Egy spammer ügyesen használta ki a fővárosi zavargásokat és hamis levelet küldözget, melyben az államelnök lemondásáról ír. Ne nyissuk meg az átverő emailt.
Az okostelefonok egyszerűen letrécselték a mobilos csevegés és taperolás piacáról a Nokiát. Erre a finnek összefeküdtek a Microsofttal, és Amerikában nevelik a nászból fakadt új sarjakat.
Az internet kiskirálya rácuppant a zenére. A vadiúj szolgáltatás még nem igazán elérhető, de kínozni azért lehet. A zenebolt mellé saját kollekciót is tölthetünk. Körülbelül 1300 albumot.
A mobilszolgáltatók retteghetnek: valóban telefonálhatunk és SMS-ezhetünk ingyen. Átverés nélkül. Olyan, mint a Skype, csak okostelón, és még regisztrálni sem kell.
Már megint egy szociális háló? Igen is meg nem is. A foursquare ugyanakkor egy, a való életre ráhúzott játék is, ahol azt pontozzák, ha kocsmába járunk.