Ferencz Csaba, fotó: GÁL ELŐD
Nem vagyok éppen annyira beszari típus – mondom Ferencz Csabának, a Hargita Rali főszervezőjének, amikor véletlenül találkozom vele a Hősök Parkjánál másfél héttel a 2024-es rali előtt. Mondom neki, mit tervezek: elkísérném egy napjára. Megkérdezi, fogom-e bírni.
Azért izgulok, amikor egy héttel később, kedden felébredek. Annyit tudok, hogy aznap délelőtt bejárjuk a pályát, megnézzük, minden a helyén van-e, vagyis ami jelenleg a helyén kell, hogy legyen: a bálák és a padkavédő elemek. Csaba nem dob be egyből a mély vízbe, elmegyünk hozzá, kávéval kínál, amíg ő megnézi, mi van otthon arról a listáról, amit be kell szereznie. Gyorskötöző például igen. Amíg lemegy érte a pincébe, megismerkedem Sipos Hunorral és édesapjával, Öcsi bácsival. Gyere, nézz be az előszobába – érkezik Csaba, úgyhogy bepillantok. Láthatósági mellények, nyakba akasztók, ralisra címkézett ásványvizek, papírtasakok sorakoznak egymás mellett.
Siposékat elvisszük egy másik autóért a Cserehátra, hogy ők beszerezhessék vele a még hiányzó kellékeket, fogadják Cristiéket, a verseny kommunikációért felelős szervezőjét stb., amíg mi bejárjuk a pályát – egyezünk ki a tervben. Persze, közel sem ilyen egyszerű kijutnunk a városból, és nem a forgalom miatt. Egyrészt azért, mert a Cserehátra tartva észrevesszük, hogy a gázasok feltúrtak egy részt a barátok temploma mellett, éppen a városi szuperspeciális szakasz útvonalán, ezért Csaba oda akar menni, szóba állni velük, meggyőződni róla, hogy végeznek péntekig. Másrészt folyamatosan ég a telefonvonala.
Tényleg kell bírni a tempót,
tudatosul, amikor alighogy lövök egy fotót, már siet is el mellettem, visszafelé az autóhoz. Kapott számot, beszélt a főnökükkel, szivárgás van, de minden oké, szombatig befejezik.
Hogy bírja a tempót? A futásra és a hideg vízre esküszik. Van egy futópadja, amelyen minden nap lefutja az öt kilométert. Egyik este hazament, 25 perc alatt lefutotta, majd lezuhanyozott, szokása szerint hideg vízzel és utána még éjjel kettőig tudott dolgozni. Szeret ilyenkor dolgozni, mert nem zavarja senki, nincsenek telefonhívások.
Indulnánk bejárni a pályát, de ismét megcsörren a telefon. Megyek elhajtom a rendőröket – mondja a telefonba nevetve. Izgalmasabb lesz ez a nap, mint gondoltam, ha rendőröket hajkurászunk, kacagunk.
Egy targoncát kellene elvezetni a közút egy rövid szakaszán, de nem meri a targoncás a közelben lévő rendőrök miatt, mivel a jármű nincs bejegyezve a forgalomba. Ahelyett azonban, hogy rendőröket hajkurásznánk, simán elmondja nekik Csaba a problémát, ők meg simán jófejek. Rendőri felvezetéssel kísérik a targoncást az udvarig, ahol majd leszedik vele a kamionról a kordonokat.
Jó kapcsolat alakult ki az évek során a rendőrséggel, tudom meg. Biztonsági tervet kell csinálniuk, amit a csendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat kell, hogy engedélyezzen. Ha ezek megvannak, a rendőrség „adja ki a verdiktet”, majd ők is zárják le az utat mindenhol. Hogy még hatékonyabban működjenek együtt, egy WhatsApp-csoportban kommunikálnak, árulja el Csaba. „Szenzációsan segítőkészek ők is, a hivatalok is, politikai színezettől függetlenül, mindenki mellénk áll” – mondja, amikor visszapattanunk az autóba, hogy induljunk. Persze, van két nem fogadott hívása. Az egyik egy ismeretlen szám. Visszahívja és hirtelen ad is egy interjút a Maszol.ro-nak.
