Hogy ne kelljen keresgéléssel töltened az időd, három bevált könyvet ajánlunk olvasásra.

A fotók a szerző felvételei.

A megszokott, vidám regények köréből kilépve figyeltem fel a következő három történetre. Mindhárom könyv egy-egy fiatal lányról szól. Arról, hogy különböző szituációkban hogyan lépnek túl a nehézségeken és arról, hogy milyen módon keresik a boldogságot az életükben. Mind kortárs alkotások. Ezek azok a regények, amik nemrég íródtak és ifjúsági olvasókat megcélozva tarolnak. Szerintem mi, diákok, fiatal felnőttek szívesebben olvassuk a kortárs regényt, novellát, verset, mint a háborúk vagy a kommunizmus korszakában íródott társaikat. Talán azért, mert ezek közelebb állnak a mai világszemlélethez. A mindennapokat tárják elénk, így könnyebb elhelyeznünk magunkat ezekben a sztorikban.

Ha nincs pénz, boldogság sincs?

Egy nagyon izgalmas fesztiválról hazaérve a nagy zsongásban nem tudtam, mivel foglaljam le magam. Lefőztem egy kávét, és gondoltam belevágok Szentesi Éva mostanában sokat emlegetett regényébe. APedig olyan szépen éltek esetében a borító az, ami elsősorban felkeltheti az ember figyelmét. A könyv trágársága és durvasága csak fokozza mindezt: olvassuk, és közben pislogunk a meglepettségtől.

„Hálát várunk. Reménykedünk. Várjuk a szerelmet. Várjuk az esküvőt, a bézs színű házat, a gyereket. Aztán a gyereket megfésüljük, magunk mellé állítjuk, képeket készítünk, és a csodálatos fotókat kirakjuk a nappaliba, hogy amikor majd átjönnek az emberek, mindenki bennünket irigyeljen, és azt mondják: de szép család.”

A regény egy szegénységben élő házaspár lányának, Nyilánszki Marinak az életét meséli el. Megismerhetjük a lány életének történetét gyerekkorától kezdve egészen a harmincas éveiig. A történet 1993-ban Nyíregyházán kezdődik, amikor Mari hétéves. A lány gyerekkorára sem tekint vissza jó szívvel. Már ekkor úgy érzi, lenézik barátai – a szegénység miatt nem kaphatott olyan drága és minőségi játékokat, ruhákat, mint a többi osztálytársa –, az érzése pedig sajnos később sem változott. A pénz hiánya befolyásolta a lány boldogságát. Azok az olvasók biztosan könnyen azonosulnak a könyvvel, akik szeretik beleásni magukat egy másik élettörténetbe. Engem teljesen levett a lábamról, és a könyvnek hála sikerült kicsit elfelejteni a fesztiválos pörgést.

Motiváció a hétköznapi problémákra

A következő megható történetet azoknak javaslom mihamarabbi elolvasásra, akik bármi erőfeszítés nélkül képesek egy kis együttérzésre. Két évvel ezelőtt egy vírus miatt dupla látásom volt, mentem az utcán és a szembejövő emberből kettőt láttam. Elképesztően kellemetlen érzés volt, hogy nem látok semmit tisztán. Visszagondolva arra az egy hónapra, teljesen együtt tudok érezni a vakokkal. Persze, nekik még ennél is sokkal rosszabb, mert nem láthatják a mindennapok szépségeit. Tiszteletreméltó, hogy ezek ellenére is többen egyetemre járnak, dolgoznak, vagy csak egész egyszerűen vidámak tudnak lenni.

„A beálló csend a tökéletes példája annak, mit utálok a legjobban a vakságban: nem látni, hogyan reagálnak az emberek arra, amit mondok.”

Eric Lindstrom a Nem a szemeddel látsz című regényében olyan dolgokról, mindennapi problémákról olvashatunk, amikkel sokan félnek szembesülni, kimondani, megnevezni. Egy ilyen nehézség lehet akár a vakság. A könyv egy kamasz, vak lányról szól, akit Parkernek hívnak. Minden reggel hangulatához megfelelő sálat köt a szemére, felveszi a sportcuccait, és futással kezdi a napot. Lenyűgöző, hogy mennyire elszántan és szívósan viseli Parker az életét megpecsételő fájdalmat. Ugyanakkor nem kizárólag a vaksága okoz nehézséget az életben. Még a múltja elől sem menekülhet: újra fellép életében a fiú, aki korábban már összetörte a szívét. Vajon kap még egy újabb esélyt a fiú, vagy túltette rajta magát Parker, és már továbblépett? Engem a könyv elolvasása akkora empátiával töltött el, hogy egész egyszerűen csak segíteni szerettem volna mindenkinek.

Idős, tisztelettudó és családos tanár vagy kissé unalmas, velünk egyidős pasi?

Harmadik nyári olvasmányom, amit ugyancsak ajánlani tudok, Mucha Dorka Puncs című regénye. Igaz, hogy egy többszörösen emlegetett téma – egy egyetemista lány és a több évvel idősebb tanárának viszonya – az alapkoncepció, mégis tud újat mondani. A tanár-diák szerelmének toposza ismert lehet filmekből, könyvekből, sőt még a hírportálokon is olvashatunk a hétköznapokban megtörtént hasonló esetekről. A diákok példaképként tekinthetnek a tanáraikra, és felfedezhetik bennük az okos, erős, törődő szülő szerepét is. Sok tanár pedig nem tudja felismerni, hogy a diákoktól kapott csodálat és elismerés esetleg nem neki, hanem a tanári szerepnek szól.

„Kínos mosolygások, görcsös totyogás a kijárat felé. Nem mutat be a feleségének. A felesége nem szól hozzám, csak kedvesen néz, bólogat és nevetgél. Sajnálnom kellene őt, vagy bűntudatot éreznem, azt hiszem. Nem szólítjuk egymást a nevén. Ő csak Tanár úr, én csak a kedves, arc nélküli, névtelen diáklány. Akinek nincs neve, az nincs is.”

A könyv stílusa az, ami igazán meghökkentő volt számomra. Olyan érzésem támadt olvasás közben, mintha a barátnőm mesélné el szerelmi dilemmáját egy péntek esti fröccsözés mellett, és feltenné a kérdést: az idős, tisztelettudó, és persze családos tanárát válassza, vagy a teljesen belezúgott, de kissé unalmas, velünk egyidős pasit? Ugyanis a könyvben szereplő lánynak egyetemi évei alatt két férfivel van kapcsolata, a tanárával és egy vele egykorú fiúval. A kérdés csak az, hogy a lánynak melyik jön be jobban.

A regény olvasása közben felfigyelhetünk olyan érzelmekre, amik nem illenek a leírt szavakhoz. Ahhoz, hogy megértsük a lány tetteit és érzéseit, a sorok mögé kell néznünk, ez pedig úgy lesz a legegyszerűbb, ha teljesen a lány szerepébe helyezzük önmagunkat. És amikor már azt hinnénk, hogy egyértelmű, mi fog történni a lánnyal a következőkben, az utolsó fejezetek teljesen megcáfolják ezt.