Fotó: MÁRKOS Tamás | a kép az UH.RO 15-ik születésnapján készült
Vannak évek, amelyekben összesűrűsödik a nehézség, a keserűség, a küszködés és a fájdalom. Ezek a tanító évek.
Amikor az események tervezhetetlenné válnak, mert a hatalmon lévő politikusok úgy döntenek, hogy nekik mindegy, ha fel is fordul körülöttük a világ emiatt, előrehozzák, vagy épp elhalasztják a választásokat.
Amikor a kulcsfontosságú kollégáid felmondanak, a legnehezebb időszakokban ösztöndíjjal külföldre utaznak, azután szembefordulnak, amikor a legközelebbi társaid kihagynak a tervekből és egyszer csak a lábujjadra lépnek, amikor a szerkesztőségben vagy a laptop előtt ér minden este, és bár az év végi fények már égnek, nem lesz vége a feladatlistának, sőt nem is ritkulnak rajta a fontos bejegyzések, akkor eszedbe jut, hogy most tanulsz.
És, bár cifra káromkodások közepette sarokba vágnád a leckekönyvet, az élet gondoskodik róla, hogy ne add fel ezt a tanulást. Sorra hozza a kihívásokat, míg rá nem jössz, hogy
ha továbbra is élni akarsz, más utakat kell találnod.
Ha vissza kellene tekintenem a tavalyi évre, akkor valahol 2023 őszéig kellene visszalapoznom a határidőnaplót. Akkor, az uh.ro tizennegyedik születésnapjával kezdődött az a másfél éves kálvária – más szavakkal: lehetőségek tárháza –, amelynél most cezúrát húzunk, és azt mondjuk, pontosabban azt mondom, hogy ne tovább.
Sokat halogattam ezt a beszámolót, amely a főszerkesztői búcsúm is egyben, mert egyelőre nem tudok higgadtan visszatekinteni a tavalyi évre. Olyan érzésem van, mint egy akcióhősnek, akit épphogy megrázott az áram, máris átszökik egy drótkerítésen. Nyomában kopók lihegnek, lövések dördülnek. Izzadság csorog a homlokán, mögötte hullák és vértócsák.
Hiába ért véget, még nem tudnám azt mondani, hogy hálás vagyok érte. Miközben a lehetőségek éve volt, és ha a sikereket sokszor nem is tudtuk igazán megélni, nem lett a kudarcok éve. Ez az év másfél évre nyúlt, miközben júliusban úgy beszéltünk az első félév eseményeiről, hogy a tavaly voltak, annyi mindent megértünk.
Amikor a tavalyi év történéseit összefoglaló Miközöd-beszélgetést terveztem megosztani december 27-én este, először azt a szöveget írtam a sztorira, hogy 2024: nem sírunk vissza. Végül vettem egy nagy levegőt, és letöröltem, hogy legyek kicsit pozitívabb. De továbbra is sokat keresgéltem azokat a szavakat, amelyek nem a csalódásról, a küszködésről és a vergődésről szólnak, mégis őszinték. – Nem kellett volna! – szólt 2024 és vele együtt másnap a telefonom: reggel meghalt nagymamám.
2024: az év, amely már 2023-ban elkezdődött
A 2024-es év úgy kezdődött, hogy 2023 októberében egy munkatárssal kevesebbek lettünk és két új munkatárssal gazdagodtunk Egyed Ufó Zoltán és Kovács Bea személyében, így hatfősre szaporodtunk, majd még abban a hónapban elkezdtük szervezni az UH.RO eseményeit. Ekkor volt A jó életbe! szülinapi rendezvényünk október végén, ahol a 444.hu szerzőivel ünnepelhettünk.
Azután jött az ALIBI egy találkozásra rendezvénysorozatunk, amelyet elsősorban az oktatási-nevelési kérdésekre próbáltunk felépíteni, és aztán úgy döntöttünk, minden eseményünkre megtartjuk ezt a nevet.
A román nyelvoktatásról szóló novemberi ALIBI teltházas volt, ez is bizonyítja, hogy a székelyföldi gyerekek román nyelv-elsajátítására még nincs hatékony megoldás, de szükség lenne rá.
Ebben az időszakban még voltunk nemzetközi sajtófenntartásról szóló konferenciákon Prágában, Budapesten és Bukarestben, voltunk gázmérgezésnél, és voltunk a Szejkén, ahova Matyó bedobta a budit, nagy indulathullámokat indítva ezzel az éterben.
