagyon büszkék.
A legnehezebb a gólyabál előestéje volt a bemutatkozó miatt idegeskedtek. Dávid egész este gitározott, attól tartott elfelejti a tudományát. Vivien attól félt, hogy a szöveget nem fogja tudni, de azzal nyugtatta magát, hogy jók az imporvizálásban, megoldják. Aztán meg így, hogy elsőként léptek színpadra, idejük sem volt idegeskedni.
Hogy telik a kilencedik, terveznek-e előre?
– Nem szeretek tervezni, mert ha nincs tervünk, akkor nem tudjuk elrontani – felelte kérdésemre Dávid. A közeljövőre viszont igenis vannak elképzelései, a bandájával indulni szeretnének a Siculus Fesztiválon. Igaz, ahogy fogalmaz, egyelőre csak jól szeretné érezni magát, nagyon tetszik neki az új iskola és az osztálytársak. „Sokkal jobb, mint az előző, felszabadultabb vagyok.”
Vivien arra fókuszál, hogy a táncban tudjon jól teljesíteni. „Júliusban megyünk Los Angelesbe, szóval megint egy nagy teher van rajtunk, képviselni Udvarhelyt és Romániát. Igazából az UFF-os társaság is megtetszett, talán januártól csatlakoznék, és várom a Diáknapokat is. Ugyanúgy vagyok, mint Dávid, hogy az új osztály, az új közösség nagyon-nagyon jó. Jól érzem magam, végre szeretek iskolába járni.”
Dávid boldog, hogy végül nem a félelmei győzedelmeskedtek és belevágott, arra is biztat mindenkit, hogy merjenek új dolgokat kipróbálni, mert jó lesz. Bár örülnek, hogy győztek, anélkül is nagyon élvezték az egészet, abban maradtak, hogy ezután is belevetik magukat az újba.
– Szerintem bukjunk meg, és kezdjük elölről – mondja a beszélgetésünk végén Vivien.
