Az új szuperbaktérium az egész világon elterjedhet |
[Vissza] |
| Írta: uh.ro | ||||
| 2010. augusztus 12. csütörtök, 08:02 | ||||
| 0 hozzászólás. Szólj hozzá | ||||
Brit tudósok szerint akár az egész világon elterjedhet az az új szuperbaktérium, amely Indiából már egész Nagy-Britanniáig eljutott - nem kis részben éppen az "egészségügyi turizmus" miatt.
A Cardiffi Egyetem kutatói bejelentették, hogy egy új gént azonosítottak dél-ázsiai és brit páciensekben. A New Delhi metallo-beta-lactamase, illetve NDM-1 néven emlegetett gén szinte minden antibiotikummal, még a legerősebbnek tartott carbapenemekkel szemben is ellenállóvá teszi a baktériumokat. A szakértők úgy vélik: egyelőre semmiféle új gyógyszer nincs a láthatáron, amellyel hatékonyan fel lehetne venni a harcot vele. ![]() Timothy Walsh, a kutatás vezetője arra a veszélyre figyelmeztetett, hogy az olcsóbb egészségügyi ellátást kereső - főként kozmetikai műtétek iránt érdeklődő - "egészségügyi turizmus" megélénkülése miatt a szuperbaktérium egykettőre világszerte elterjedhet. A Walsh csoportja által publikált tanulmány szerint az NDM-1 egyre elterjedtebbé válik Bangladesben, Indiában, valamint Pakisztánban. Az indiai kezeléseik után hazatérő turisták pedig Nagy-Britanniába, de más európai országokba és Amerikába is beviszik. Csaknem egy időben az első antibiotikum, a penicillin 1940-es évekbeli bemutatkozásával, elkezdtek kifejlődni az annak ellenálló baktériumtörzsek is, a tudósok pedig az antibiotikumok újabb és újabb generációit kísérletezték ki ellenük. Ám az antibiotikumok túladagolása és téves adagolása folytán megjelentek az olyan, gyógyszereknek ellenálló "szuperbaktérium" fertőzések, mint a methicillin-rezisztens Staphyloccus aureus (MRSA). A szuperbaktériumok jelentette fenyegetés arra késztetett néhány nagy gyógyszergyártó céget - mint a Pfizer, a Merck, az AstraZeneca, a GlaxoSmithKline és a Novartis -, hogy most ismét felfrissítse a hosszú ideig elhanyagolt ágazatnak számító antibiotikum-kutatást. "Régóta észleljük a új antibiotikumok iránti megnövekedett igényt. A baktériumok folyamatosan fejlesztik ki antibiotikum arzenálunkkal szembeni ellenállásukat, és az NDM-1 csupán a legújabb példa erre" - mondta el Anders Ekblom, az AstraZeneca gyógyszerkutatási vezetője. A Walshék eredményeit kommentáló szakértők egyetértettek abban, hogy figyelni kell az új szuperbaktériumra, és mielőbb meg kell kezdeni a vele kapcsolatos kutatásokat. Forrás: MTI Kapcsolódó cikkek:
Csak regisztrált felhasználó szólhat hozzá!
Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva." |

Brit tudósok szerint akár az egész világon elterjedhet az az új szuperbaktérium, amely Indiából már egész Nagy-Britanniáig eljutott - nem kis részben éppen az "egészségügyi turizmus" miatt.



