Közvetlenül ezek után épp a következő, decemberi ALIBI-re sminkeltünk, töltöttük az akksikat, fentük a diktafont, ki-ki feladata szerint, amikor szólt a telefon, hogy leomlott a Gimi bentlakása. Amikor kiderült, hogy akár emberéleteket is érinthet a helyzet, lemondtuk az iskolai erőszakról szóló eseményt Dimény-Varga Tünde pszichológussal, azonnal breaking news üzemmódra váltottunk, és meg sem álltunk karácsonyig, még az ünnepek alatt és között is ezen dolgoztunk.
Így ért bennünket, ahogy a teljes erdélyi magyar közösséget is, fizikailag kimerülten, lelkileg sokkos állapotban a január, ami a második súlyosan sérült áldozat halálával és a bentlakás leomlásának körülményeit vizsgáló oknyomozó cikkeink megjelenésével kezdődött. Erről jut eszembe, hogy fontos emberi kapcsolatainkat is megcibálta 2024.
Már januárban vártuk a karácsonyt
Olyannyira kimerítő volt az év vége és kezdete, amikor máskor pihenni szoktunk, hogy a Pethő család vs. László Szabolcs rendőrfőnök körüli polémia idején, január 31-én már arra vágytunk, hogy gyorsan legyen újra december, annyit éltünk ebben az egy hónapban, de még a java hátravolt.
A pályázatok menedzselése, a csapatépítő, a vezetői szervezetfejlesztés, az új technikai megoldások keresése, a választási kampányok követése, az uh.ro első podcastjének, a Tilos a bének és a Tűzpróba sorozatnak az elindítása, a mentorokkal egyeztetések, külső-belső konfliktusok, illetve a többi ALIBI-esemény, köztük februárban a közösségi gyászról és a gyermekek gyászáról szóló.
Eközben a világ sem állt sziklaszilárdan. Menet közben kellett alkalmazkodni a belső vállalásaink mellett a külső kihívásokhoz. Február végén, a Transtelex erről szóló Dialógjának kezdetén a kollégákkal még arról beszéltünk, nem hozzák előre a helyhatósági választásokat, március elején már biztos volt, hogy de.
Közben zajlott a kampány, előbb az RMDSZ előválasztási kampánya, amiben aktív részünk volt olyan értelemben, hogy fontosnak tartottuk, hogy megismerjük és bemutassuk az RMDSZ jelöltjeit, és olyan értelemben is, hogy közben tanácsüléseken egymást érték a közéleti botrányok, vagy botránykeltések. Mint például a Szejke és az Urbana közszolgáltató körüli cécók.
Volt tehát előválasztási vita is az uh.ro szervezésében meg tanácsosbemutatók, amit úgy hálált meg az RMDSZ, hogy miután a várost júniusban fölényesen megnyerték, a szenátor győzelmi beszédének egyharmada az uh.ro elleni támadás volt.
Ennél szebb bizonyíték az uh.ro politikai függetlenségére nem is kell.
Pedig szinte a függetlenségünket is elveszítettük, amikor az uh.ro kisebbségi társtulajdonosa elindult tanácsosnak, majd egy nap alatt visszalépett. Hálásak vagyunk neki azóta is, mert lehúzhattuk volna még aznap a rolót, ha nem teszi meg.
Mindenki tudja, minek kell erről beszélni?
Gondolom, nem kell ecsetelni senkinek, hogy az eddig felsoroltak stresszel jártak, ahogy az is, amikor a Szinusz-rajongó barátaid elfordulnak, mert megjelent az uh.ro-n egy cikk, amely arról szól, hogy egyik közéleti szereplőnk, RMDSZ-es rendezvények és fotók rendszeres dekorációs eleme megvert egy roma srácot.
Tény, hogy nem a polgármesterjelölt verekedett.
De ki kell mondani: az RMDSZ és az új polgármester, akkor még csak jelölt, egyszer sem ejtette ki nyilvánosan ezek után a száján, hogy (akár az ilyenkor szokásos blablával, hogy nem tudják mi történt, ki kell vizsgálni stb.), az RMDSZ és a polgármesterjelölt a csapatával együtt elhatárolódik az erőszaktól.
Azt viszont annál inkább hangoztatták, hogy az uh.ro a helyi nyilvánosság démona. Odáig jutott a közéletünk, hogy nemhogy nem határolódtak el az erőszaktól, de az egyik RMDSZ-közeli marketinges fizetett hirdetésben próbált lejáratni az újságot, amelyben ez megjelent. Ezzel a hobbival azóta sem hagyott fel, legfennebb már nem fizet érte.
És ami a legfájdalmasabb: a város lakossága sem kérte sem a pártot, sem a közéleti szereplőt, hogy határolódjon el az erőszaktól. Sőt, privát beszélgetésekben súgdosták, hogy hát ő ilyen, ezt mindenki tudta, miért kellett ezzel most előjönni?
