Színes » Tudomány
A mókusoknál is van örökbefogadás
A kanadai vörösmókusok alapvetően magányos állatok, fajtársaikkal csupán párzási időben érintkeznek - most kiderült azonban, hogy szükség esetén örökbe fogadják az elárvult kölyköket.
MEGOSZTÓ
Tweet
vorosmokus
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
0 hozzászólás.
"Az állatvilágban az örökbefogadás inkább a csoportosan élő fajokra jellemző. Az olyan társas állatok, mint az oroszlán vagy a csimpánz, gyakran családi közösségben élnek, ezért nem meglepő, ha egy nőstény elárvult kölyökről gondoskodik, hiszen már azelőtt is ismerte" - magyarázta Andrew McAdam, a kanadai Guelph Egyetem kutatója a Der Spiegel című német lap internetes kiadásában.

A kutatók több mint húsz éven át több mint hétezer mókust figyeltek meg a kanadai Yukon szövetségi területen. Ezalatt az idő alatt összesen ötször fordult elő örökbefogadás közöttük. A mókusok csak akkor engedték maguk közé a kölyköket, ha azok nagyrészt tartalmazták az ő genetikai állományukat - például testvéreik, unokaöccseik, unokahúgaik vagy unokáik voltak. Ez magyarázatot adhat a jelenség okára.
A mókusok hangjelzések alapján derítik ki az őket összekötő rokoni szálakat. Amennyiben revírjeikben elhagyott kölykökre lelnek, bizonyosan "emlékeznek" arra, hogy a szomszédjuk rokonuk is volt egyben, ami a tudósok szerint arra készteti őket, hogy maguk mellé vegyék a kicsiket.
Forrás: MTI

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Emlősök pusztulhatnak el a klímaváltozás miatt
Az emlősök tíz százaléka pusztulhat ki a...Magyar és román, kéz a kézben az űrben
Nemzetegyesülés történt, legalábbis a légkörön...Sikeres a rákellenes vírus
Túl van az első teszteken az a méretre szabott vírus,...
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA2010. június 06., 23:28