Olasz, francia és bolgár versenyzőpáros is van, a magyarok között meg olyan, amelyik Ladával érkezik, és Csaba szerint nagyon látványosan fognak közlekedni – tudjuk meg exkluzívban a Maszol interjújából, Csaba Seat Leonjának anyósüléséről. Ahogy azt is, hogy a választási év miatt nem akartak változtatni idén az útvonalon, „mindenki arra (a választásra – szerk megj.) koncentrál”. Jövőre változik a konfiguráció, már meg is van a fejében, hogy hogyan, de amíg nem abszolválták sikeresen az idei versenyt, addig nem szeretne erről beszélni. Annyit azért megsúg, hogy szerinte szenzációs pályaszakaszokat találtak. Egyelőre beérem ezzel remélve, hogy később még egy kicsit spojlerezik. Egyelőre pörög tovább a nap.
A szervezést nem ma kezdték.
Már hónapokkal ezelőtt, lényegében az egyik verseny lejártával elkezdik szervezni a következőt. Elsőként beszélnek a támogatókkal. Sajnos a támogatókkal küszködnek, amióta kiszállt a Hargita Gyöngye és elveszítették a névadójukat. Az egyeztetések alapján összeállítják a költségvetést, ha egy hatvan százalékban összeáll – hiszen akkor a pályázatokkal még nem tudnak számolni –, akkor leadják a versenyszervezési kérelmüket a következő idényre. Amikor annak összeáll a versenynaptára, rajta a Hargita Ralival, akkor kezdik el konkretizálni a terveket, útvonalat, helyszíneket, majd megkeresik a hivatalokat. „Beszélgetünk velük, volt-e valami hiányosság, amit észleltek, amit módosítani szeretnének, benyújtuk a kérést a következő versenyre. Ezután percre pontosan tervezik meg a programot. A verseny utolsó hetén, ugyan csak utolsó simításoknak nevezi őket Csaba, jut belőlük hajnaltól éjfélig.
Minden évben van valami változtatás a szövetség részéről a versenyszabályzatban, mert finomhangolják a bajnokságot, építik be a nemzetközi direktívákat, és ezért Ferencz Csabáéknak ez mindig egy többismeretlenes egyenlet. Ők tapogatózzák ki a bajnokság mind a kilenc versenyének szervezői közül, mert a Hargita Rali az első verseny a naptárban.
A szövetség lényegében a versenyszervezés jogát adja el, és küldik a bírókat. Majdnem százezer lej – panaszolja el a bírói díjak összegét, hozzátéve, hogy majdnem 100 bíró teljesít szolgálatot a három nap alatt. Mindenesetre, azt eldicsekszi, hogy az ő versenyüket a szövetségnél is szeretik. „Ez az egész pontozva van egy szövetségi megfigyelő által. Minden apróságot pontoznak. A tavalyi szövetségi megfigyelő akkor jött először, egyébként is az első verseny volt, amit pontozott. Utólag bevallotta nekem, hogy egy kicsit szigorúan pontozott. Így lettünk másodikok” – mondja. Úgy véli, a versenyük etalon, indokolja is állítását azzal, hogy például a vâlceai vagy a vásárhelyi versenyszervező idén azért jön ide, hogy tanulhasson.
Na, most már tényleg nekiindulunk. Igaz, Parajdon még találkozunk Ilyés Imre dizájnerrel, a verseny arculatának tervezőjével, vele is gyorsan vált néhány szót hősünk, aztán robogunk is tovább. Jó tempóban megyünk, amikor nincs a gyomrom a nyakamban, nagyon élvezem, nem is győzöm dicsérni a Leont. Sanyi – mondja Csaba kacagva. Van néhány autója, el-elnevezi őket, és ő éppen Sanyi, akivel robogunk az úton.
De ki adja az utat?
A Bucsinon kell találkozzunk az országos útügyessel. Mivel ez egy országút, tőlük kell kérni, jobban mondva kibérelni, mert fizetnek is érte. „4 órára bérlem tőlük. Minden utat olyan állapotban kell visszaadnunk, ahogyan megkaptuk. Ha egy versenyautó hajt, mint az állat, és nekimegy a korlátnak, nekem kell kártalanítani az útügyet. Szóval előre le kell tisztázni, hogy előtte hogy néz ki a korlát. A korlátokra van kihegyezve az egész, egy gödör nem lesz nagyobb, mert átmennek rajta, az út minőségére nincsenek hatással. Vannak padkavédő elemek, hogy bizonyos helyeken ne vágják le annyira a kanyart, hogy azzal kihordják az útszéli köveket az útra” – magyarázza.
