Tegnap, május 27-én, elkezdődtek a udvarhelyi városnapok, aminek idén az arculata is változott, és a meghívottak listája is átesett egy minőségi ugráson. A teljes programot itt találják.
A képeket Lőrincz Csaba készítette. Forrás: polgármesteri hivatal.
A szervezőknek sikerült belőni egy olyan ízléskategóriát, ami kielégíti a legtöbb ember igényeit. És ahogy Falusi Mariann fogalmazott: a közönség nagyon pop.
Az első koncert május 27-én 19 órakor kezdődött, s amiért késve érkeztünk, csak a karzaton jutott, s abból is csak állóhely – ez főleg azért volt meglepő, mert a közösségi médián nem örvendett akkora népszerűségnek, mint amekkorának más városban szokott örvendeni a Trió. Mindenesetre: tele volt a Szent István terem. A zenekar a díszes, giccses emlékezős plexi-panó előtt, a dobos alig megvilágítva, az akusztika nem a legszuperebb, és azon gondolkodom, hogy ha nem azokban a múzeumba való padokban kéne üldögélni, akkor kétszer annyi ember férne el a földszinten.
Falusi Mariann nevét az utóbbi évtizedben ismertem meg, de érdekes, hogy a Pa-dö-dö párost a kilencvenes évek közepén éppen Udvarhelyen hallottam először és kizárólag, ők voltak a legjobb dolog a héten. És már akkor sikerült egy olyan értéket felmutatni, ami alternatíva volt a darázsderekú, fürdőruhás, gondolathiányos, üresrefrénes, magyar, fitnesz cica-popra – ha értik mire gondolok…
A Pa-dö-dö egy pop-szatíra, a magyar kommersz-zene avantgárdja – akármennyire ellentmondásosan hangzik ez –, az a feminista diszkó, amire a középkorú családanyák rázták a konyharuhát, és bólogattak a pirosnál.
És amikor Falusi Mariann találkozik a Sárik Péter Trióval olyan, mint amikor egy energiadús unikornis beszabadul egy nemes lovardába, és mindenkit kimozdít a komfortzónájából. Az egyik néző a koncert közepén távozik, mert nem elég sznob, egy másik néző, feláll és a karzatra támaszkodva biceg, tapsol, táncol – látszik, hogy évek óta nem érezte ilyen jól magát. Lent mindenki énekel, tapsolnak ritmusra. Eszembe jut, hogy jazz-koncerten nem így szokás tapsolni, és hogy pop-koncerten sem szokás úgy tapsolni, mint egy jazz-koncerten.
A koncerten magyar pop, rock és alternatív zenei szcéna slágereinek jazz-feldolgozását hallottuk, és énekeltük úgy, hogy azok is örültek, akik amúgy nem járnak jazz-koncertre, és azok is, akik amúgy lehet egy Tankcsapda koncertre már nem mennének el. Csillag vagy fecske, Balatoni nyár, Mennyország tourist, de hallottunk feldolgozásokat a Magna Cum Laude-től és Carameltől is.
Közben Sárik Péter és Falusi Mariann, profi előadók, végigsztorizták a két szám közötti szüneteket. Megtudtuk például, hogy bár mindketten a Balatonnál nyaraltak gyerekként, Sáriknak tíz kerek nappal volt rövidebb minden nyári szünete. És ha összeadjuk ezeket a nyarakat, akkor teljes hónapokkal volt szabadabb Falusi Mariann gyerekkora.
A közönség visszatapsol, a gyerekek ordítanak, a dobos is megvilágítódik, azok is értékelik a bőgős, a dobos és zongora szólóját, akik amúgy csak a számok végén szoktak tapsolni. Ezeken a pop-számokon keresztül hozzák közelebb a szélesközönséghez az igényesebb zenét, és „egy kicsit másképp, egy csavarral adják elő őket”. Szerintem jövőre tessenek nagyobb terembe szervezni a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann koncertet, mert tegnap este kiderült: kemény udvarhelyi rajongó bázisa van a zenekarnak.
