25 éve ropják, s még nem fáradtak el

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptáncegyüttes idén tölti fennállásának 25 évét. A több generációt is magába foglaló tánccsoport december 16-án és 17-én várja azokat, akik velük együtt ünnepelnék a kerek évfordulót.

A programsorozat első pontja a Nemzedékek című műsor, 16-án 19 órától a Siculus Ifjúsági Ház nagytermében, ezt táncház követi majd a helyszínen. 

A szombati nap javarészt a Művelődési Házban telik majd, 17 órától a Háromszék Táncegyüttes Átöltözés című műsora tekinthető meg a nagytermben. 18.30-tól a Kékiringó Néptánccsoport 25 évéről szóló kiállítás megnyitója kezdődik előcsarnokában. 

19 órára ismét a színpad elé vezénylik a közönséget, a Kincseink című gálaműsor megtekintésére, amelynek témája a Kékiringó elmúlt 25 éve. A születésnap a táncról szól, így az ünneplés is azzal ér véget, 21 órától kezdődik a táncház a Siculus Ifjúsági Ház nagytermében.

Kiemelt kép: HODGYAI-LŐRINCZ ESZTER