Borda Réka
Utánunk a borostyánkövek
Ha ki kell múlni, és évezredek alatt kőolajjá
lenni, legyen. Mennyivel lesz feketébb kátrány
az ember, mint az óriáshüllők. Kergetőzünk,
mint egykor a velociraptorok, és szimbolikus
fosszíliákba rendezzük csontjainkat
egy elképzelhetetlen utódnemzedék számára.
A Földet mindig is hidegvérű gyilkosok lakták.
A teremtőerő képtelen egységekben gondolkodni:
tűz és víz, fagyos és forró, hím és nőstény.
Mégis, így osztatlan, ahogy találkozásaik
feszültségéből elemek szakadnak darabokra
vagy tapadnak össze. Egyiptomot a sárkányfa
Nílus, kihalt fajok hátlemezeit vérerek,
agyunkat hajszálerek hálózzák:
Fibonacci-sorozatok zsugorodtak belénk,
de arcképünket látjuk egyedül a marsi Cydonián.
Egyesek lábnyomában pálmafák, másokéban
kalandparkok vernek gyökeret; melyikük
gazdájának léte fúrja magát a Mariana-árok
mélységeibe. És tizenegy kilométerrel a vízszint
alatt számít-e ez. Montana állam és Mongólia
piszkos gyantával telepednek a szerves anyagokra,
hogy borostyánkővel díszítsék mellkasuk.
Forrás: aszem.info
Borda Réka (1992, Szeged) költő, újságíró, designteoretikus, a Műút – irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szerkesztője. Kötete: Hoax (Scolar kiadó, 2017).