Mikor lehet egy politikai szervezetet kérdőre vonni, ha nem akkor, amikor választások jönnek? Mikor van súlya ennek, ha nem a választásokkor?
És Udvarhely nem kellene elfelejtse, hogy a fejlődés, a változás és a pénzeső tárt karokkal várása mellett ezáltal az erőszakra, a lehetséges csalásra és az elhallgatásra is tette a pecsétet.
Június 5-én ismét választási vitát szerveztünk, ahol egy másik ügy, Kakassy Norbert, a székelyudvarhelyi RMDSZ ügyvezető elnökének megyei tanácsnál való fiktív alkalmazásáról megjelent cikk miatt vádolt meg szakmaiatlansággal, politikai elfogultsággal és hazugsággal a polgármesterjelölt.
Pár nap múlva, június 9-én új korszakba léptünk, és még mindig reméljük, hogy nem válik divattá a megúszható erőszak, trenddé a fiktív alkalmazások, és a megválasztott új polgármesterünk, a rossz előjelek ellenére megőriz valamit a politikai pályafutása előtt tapasztalt emberségéből, jófejségéből, és ügyesen sáfárkodik, nem lesz a nagyfiúk nagyravágyó céljainak áldozata.
Szinte elfelejtettem említeni, az új korszak abban is megnyilvánul, hogy új, udvarhelyszéki megyeelnökünk is lett, a rossz nyelvek szerint Antal Lóránt megyei szintű kiterjesztése. Ő is. Hátha nem csak az, illetve hátha Udvarhelyszék javára válik valami ebből. Illetve visszatért pár, a Szász Jenő érában megismert arc is a közéletbe. Jó munkát nekik.
A nyár folyamán sem lustálkodtunk: elfogyott a levegő és a médiatér
Miután kihevertük a választásokat, teljesen átszerveztük az uh.ro tartalmi struktúráját, hogy több olyan cikkre is legyen időnk, amelyekre az olvasók érdemesnek tartják előfizetni, így augusztus során több mint 100 új előfizetőt sikerült verbuválnunk – év végén több mint 600 aktív előfizetésnél tartunk.
Emellett megtartottuk a hetedik eseményünket, amelyen az Elfogy a levegő című filmet mutattuk be a Térben, és Kovács Bea kolléganőnk beszélgetett a film által felvetett témáról, a fiatalokban az önálló gondolkodás magvait elhintő, az egyetemes emberi kultúrát a politikai érdekeknek nem alávető pedagógusok szorongatott helyzetéről Moldovai Katalin rendezővel, illetve Dimény-Varga Tünde pszichológussal.
Szintén a nyáron befejeztük, vagy legalábbis egy időre felfüggesztettük, az év egyik legfontosabb sorozatát, a MÉDIÁTOK cikksorozatot, mely egyrészt a Médiatér lapcsaládjának megszűnésének körülményeit, az ide áramoltatott, majd részben vissza, részben az itteni klientúrának juttatott közpénzek sorsát követte Lukács Csaba cikkeiben, másrészt a magyar kormány által felvásárolt erdélyi napilapok bezárása, valamint az orosz propaganda terjedése közti összefüggéseket tárta fel.
Nem, tó, videó
Augusztus végén sikerült a magyarországi értelmiség kíváncsiságát is felkeltenünk Kovács Bea kritikájával, mely Kemény Lili Nem című regényét elemezte egy fiatal erdélyi magyar író, irodalmár szemszögéből (is). És bebizonyosodott, hogy az olvasókat igenis érdekli a kultúra, hajlandók fizetni is érte. Hála.
Szeptember sem telt eseménytelenül, az utolsó, nyolcadik ALIBI beszélgetést szerveztük, amelyen Soós Róbert kergetőzött volt egyetemi évfolyamtársával, Tamás Dénessel annak A tó című kötete körül.
Októberben Prágába utaztunk sajtófenntarthatósági konferenciára, bekapcsoltuk a YouTube-csatornánkat a jövedelmi forrásainkba, novemberben sales-álmokat szőttünk és az elnökválasztás első fordulójára készültünk, amelyről élőben közvetítettünk.
Tűz, Tilos, Hang, Fánk: a partnerségek éve
Novemberben jelentek meg az Átlátszó Erdéllyel és a Transtelex-szel közös sorozatunk, a Képviselőfánk első részei, mely az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak a vagyonnyilatkozatait vizsgálja.
Erről jut eszembe, hogy 2024 a partnerségek éve is volt.
