25 milliárd euróba fáj Romániának Schengen

Lucian Bode belügyminiszter fotó: Ilona Andrei, g4media.ro

Románia több mint 25 milliárd eurót veszített amiatt, hogy kívül maradt a schengeni térségen – jelentette ki csütörtökön Lucian Bode belügyminiszter.

Bodét arról kérdezték az újságírók, mennyibe került a határvédelem schengeni követelményekhez való igazítása. A szaktárca vezetője azt felelte, csak a belügyminisztérium több mint egymilliárd eurót fektetett be, részben az állami költségvetésből, részben uniós alapokból. Ennyibe került a schengeni követelményeknek megfelelő felszereléssel ellátni a határátkelőket és kiképezni több mint 60.000 alkalmazottat a buzău-i és ploieşti-i kiképzőközpontokban.

„Ezen a pénzügyi erőfeszítésen túlmenően felbecsülhetetlenek azok a veszteségek, amelyeket Románia elszenvedett a 11 év alatt, amióta teljesíti az összes feltételt, mégsem részesült a kapcsolódó jogokból. Láttam a Big Four egyik vállalatának elemzését – a számítások szerint körülbelül 200 millió lejes a veszteség havonta. Ha kiszámoljuk, Románia veszteségei amiatt, hogy nem része a schengeni övezetnek, meghaladják a 25 milliárd eurót” – mondta Bode.

Románia csatlakozására december 9-én mondott nemet az európai  uniós tagállamok belügyminiszterek tanácsa, ezen belül Ausztria élt a vétójogával, Hollandia azzal nem értett egyet, hogy Bulgáriával együtt kerüljön be az ország a schengeni övezetbe.

Agerpres