Ez a kicsi ember szervezi a ralit? – kérdezi az egyik utász tőlem, amikor megállunk, és Csaba odébb megy az útügyessel beszélgetni. „A nagy dolgokat kicsi emberek csinálják” – mondja nevetve, amikor visszapattanunk az autóba, és mesélem neki a jelenetet. Elmeséli, volt még egy olyan kérésük közlekedésbiztonsági szempontból, hogy miután elmennek a versenyzők, és felszabadítják a forgalom számára az utat, seperjék el az útra kihordott köveket, mocskot.
A megyei és a helyi utakat a megyétől és az önkormányzatoktól kell elkérnie, attól, akinek használja az útját. Mindig nyitott fülekre talál. Ez azért sem meglepő, mert igen megdobja a települések, vendéglátóhelyet, éttermek forgalmát az egész környéken.
„Látod, milyen gyönyörű? Ott ki lehetne menni a Szelterszre, ha nyolcszáz métert leaszfaltoznának. Nem tudom, miért nem teszik meg” – mondja Csaba. „A Hargita a WRC-n (világbajnokság), ERC-n (Európa-bajnokság)? Végülis egy brutálisan szép helyen lakik” – gondolkozok hangosan. Csaba szerint nem lehetetlen, hogy romániai verseny is felkerüljön valamelyik sorozat versenynaptárára, de az sokkal nagyobb költségekkel járna.
Jelen pillanatban körülbelül 100.000 euró a Hargita Rali költségvetése, és mint mondja, bevételük az iratkozási díjakon kívül nincs is, a költségek fedezésére ezért évről évre pályáznak a megyénél és a városnál. Ők pedig támogatják is a pályázatokon keresztül, másrészt a rendelkezésükre bocsátják a helyszíneket. Számukra is bevételt jelent a hétvége alatt az udvarhelyszéki településeken megforduló rengeteg ember.
Közben tátva marad a szám egy kanyarvételtől, és gyorsan rá is kanyarodok az egyik témára, ami különösen érdekel:
Ferencz Csabára, a családapára és a ralipilótára.
Mint meséli, mindig nagyon vonzotta a vezetés, már az édesapja 1300-es Dáciáját „reszelgette, tunningolta”. ’86-ban szerzett jogosítványt. Katonaként maga mellé vette a parancsnok sofőrje segédnek, és amikor az eltávon volt, ő sofőrködött. „A parancsnok tudta, hogy honnan származok, kérdezte egyszer, hogy nagyvárosban vezettem-e. Mondtam, persze. Mondta, hogy na akkor megyünk egyet Konstancára. A zabszemet nem lehetett volna beültetni, de átmentem a teszten” – meséli.
Elment egy többszörös országos bajnok, Ștefan Vasile pilóta iskolájába, Bukarestbe. A versenyzői pályafutása 97-ben kezdődött el, országos bajnok lett a kategóriájában. Összegyűjtött lassacskán magának egy raliautóra valót, 2000 és 2003 között ezzel vett részt a Hargita Ralikon.
A felesége volt a navigátora. 2003-ban, amikor még a Hargita Rali nemzetközi volt, együtt vettek részt a versenyen. „Készült egy fotó, amikor a pódiumon jövünk át ketten. Tavaly a kolozsvári ralin előfutóként részt vettünk, és megkértem a feleségemet, hogy készítsük el a 20 évvel későbbi fotót, ahogy megint együtt versenyzünk” – mondja.
Nem sokkal később éppen a felesége hívja, Lövéte polgármesterének kellene a program, megegyezik, milyen formában küldje el neki, innen át is veszi ezt Csabától. Jól együttműködünk, már 23 éve – kacsint ki rám. A család is kiveszi a részét a raliszervezésből, a gazdasági részét – a számlákat, az iratkozásokat, a foglalásokat – felesége rendezi, és a lányai is levesznek a terhekből.
