A víz: kincs, ami még van

Ideges lesz az ember, ha nem jön a csapon víz, s pláne akkor, ha nem tudja a vécét lehúzni. Pedig kincsen ülünk.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
okvedenekminket

Mi a közös Szász Jenőben és P. B.-ban?

Ők védenek meg minket: a politikusok és a maffiózók....
uh-fussneki2017-01

Most jó futónak lenni

Ott voltál a Fuss NEKI!-n? A Tömegfutáson? Tegnap...
buszok2

Az ingázás 15 alapszabálya

Az üzemanyag mostanában megint drágul. Jó ha ezeket...

vizes
Felértékelődnének az utcai vízcsapok is egy nagyobb krízis esetén. Fotó: illusztráció
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2017. március 24., 14:49
0 hozzászólás. 

Víz, víz, tiszta víz... Folyik a csapon bőven, néha mégis elmélázok azon, hogy én még ahhoz a generációhoz tartozom, akik gyerekkorukban érezhették a bőrükön azt, hogyha a tömbházban órákig, sőt napokig nem volt meleg víz, vagy még hideg sem.

Az ember a nyomorúságban sok mindent megtanul,

illetve a jólétben sok mindent nem vesz észre. Harminc évvel ezelőtt a Kerekerdőn vagy a Kövesdomb alatt simán beleittunk a patakba, aztán a kilencvenes években a csapból is alig mertünk inni. Az akkori rendszer abszurd takarékoskodásra nevelt, pedig sokszor az sem volt, amiből takarékoskodni. Villanyból hogy tankoltunk volna fel egy tömbházlakásban..?

Vízből viszont fel lehetett. Gyermekkorunkban a kád nagyon sokszor „tele volt fogva" vagy „bidonokban" lehetett hordani a vizet a lakótelepi csorgókról, amiből lehetett gazdálkodni. Én még emlékszem „vízsorra" is, csak az nem az élelmiszerüzlet előtt volt, hanem például az unitárius temető melletti csorgónál vagy a Kút utcai (innen a név egyébként) karos kút előtt kígyózó, vedrekkel szegélyezett embersorra. Nem volt jó élmény, higgyék el.

Éppen ezért tűnt nagyon abszurdnak, hogy szerdán,

a víz világnapjára ébredve

azzal kellett szembesülnöm, hogy még mindig nem jön a csapon víz. Előző délután sem jött. Aztán később mégis jött, megoldódott a helyzet, csak az a baj, hogy az ilyenfajta meglepetéseket nem lehet kizárni. Hiába van felújított víztisztítója a városnak, egy-egy üzemzavar mégis képes olyan állapotot előidézni, ami megbénítja a város egy részét.

Most csak a vízről beszélünk, de gondoljanak csak bele abba, hogy néhány hónappal ezelőtt hány kényszerű áramszünet volt a városközpontban, illetve mi történt volna, ha egy olyan kemény január-februárban, mint amilyent magunk mögött hagytunk, napokig szünetel a gázszolgáltatás..?

A gyerekkori, tinédzserkori tapasztalat, valamint szüleink emlékei arra köteleznek, hogy ezekben a nem várt helyzetekben se pánikoljunk be – vannak megelőző módszerek is. Például a konyhában mindig tartok egy nagy fazék „fogott" vizet, ami egy ilyen krízishelyzetben és kézmosásra, „macskamosdásra" elég, kávét pedig ásványvízből is lehet főzni. Sőt, fogat mosni is lehet vele, kifejezetten érdekes.

Mindig van néhány szál kisebb- nagyobb gyertya, aminek a fényét egy-két tükörrel sokszorozni lehet, s gyufa is állandóan van a lakásban. Nem én találtam ki ezeket, csak megtanultam – és ezekhez hasonlóan nagyon-nagyon sok olyan gyakorlati tudnivaló van az életben a vészhelyzetek elkerülésére, enyhítésére, hogy csak győzzük megtanulni. Nagyszüleink, szüleink napokig tudnának mesélni túlélési vagy álcázási technikákról, amik legtöbbször pofonegyszerűek, csak jókor és jó helyen kell alkalmazni őket.

Mert az ember nyomorúságában kreatív

– annyira, hogy az a mai generációk számára talán elképzelhetetlen. A szükség nagy úr, tartja a mondás és sok mindenre megtanít.

És igen, az lenne a legjobb, ha nem lenne szükségünk arra, hogy a víz- vagy gázszünethez kapcsolódó túlélési technikákat nem kellene megtanulnunk. Az lenne jó, ha nem ezekhez a dolgokhoz kellene alkalmazkodnunk, ha nem lebegne Damoklész kardjaként fejünk felett a veszély, hogy egy gombnyomással, egy pár centis vaslemez elmozdításával omlik az egész rendszer.

És éppen azért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a környezetre, hogy a szemetet ne a folyópartra dobjuk, s a ganyélevet ne eresszük bele – bármennyire is unalmasak ezek a dolgok, sajnos nem lehet eleget ismételni. Meg kéne tanulni értékelni azt, amink (még) van, mert egy idő után nemcsak az idelátogatók számára lesz kincs az itteni levegő és víz, hanem számunkra, ittlakók, ittmaradók számára is.

Nem kellene függenünk senkitől és semmitől. Az ilyen állapotot elméletileg szabadságnak nevezik. Neveznénk.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."