Az alvajárás minden tizedik gyereket és minden ötvenedik felnőttet érinti. A gyerekkori esetek túlnyomó részében jóindulatú problémáról van szó, melyet kinőnek majd felnőtt korukra. Súlyosabb esetben azonban veszélyessé is válhat az alvajárás, különösen akkor, ha felnőttként is fennáll még.

A szakértők tudják, hogy bizonyos családokban halmozódik az alvajárás, és egyes emberek hajlamosabbak rá. Bizonyos tényezők, például a túlfáradás és a stressz kiváltó tényezője lehet egy-egy epizódnak. A esetek többsége tipikusan röviddel az elalvás után kezdődik, az első mély, álom nélküli "lassú hullámú" (NREM) alvási szakaszban. Az érintett emberek reggel általában már nem emlékeznek a történtekre.

Christina Gurnett és kutatócsoportja egy több nemzedékes családot vizsgált, melyben gyakori volt az alvajárás. A család legfiatalabb tagja, a 12 éves Hanna például rendszeresen elhagyta alvajárás közben a házat és kóborolt az éjszakában. A négy nemzedék összesen 22 családtagja közül kilencen voltak alvajárók. A kutatók nyálmintákat vettek a családtagoktól, ebből elemezték DNS-üket. Az egész genomra kiterjedt keresés felfedte, hogy a probléma a 20-as kromoszómán található genetikai hibával lehet összefüggésben, mindenki, akinél megtalálták az adott változatot, alvajáró volt.

Gurnett feltételezi, hogy több gén is szerepet játszhat az alvajárás kialakulásában, úgy véli, ők az első ilyet találták meg.