’82 óta van Hargita Rali, a 32. kiírás ez. Korábban Dietriech Árpád szervezte, aki 2005-ben elhunyt. 2005-től 2013-ig nem volt Hargita Rali. Ezalatt „cseszte az agyát” Csabának, hogy nincsen. Akkoriban országos bírói testületi tag volt, összerakta a terveket, hogy újra megcsinálja. Attól a perctől kezdve szervezi ő. Úgy gondolja, hogy azért is sikeres a Hargita Rali, mert most úgy tudja szervezni, hogy korábban versenyzőként és bíróként is részt vett. Sőt, lényegében edzőként is a versenyen azóta megforduló udvarhelyi pilóták – Pethő Attila, Tasi Robi és most Jaxy, Jakab Attila – mellett. Mint kiderült, egy magyarországi csapat mellett csapatfőnökként is tevékenykedik. „Gyakorlatilag a rali az életem” – fut ki belőle.
Hiányzik számára a versenyzés, de azt állítja, nem fér össze: vagy azzal foglalkozik, hogy a versenyt összerakja, megtervezi és előteremti pénzügyileg, vagy elversenyzi azt a pénzt.
Azért sem hagyta ott teljesen a versenyzést, árulja el, egy brassói hegyi versenyen minden évben részt szokott venni versenyzőként. Látszik is ez egy nagyon finomra vett előzésből. Rosszul esik neki, mondja Csaba, amikor próbál tapadni a megelőzött új típusú Volkswagen. „Az a helyzet, hogy én vagyok itt a
HMCS,
a helyi menő csávó” – nevet. Közben még figyelnek be apró feladatok: teremrendezéssel kapcsolatban hívják a szállodából, ő továbbirányítja őket a feleségéhez. Hívja a pasas, akitől a rádiófrekvenciát bérlik, meg akarja fejelni az árat egy áfával, de közli vele Csaba, hogy ez nem így működik. A tételeket tanácshatározattal fogadták el korábban, mert pályázati összegből fizetik őket. Ez is megoldva.
Egyébként még tanácsos is lehet – újságolja el közben. Nem csak a sporttal, a közlekedéssel kapcsolatban vannak ötletei, apróságok, amik segítenék a városi forgalmat. Eddig a konzultatív testület tagja volt, most tanácsos lenne. Nagyon kampányolni nem tudott, mert akkor már javában zajlottak a rali előkészületei. Eddig teljesen kívülálló volt, nem politikus, nem akar azzá válni, de kíváncsi hogyan működik, és tanulna.
A magyar versenyzők rajtszám-matricáinak elkészítését is bevállalta Csaba, ezzel kapcsolatban is hívják. Szerzünk ígéretet egy terepjáróra, amelyik majd ott áll a rajtnál, és ha netán egy autó felborul, tud indulni kihúzatni. Hívják amiatt is, hogy egy ezerliteres tartályt kellene megtölteni vízzel. Az ING Service-eseket hívja Csaba. Segítenek. Lényegében akárkit hív, segítő fülekre talál. Úgy gondolja, van egy meggyőző ereje is, másrészt ő is segítséget nyújt bármikor, ha tud.
Volt időszak, amikor neki is oda kellett állni korlátot rakni, nem volt, aki segítsen, most azonban elindult valami, fiatalok akarnak segíteni anélkül, hogy kérné őket. Az egész csapattal operatívan működik a kommunikáció, Siposékat a „fák mellől vette ki, nézték a versenyt”. Plakátolni jöttek volna először, és azóta mindenben is segítenek, gyakorlatilag erre a hétre már szabadságot vesznek ki a munkahelyükön. Ha talál valakit, akit érdekel ez az egész, és akarja csinálni, van elképzelése is, hogyan, akkor maga mellé veszi. Szerinte nem az a jó recept, hogy felkutat valakit, és azt mondja neki, hogy te ezt csináld.
A szakaszok
Ahogy járjuk végig a verseny gyorsasági szakaszainak útvonalát, egy helyen kiszúrja Csaba, hogy hiányzik a padkavédő elem. Ez most nem azért hiányzik, de volt, hogy egy ilyen padkavédelmi elemet elloptak. 30 kiló és betonból van, nem is értjük, miért, egyezünk ki. Egyelőre ezek és a bálák vannak kirakva az előre milliméter pontosan kimért, és kirajzolt helyekre. A verseny napján felkerülnek az időmérőket jelző táblácskák és a szalagok, az út szélén például minden olyan területet elkerítenek, ahová nem szabad a nézőknek állniuk.
