Színes » Nagyvilág

Eldöntöttem, hogy életre szóló élményt csinálok ebből

Andi koktélra cserélte a töltött káposztát és tengerpartra a havas fenyőket. Ilyen a Kanári-szigeteken karácsonyozni.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
ujzeland-ivosziget

Saját szigetet építettek szilveszterre

Tilos szilveszterkor alkoholt inni, ezért a tengerben egy...
500euro

Egy vagyont húztak le a vécén Svájcban

Darabokra vágott 500 eurós bankjegyek miatt dugult el...
irma01

Hullámvasút, amire nem akarsz felülni, de muszáj

Egy Floridában élő székelyföldit kérdeztünk, hogy...

eldontottem-cukorfalat
Fotók: Barabás Andrea
szerkesztoÍRTA: BARABÁS ANDREA
2018. január 03., 16:18
0 hozzászólás. 

Ki ne szeretné elegalább egyszer láblógatva, napsütésben tölteni a karácsonyt valahol messze, távol a mínuszoktól, meg az idegesítő rokonoktól? Azt gondolod, hogy ezt csak a kiváltságosok engedhetik meg maguknak? Talán mégsem.

Barabás Andi egy erdőszentgyörgyi 27 éves lány, nem milliomos, nem nyert a lottón, mégis megtette.  Gondolt egy merészet, és még mielőtt valaki elküldte volna, vette a sátorfáját, és elutazott melegebb éghajlatra ünnepelni. Az élményeiről egy blogon számolt be részletesen, az ő beleegyezésével mi is közöljük az írását:

Tavaly mondta nekem az Áki, hogy egyszer az életben feltétlenül ki kell próbálni, hogy milyen a karácsony idegen emberekkel. Na, én ehhez még hozzá tettem azt, hogy meleg, tengerpart és koktélok. A cégünknél pedig idén az a szokás, hogy 10 napot egy huzamban ki kell venni vakáció gyanánt (egész pontosan ez a törvény), úgyhogy egyszerű volt: olyan helyet kellett keresnem, ahol karácsonykor van az a meleg, hogy koktélkázni meg napozni lehessen, európai ország legyen, mert ugye vízumot nem akartam, és nyilván, minél olcsóbb, annál jobb. Ahhoz pedig, hogy idegen emberek vegyenek körül, fiatalok is legyenek és utazók is, hát ahhoz a hostel a legideálisabb választás.

Úgyhogy első dolgom az volt, hogy kigugliztam, melyek azok az európai országok ahol decemberben is nagyon meleg van. Így döntöttem a Kanári-szigetek mellett.

Következő lépésként azt kellett kitalálni, hogy mi a legolcsóbb módja ennek. Az önkéntességet már régóta ki szerettem volna próbálni, akárcsak a workaway-t. Úgyhogy még 2017 januárjában feliratkoztam, amikor eldöntöttem, hogy kipróbálom az „idegen-káracsony" projektet.

(Azoknak, akik nem tudják mi a workaway: egy olyan platform, amelyen keresztül napi 4-5 órás munkáért cserébe szállást kapsz, jobb helyeken kaját is.)

A harmadik lépésben órákat töltöttem a megfelelő request (kérelem) elküldésével. Egy idő után ez teljesen fölöslegesnek bizonyult, mivel az illető szervezet vagy nem válaszolt, vagy két soros válaszban közölte, hogy foglalt, vagy már érvénytelen a hirdetése és egyáltalán nem keres önkénteseket. Úgyhogy szépen írtam egy részletes sablon levelet, és azt szétküldtem az összes Kanári-szigeteken létező hostelnek, aki a platformon jelen volt, és azt mondtam, hogy majd egyszer valamelyik úgyis visszaír, na, én ahhoz fogok menni.

Az egyik vissza is írt, és én ahhoz egy skype-os interjút követően el is szegődtem. Vettem szépen szabadnapot, repjegyet, táskát a nagy utazáshoz, csináltattam személyit és elkezdtem izgulni azon, hogy minden rendben legyen.

Utazás

Kolozsvár, délután 5:30-kor indulás a reptérre, ahonnan Bukarestben landoltam. 

21:00 – minden gond nélkül landolok Bukiban. Furi, hogy nem ellenőrizték a személyimet szinte sehol. Biztos azért, mert belföldi járat.

21:30 – elfoglalom a padot, amelyen eltöltöm az éjszakát.

kanari04

Az idő többi részében nagyjából felváltva gyártottam a forgatókönyveket arról, hogy hogyan maradok le a gépről, és figyeltem az embereket, akik elhaladtak mellettem. A kettő között pedig volt egy körömfestési akció, plusz vettem magamnak fájdalomcsillapítót. 5:50-kor pedig már sikeresen ültem a repcsin.

