Alig volt időnk csodálkozni azon, hogy egy elszánt szülői csapat Udvarhelyen Waldorf  óvodát hozott létre, egy pár évre rá, ugyanaz a csapat iskolát épített. Ennek az iskolának az avatóünnepségére került sor május 1-jén Lengyelfalván. 

Az óvoda elindulása után a Waldorf szülői csapata iskolát álmodott meg a gyerekeinek. Az álmodozás nem tartott sokáig, mert mennek az évek, mint a gázóra, s a gyerekeket iskolába kell íratni. Nem volt egy egyszerű csata, míg a lengyelfalvi iskola épületének használatát kiharcolták maguknak, tüntetniük is kellett érte.

Az iskola mára már kinőtte a régi épületet, amiben jelenleg két osztály fér el, és egy harmadik osztály ideiglenesen használta az alagsori ebédlőhelyiséget, ők költöztek most át az új épületbe. A tervek szerint folytatódik az építkezés, hogy akár már őszre két osztály is elférjen a domb tetején, és így haladnak, egyre nagyobb erővel, hiszen ahogy a gyerekek, úgy a szülők száma is növekszik.

Hogyan épült?

Ahogyan minden mesében, voltak kétkedők, akik nem hittek a  szegénylegényben, mert hát hogyan épülhetne fel alig egy év alatt a tündérpalota? Miből?

Minden érintett szülő hozzátett ehhez az iskolához: adventi bazárt szerveztek, a járvány idején online formában, ahol a szülők, és gyerekek által készített termékeket adták el. Ruhavásárokat szerveztek, az anyukák megalapították a WAVSZ-ot (Waldorf Anyukák Varró Szövetsége), ahol kis filcállatokat varrtak eladásra. A Fuss Neki! közösségi adománygyűjtő esemény második legtöbb támogatást gyűjtő csapata lett a Kerekerdő Waldorf Egyesület. Nagyobb összegekkel támogatták cégek is, ezen kívül volt, aki a vállalkozása bevételét, félretett pénzét, vagy az adója 3,5%- át adta az egyesületnek.

A támogatásokból az anyagot vásárolták meg, de a munkát a lelkes apukák végezték két kezükkel. Besegítettek persze az anyukák, sőt még a gyerekek is. Egyed Bakos Zoárd, ötödikes diák például minden kalákán részt vett, és azt mondja, ha egyedül nem is, segítséggel már meg tudna építeni egy iskolát. A legnehezebb rész szerinte az volt, amikor a vázat tették fel, és kellett tenni-venni a nagy gerendákat, a legjobb része pedig a padolás volt.

Az avatóünnepségre szép számmal összegyűltek a szülők, tanítók, óvónők, gyerekek, az óvoda igazgatónője, az iskola régi-, és új igazgatója, támogatók, falubeliek. Mindenki kíváncsian várta, hogyan fog zajlani az esemény, mert a Waldorf rendezvényeknek sosincs programfüzete. Felfrissítő érzés beszédek, szalagvágás, és virágcsokor átadások nélkül végigszemlélni egy ilyen alkalmat.

Az óvoda igazgatónője, Fancsali Éva elmeséli, hogy ugyanezt a tetterős csapatot fogadta be annakidején a Kipi-Kopi, egy Waldorf óvodai csoport indításával (ami közben két csoportra bővült), mert amikor ilyen elszántságot és erőt látsz valakiben, nem teheted meg, hogy nem segítesz neki. Abban is biztos volt, hogy az iskola megépül.

A tömegben futkorászó fehér ruhás kisdiákokat a tanítónő összecsilingelte: mint a kismadarak, úgy repültek hozzá a hatalmas udvar minden pontjáról a gyerekek. Mert ez a nap végsősoron róluk szól, ők költöznek át egy vadonatúj közegbe, ahol a hétköznapjaik java része zajlik majd. A gyerekeknek meglepetés volt az új osztálytermük, míg dolgoztak rajta a szülők, a függönyöket behúzták, hogy ne tudjanak belesni sem, és nagyon várták már a költözést, volt aki enni sem tudott előző nap a nagy izgalomtól – meséli Mihály-Hosszú Orsolya, a költöző előkészítő osztály tanítónője.

Együtt elsétáltak a régi osztályukba, ahol meghallgatták egy tündérmese elejét, amely egy szegénylegény vándorútjáról szólt a csodapalota felé, ezután összepakolták a dolgaikat kis kosaraikba. Ez idő alatt a szemtanúnak érkezett vendégsereg virágzó ágakkal alkotott kaput a költöző osztálynak a régi épülettől az újig nyújtva a sort.

Miután átsétáltak a hosszú kapun, az új osztálytermükben meghallgatták a mese végét. Így kötődött össze a régi az újjal, és végre megérkeztek, ahogy a szegénylegény a csodapalotába.

Amit egy Waldorf szülőnek feltétlenül tudnia kell az iskolaépítésen kívül, az a sütés, vagy legalább kéznél kell legyen egy mama, akinek megy, mert nincs Waldorf esemény sütifalatozás nélkül. Most is egy hatalmas, finomságokkal teli asztal fogadta a várakozókat. Az udvaron található kis veteményesben már zöldellnek a hagymák. Ezt is a gyerekek gondozzák, és mikor majd beérett a termés, közösen fogyasztják el.

Miután a gyerekek kiléptek az épületből, mindenki megcsodálhatta végre az új osztálytermet, amibe túlzás nélkül olyan érzés belépni, mintha egy mesekönyv lapjaiba bújna a látogató.

A Waldorf iskola egyik fontos jellemzője, hogy nem csak tanár és diák alkotják az iskolát, hanem a szülő is részese ennek. A tanítók folyamatosan tartják a kapcsolatot a szülőkkel, akik kiveszik a részüket az iskola körüli teendőkből is. Ez esetben konkrétan meg is építették azt. 

Hogyan tanul a gyerek a Waldorf iskolában? Elsősorban úgy, ahogy az élettől lehet tanulni: példával. Milyen érzés lehet, és mit tanulhat a kisdiák, aki virágkapun, éneklő emberek közt végigsétálva beköltözik egy épületbe, amit a szülei két kezükkel építettek neki? Szülő, pedagógus és gyerek közösen élheti át az élményt, hogy az iskola olyanná válik, amilyenre együtt formálják, alakítják.

Írhatnám, hogy itt a vége, fuss el véle, de a szomszédos telek már meg van vásárolva, és nagy iskoláról álmodik a csapat, valószínűleg véget sem ér a mese 12 osztályig.