A Nulla a számok lassú és hosszadalmas fejlődésének utolsó jelentős találmánya. A mai világunkat el sem tudjuk képzelni nélküle, és mégis nehéz eldönteni róla, hogy szám vagy sem.

Születésének pontos helyéről és idejéről nincsenek pontos bizonyítékaink, de archeológiai leletekből arra következtethetünk, hogy először a Sumérok használták Mezopotámiában K.E. 5000 körül, majd átvették a babilóniaiak és innen került át K.U. 350 körül Indiába. Teljesen függetlenül, ebben az időszakban a maya civilizációban is megjelent a „semmit” ábrázoló jel. Matematikai számként először Indiában fogadták el. Az iszlám térségbe és Kínába a VIII. század végén érkezett, ahol a mostanira is emlékeztető kör alakkal kezdték ábrázolni.

A kezdeti időszakokban a nullát különböző kultúrákban más és más szimbólummal ábrázolták. A babilóniaiak két ferde ékjellel (A), a maják szem formájú karakterrel (B), a hinduk ponttal (C), míg a kínaiak már a körformával (D) jelölték ezt a „bűvös számot”.

Az európai civilizációk ezt az meg írásjelet a XII. század tájékán az arabok által ismerték. A görögök történelmében elég későn jelenik meg, míg a római birodalom történelmében egyáltalán nem esik említés róla.

Az arab számok kialakulásakor a nulla szükségessé vált, mivel a tízes számrendszerben a 10-el való szorzást nullák hozzáadásával kezdték jelölni. Az algebra fejlődése során a nulla az egyenletek megoldásában fontos szerepet kapott és egymagában is alapelemmé vált – mint a „semmi” képviselője.