Az elemek az övéik, a szövetség majd a verseny napján megvizsgálja, hogy minden a helyén legyen. A futam előtt végigmennek a pályán azok, akik beállítják a fotócellákat a bíróknak. Ezután jön egy autó, amelyik eltereli a nézőket a veszélyes helyekről. Őket követik a főbírók, megnézik, minden elem a helyén van-e. A következő két autó már majdnem versenytempóban megy végig, biztonsági szempontból ez egy utolsó ellenőrzésnek számít, és csak utána következik a mezőny.
Ők elviekben ismerik a pályát. Még a verseny előtt megkapják az útvonalakat. Lesz egy pályabejárásuk is, hogy a navigátor majd tudja „feljegyezni és a versenyen visszadiktálni a sofőrnek a pályát”, hiszen a raliautók „emiatt tudnak ilyen tempóban menni”. „Egyszer végigmennek, felírják maguknak, majd még egyszer végigmehetnek, hogy leellenőrizzék. Következőkor már csak élesben” – magyarázza.
A pályabejárásról még elmondja, hogy egy GPS követőt használnak, ezzel figyelik a pilótákat, akit nem haladhatják meg a legális sebesség plusz tíz százalékot. „Fölötte minden egyes km/óra 1 euró. Régebb gyűlt is belőle, mert nem hitték, hogy komolyan gondoljuk” – mondja.
Közben próbálunk olyan íveken menni Sanyival, mint a versenyautók, hogy értsem meg jobban a bálák szerepét. Ezeknek biztonsági szerepe is van, például védi az autókat, hogy ne csapódjanak neki a korlátnak, póznának. 13 perc alatt átmennek a 30 kilométeren, ez nem vicc – magyarázza Csaba. Voltak ugyan balesetek, hálistennek semmi tragikus vagy nagyobb sérülést okozó nem volt.
És mint utólag kiderült, hálistennek idén sem. Az valószínűleg nagyot rontana az esemény PR-ján. Kérdezem is Csabát
a negatív hangokról.
Tudja, hogy van egy réteg, akinek ez nem tetszik, de úgy gondolja, hogy ez a hangos kisebbség. Nincs baj ezzel, van igazság benne, elfogadja, de inkább reakció nélkül hagyja. Nagyon sok jó visszajelzést is kap, azt érzi, az emberek nagyon nagy százaléka szereti, és szerinte 90 százaléka elfogadja. Úgy gondolja, ez jól látható abból, hogy hányan látogatják meg a szervízparkot, hányan mennek ki a városi szakaszra, ülnek ki a domboldalra. De nem ezért csinálja, nem is a pozitív visszajelzésekért, hanem mert úgy érzi, hogy kell!
Hat óra után az anyósülésen úgy elfáradtam, hogy azt mondom Csabának, vigyen haza, még másnap benézek a szállodába. Miközben én otthon pihenem ki az utat, és jegyzetelgetek, ő elkezdi a második műszakot, mint meséli másnap. Este lett, amire átnézték a matricákat, amelyek felkerülnek az autókra. Előkészítették a versenyzőpároknak kiosztott csomagokat. Ezekben vannak ajándékok, apróságok, ott van a matricájuk, egy roadbook, amiben méterre és másodpercre pontosan ismertetik, hogy mikor hol kell lenniük.
Másnap
már a szállodában összpontosul minden, Gál István autóját pillantom meg a bejáratnál. Érkeznek a versenyzők, mindenféle autósport-személyiség. Például Keleti Edwin, a Román Autósport Szövetség igazgatóját, aki az első Csabáék által szervezett bajnokságon még versenyzőként volt jelen, szinte meg is nyerte azt.
Itt van berendezve a regisztrációs központ, a sajtóközpont, a titkárság, a bírók, lényegében mindenki, aki vezető szerepet tölt be a szervezésben. „Látótávolságban” vannak, így megkönnyítve a kommunikációt és a gyors reagálást.
Míg a mezőny bejárja a pályát, majd részt vesz az elsősegély-tanfolyamon – hogy a verseny alkalmával egy probléma esetén, ha ők érnek elsőként oda, tudjanak, amit kezdeni a helyzettel – Ferencz Csaba mindent leellenőriz még egyszer, felhív mindenkit, akinek feladata van, hogy az megerősítse, tudja, mi a dolga.
És már ez is történelem, idén is zökkenőmentesen és súlyos sérülést nem okozó baleset nélkül járt le a Hargita Rali, amelynek nem kis meglepetést tartogatott a vége.
