A környezetszennyezés és a túlhalászás miatt a halállomány 90 százalékát ma már csupán a szardella, a kilka és a sprottni alkotja.

Jurij Tokarev halbiológus vezetésével nemrég egy több hónapos expedíció keretében térképezték fel a Fekete-tenger élővilágát. Az eredmény siralmas. Ma már csak elvétve lehet találkozni az itt honos tokhallal, a pérrel vagy a kékhalként is ismert makrahallal. A Fekete-tengeri lepényhal például bizonyíthatóan a fenékhálós halászás következtében pusztult ki.

Több más halfaj elsősorban a vörös filofóra (Phyllophora) kihalásával párhuzamosan tűnt el. Ez 70-100 centiméteres magasságot elérő vízinövény korábban több tízezer hektáros területeket borított el a tengerfenéken. A halaknak ezek a vidékek kiváló szaporodási feltételeket biztosítottak. Ezért - még a Szovjetunió idején - természetvédelmi övezetekké nyilvánították ezeket a területeket. Ám a mélytengeri kőolaj- és földgáz-lelőhelyek feltárásával járó szennyeződések, és az egyre nagyobb vízkiszorítású teherhajók által keltett áramlások következtében mostanra elhalt a filofóra, és jelenleg több méternyi vastagságú rothadó réteget képez a tengerfenéken.

"Ha még a mai napon meg is születne egy törvény a Fekete-tenger élővilágának megmentésére, már most is legalább 15-20 évvel elkéstünk" - nyilatkozta Tokarev.

A Fekete-tenger vize 120-200 méteres mélységtől kezdve egyébként is oldott állapotú kén-hidrogént tartalmaz, amely a szerves anyagok oxigénmentes bomlása révén keletkezik. A kénhidrogén mennyisége 2000 méter mélységben eléri a 6 köbcentit literenként, ami már kifejezetten mérgező. Tudósok szerint annyi oldott metánt tartalmaz ez a réteg, hogy ha egy természeti katasztrófa - hurrikán vagy földrengés - következtében véletlenül a felszínre kerülne, akár egy öngyújtó szikrájától felrobbanhatna az egész tenger.

Forrás: Független Hírügynökség