Lisszabon

Amikor elindultunk még sötét volt:

kanari02

Tulajdonképpen Lisszabon volt az igazi kihívás, mert a lisszaboni reptéren két és fél órám volt, hogy átszálljak a másikra, és ilyenkor mindig az van, hogy mi van, ha késik a gép, mi van, ha idétlenkedem, és nem találom meg a check-int, vagy valami, és most aztán tényleg lemaradok. Egy karnyújtásnyira a céltól. És nyilván a repjegy úgy volt vásárolva, hogy köteles vagyok egymás után felhasználni a jegyeket, egyébként jogukban áll, hogy ne engedjetek engem a repülőre. És nyilván nem egy 50 lejes Kolozsvár-Bukarest vonalról van szó, hanem egy 1200 lejes oda-vissza útról, amelyből, ha valamelyiket lekésem, akkor az összes többi érvénytelenné válhat.

De volt négy és fél órám ezen gondolkodni. Úgy döntöttem, hogy bőven elég, ha majd az utolsó fél óránál elkezdek izgulni.

Ja, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy kaptunk cuki párnát meg pokrócot. Arról nincs fotóm, de amikor felültünk a repülőre, egyenként becsomagolva minden ülésen ott pihent a párna meg a kis pokróc. Amit viszont azóta sem értek, hogy miért csomagolják műanyagba, és mi történik velük, miután az utasok leszállnak. Kimossák, és újra csomagolják, hogy aztán valaki kicsomagolja, és aztán megint kezdődik minden elölről? Úgyhogy egy ideig a műanyagba csomagolt párnán aludtam, és a pokrócot sem bontottam ki, nehogy rajtam múljon a környezet sorsa.

Aztán egyszer csak erre ébredek:

kanari05

A piros tálkában ananász meg grapefruit, természetesen vaj meg dzsem, 2 kifli és virsli meg valami spanyol tortillaszerű micsoda, grillezett cukkinivel. Életem első útja, amelyen ingyen etetnek, ráadásul úgy, hogy nem is számítok rá. Egyébként nyilván nem Michelin csillagos ebédre kell gondolni, de egy négy és fél órás úton az ember bármit megeszik. És mint kiderült, lett volna vega változat is, ha az ember nem alussza át a felszolgálás becses pillanatát.

És akkor jöttek az utaskísérők és hozták a vizet, teát, bort meg ilyesmik.

Még mielőtt elhittem volna magamnak, hogy hát ez mégiscsak jó lesz, már majdnem ott vagyok, és tényleg már csak egyszer kell átszállnom és vége, ránéztem az órára és láttam, hogy még 30 perc van a következő gép indulásáig és mi még lazán a levegőben vagyunk. Na, gondoltam, fasza két hét lesz ez Lisszabonban, de végülis mindegy, itt is plusz fok van, az már jó. Aztán kiderült, hogy csak az én órám nem állt át, nem kell izgulni, minden a legnagyobb rendben, mehetek a Kanárira.

Egyetlen lépésre a béke szigetétől

Ezt a címet adtam az alábbi fotónak, amikor a lisszaboni reptéren túl voltam a check-inen, a legnagyobb izgalmakon.és néhány órán belül indultam Gran Canariára.

kanari22

A címet azért húztam ki, mert időközben megérkeztem és megtapasztaltam, tulajdonképpen milyen is ez az egész workaway élmény − legalábbis az enyém.

Tehát már a repülőn gyanús volt a sok (vendég)munkás, rendezetlen, gondozatlan, elhanyagolt ember. Gondoltam, biztos csak azért, mert annyira gazdag ez a vidék, hogy még a prolikák is megengedhetik maguknak a repülést.

Aztán, amikor a repülő leszállt és én elindultam a hostel felé, ahol az elkövetkező két hetet tölteni fogom, addig vártam, hogy ez az egész, ahol a busz végigment, ez valami belváros formát öltsön, hogy megérkeztem. És még mindig külvárosi hangulat volt. Aztán ahogy mentem a hostel felé − most már gyalog − az emberek is egyre lerongyolódottabbak lettek. Be kellett látnom, hogy bármennyire is szomorú, a szigetnek ezen a részén süt a szegénység és a szerencsétlenség mindenhonnan.

Ennyi szerencsétlent, nyomorékot, szegény embert és hajléktalant, még soha életemben nem láttam egyszerre egy helyen.

És akkor következett a másik sokk: a hostel épülete. Szegényt, amilyen gazdag és nemes család lakhatta valamikor, most éppen annyira lelakott, lelombozódott és tönkrement. Egyes helyeken a vakolat lemállott, máshol az összes festékréteg, ami valaha felkentek a falakra/nyílászárókra, az mind látszik, és a szobák is teljesen barátságtalanok. Viszont legalább tiszták, ahhoz képest, hogy önkéntesek takarítanak és ahhoz képest, amit más hostelekről hallottam és láttam.

A hostel háromemeletes, amelyben 35 szoba van (mindenik saját fürdővel rendelkezik), egy konyha, egy szoba a rendezvényeknek, plusz egy nagy terasz és egy kis terasz az épület tetején.

