6 milliárd lejt spórolna a kormány

Az állami kiadások lehető legnagyobb mértékű csökkentéséről fogadott el egy átfogó tervet a kormánykoalíció.  Az intézkedés révén év végéig 5,8-6 milliárd lejjel szándékoznak lecsökkenteni az állami kiadásokat, jelentette be hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök. 

Ciolacu azt írta hétfői Facebook-bejegyzésében, az elfogadott terv alapelve az, hogy a kiadáscsökkentés terhét elsősorban az államnak kell magára vállalnia, és nem az állampolgároknak vagy a versenyszférának.

A terv több tucat intézkedést foglal magában, többek között 200.000 betöltetlen közalkalmazotti állás felszámolását, az „indokolatlan” pótlékok eltörlését, valamint intézmények összevonását, illetve felszámolását is – nem térnek ki arra a bejegyzésben, hogy melyek lennének ezek. Csökkentik a vezetői tisztségek számát a közintézményekben, korlátozzák az állami vállalatok vezetőtestületi tagjainak illetményét, és szigorúbb teljesítmény-ellenőrzést vezetnek be az állami hatóságoknál – sorolta a kormányfő.

A miniszterelnök szerint az is a terv része, hogy többé nem fogják „nevetséges áron koncesszióba adni az állam tulajdonában lévő természeti erőforrásokat”, és a haszonbérleti díjakat az inflációs rátához igazítják. Mindezek mellett eltörölnek bizonyos adókedvezményeket is – tette hozzá a miniszterelnök.

Agerpres
A kiemelt kép illusztráció/forrás: Guvernul României Facebook-oldala.