Említettem már a Magyar Hanggal közös sorozatot. De meg kell említenem azt is, hogy Kovács Bea remek partner volt abban, hogy régi álmom megvalósuljon: az erdélyi magyar irodalmat, a zenét és a képzőművészeteket bevigyük a napi sajtóba, hogy két hír közt legyen egy vers, egy kép, egy zenemű is a léleknek. A Hónap szerzője, a hónap alkotója és a hónap zeneajánlója rovatok egy évig éltek, míg Bea decemberben távozott. Ha nem is volt ez egy konfliktusoktól mentes kapcsolat, gyümölcsöző volt, és azt gondolom, hogy trendet indítottunk – azóta több felületen is jelennek meg napi sajtóban hasonló rovatok, illetve értéket alkottunk. Ölelés.
Ufó a tényfeltáró cikkekkel gondoskodott arról, hogy ne unatkozzunk, és legyen amiért felhívnunk a jogász barátunkat, és hosszasan csevegnünk vele. Az a szuper ebben, hogy nagyon jó arc.
Emőke kezdő újságíróból közéleti újságíróvá vált, és együtt fagyoskodtuk, túlóráztuk végig a választási kampányokat. Az ősszel csatlakozó Hunorral meg Timivel a körkérdések videórovatunkat is felélesztették. Pacsi.
Kiss Anna a Tilos a Bé-vel csökkentette minden héten a hírzajt, ugyanis összefoglalta nekünk hangban, szövegben minden pénteken az elmúlt hét erdélyi magyar híreit.
A Tűzpróba sorozat ötletével Márkos Tamás keresett meg tavasszal, együtt találtuk ki a koncepciót, és Csiki Zsuzsi egész éven át megbízható szakmai társ volt a szerkesztésben.
A somlyói romatelepnek a 2021-es nagy tűzeset utáni történéseit, a változásokat bemutató Tűzpróba sorozat, – ahogy a Tavesz Baktalo minisorozat is –, arra adott esélyt, hogy a romákról szóló diskurzus túllépjen a nyomorpornó és a bűnözés kategórián, a romák is megnyilvánulhassanak a mainstream médiában saját magukról és a motivációikról, és a hátrányos helyzetű csoportok fejlesztésére való törekvések is a közbeszédbe kerüljenek. Najisz tuke.
Megint a választás
Itt egy nagyobb jelentőségű elmaradásról is be kell számolnunk: elmaradt a Gálfi mandátumát záró interjú és elmaradt annak az alapos megvizsgálása, hogy parlamenti honatyáink hogyan teljesítettek az elmúlt 4 évben, mielőtt bizalmat szavaztatnak nekünk a következő 4 évre. Arról, hogy Zakariás Zoltán lenyúlta az EMNT irodáját, de képviselői irodát több hónap alatt sem sikerült elindítania benne, miközben esik szét az általa vezetett EMNP, írtunk. Ahogy arról is, hogy Ladányi képviselő úrnak se nagyon van, amire büszkének lennie, vagy legalábbis nem sikerült elmagyaráznia érthetően nekünk. De ekkorra már eléggé kifáradtunk.
Ennek ellenére december 1-jén a parlamenti választásokról jelentkeztünk élőben, december 6-án pedig a külföldön már elkezdődött elnökválasztás második fordulójának felfüggesztéséről.
December 18-án az egy évvel korábbi tragédiára, és arra emlékeztünk, hogy mi Ufóval és az ügyvédünkkel már megjártuk ugyan a rendőrséget a kiszivárgott ügyészségi dokumentumok és a leközlésük miatt, a tragédiában felelősök még mindig nincsenek.
Kedves olvasó! Mindezek után, bár az év elején tervezetthez képest 83,33 százalékkal jobban teljesítettünk, még mindig nem látszik az uh.ro fenntarthatóvá válásának a vége. Még mindig sok hozzájárulásra van szükség ahhoz, hogy színesebb és minőségibb tartalmat tudjon az uh.ro nyújtani. Még mindig bele kell egy kicsit halni.
Mivel a középkorúság derekán kezdem érezni, hogy nincs több életem, az uh.ro főszerkesztéséről lemondtam, és ezentúl az Átlátszó Erdélynél folytatom a munkát és a tanulást. Helyettem Soós Róbert veszi át a főszerkesztői teendőket.
Az uh.ro nem szabadul meg olyan könnyen, a külsős szerzők cikkeinek szerkesztése még az én feladatom lesz. Ha más formában és más lapokon is, még valószínűleg találkozunk.
És ha szeretné, hogy 2025-ben is legyen Erdélyben független média, ami feltárja azt, amit a hatalmon lévők el akarnak titkolni, ami kihangosítja azt is, amit mindenki el akar hallgatni, már tudja, mit kell tennie.
PS. Ha mégsem tudná: amennyiben törvénytelenséget, igazságtalanságot észlel, keressen meg egy újságírót. Ha pedig pénze van, akkor támogassa a független médiát.
