113 kilométer után még hátra volt 390 lépcsőfok

Az Udvarhelyi Triatlon Club részéről Orbán Attila volt érdekelt, fotó: BUTI LÁSZLÓ

A román országos középtávú triatlon körverseny egyik legkiemelkedőbb és legnehezebb versenyét, a Transfier 70.3-at szervezték meg szeptember 2-án, szombaton. A középtáv az Ironman versenyekhez viszonyítva féltávot is jelent, azaz 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21 kilométer futásból áll.

A versenyzők – akik között az Udvarhelyi Triatlon Club sportolója, Orbán Attila is ott volt – a Vidraru-tóban kezdtek, majd feltekertek a Bâlea-tóig, 1.700 méter szintkülönbséget teljesítve a 90 kilométer alatt, majd egy ereszkedőkkel és emelkedőkkel tarkított futás során újabb 300 métert. A verseny végén még 390 darab lépcsőfok van a Prometheus szobornál álló célig, ami nem kellemes egy ilyen összetett verseny után – írja beszámolójában a verseny útvonaláról és nehézségéről Buti László csapatvezető.

A 105 indulóból Orbán negyedikként érkezett be, korkategóriájában, a 35-39 évesek között toronymagasan lett első 5 órás 18 perces és 49 másodperces idejével.

A csapat sportolói egy héttel később is rajthoz állnak, mégpedig a Balatonman Fűzfő elnevezésű versenyen: László Csongor első Ironman távjára készül, míg Nemes Zoltán féltávon versenyez majd.