Ezeket a helyszíneket takarítja naponta a 14 önkéntes és vállal recepciós munkát a hostelben, ingyen szállásért cserébe, ami egyébként 14 euróba kerül/éjszaka. Az önkéntesek általában néhány hónapra szegődnek el, de mivel én csak két hétre jöttem, ezért nekem csak takarítanom kell.

A munkát egy hétre előre osztják fel a recepciósok, így mindenki tudja, hogy milyen tennivalói vannak a következő hétre, és eszerint osztja be a dolgait.

Amikor megérkeztem, kiderült, hogy az elkövetkező 4 napban nincs is shiftem (műszakom), tehát nem fog kelleni dolgoznom egyáltalán. Szerencsére végig rossz idő volt, úgyhogy minden adott volt a depiöngyihez. Egyébként a rossz idő itt úgy néz ki, hogy kicsit sűrűbben szitál a köd, mint otthon, fúj a szél, mint állat, de 18 fok alá még így is csak nagyon ritkán süllyed a hőmérséklet. Valahogy így néz ki a kikötő:

kanari15

Szóval ez a négy nap nagyrészt arra volt jó, hogy meggyászoljam a repjegyek árát, amelyet ezért a csodálatos üdülésért fizettem, és azon gondolkodjak, hogy hogy lesz ebből életre szóló élmény, mikor kezdődik az „életre szóló" rész és hogyan tovább. Mert azt a szemetet ami itt van, azt én nagyon nem fogom kibírni, és majd, ha még a mások szemetét is nekem kell összeszedni, na az lesz ám az igazi finomság, a mindent felülmúló életre szóló élmény.

Ezt a depit csak tetőzte, hogy át kellett költöznöm egy olyan szobába, ami még az előzőnél is szerencsétlenebb és lelakottabb volt, ráadásul ablak sincs rajta. Tipikus önkéntes szoba. Azoknak ez is jó. Itt egy rövid videó arról, hogy milyen ez a szoba, meg fürdő.

Már mindenféle menekülési terveken gondolkodtam: komppal, hajóval, repülővel visszamenni, mikor, hogyan, meddig, stb. Aztán kimentem a közeli hegyecskére, és végiggondoltam a dolgot. Eldöntöttem, hogy életre szóló élményt csinálok ebből és kész.

Aztán egyszer csak kisütött a nap

És én is összeszedtem magam, lebuszoztam délre, ahol mesés 25 fok volt. Itt látható az útvonal, amelyet bejártam: Las Palmas de Gran Canaria volt az indulás pontja, ahonnan Mógan kikötőbe érkeztem, visszafele pedig leszálltam Maspalomas-nál.

Mondták a többiek a hostelből, hogy ha a reptérig kérek jegyet, akkor olcsóbb, úgyhogy 3,75 euróért szépen meglátogattam a Mógan kikötőt. Ott felmásztam a legközelebb eső dombocskára, leültem egy padra és megettem a tízóraim, lőttem néhány fotót, és ezzel úgy éreztem, ki is merítettem a Mógan nyújtotta lehetőségeket.

kanari11

Maspalomas a dűnéiről híres, de nekem az Oasis kertje minden addiginál többet adott.

Szóval van ez a másik üdülő telep, ahol egymást érik a gyönyörűbbnél gyönyörűbb házak. Enyhén emlékeztet a dél-olaszországi Puglia vidékére, annyi különbséggel, hogy itt nincsenek templomok és az utcakövek helyett aszfalt van. Plusz kissé kommerszebb a hangulat (ami egyébként minden spanyol vidékre jellemző, ahol eddig jártam. Az olaszok nemesebbnek tűnnek akár az életmódot, akár az architektúrát, akár a gasztronómiát vesszük alapul). Az épületekről nem készítettem fotót, a homok sokkal izgibb volt.

kanari09

Na és ezen a településen található a sziget leghosszabb, leghomokosabb, és azt hiszem, egyben legszélesebb partja. A gugli meg a képeslapok csak homokdűnéket mutatnak, ha rákeres az ember, úgyhogy nagyon vártam már, hogy élőben lássam a „sivatagot". Ott töltöttem a nap hátralévő részét, de úgy érzem, annyi nem volt elég, úgyhogy lehet, visszamegyek még.

És itt egy gif arról, hogy milyen a homokban turkálni. A sivatag mellett nyilván van egy oázis nevű kert, ami szállodához tartozik, ezért nem tudtam bemenni, de kerítésen kívülről is ilyen szép volt:

kanari10

Ez volt az első csodálatos és egyben napsütéses napom Gran Canarian, ráadásul az első munkanapom is.

Rengeteg dolog történt

az első csodálatos nap és karácsony este között. Nézzük képekben:

Ettem papas arrugadas con mojot. Ez helyi specialitás, valójában nagyon-nagyon sós vízben főtt krumpli paprikás szósszal (ez a mojo, aminek több változata létezik, a képen a paprikás, csípős szószos látható, a zöld változat korianderzöld, petrezselyem, zöldpaprika, fokhagyma és olívaolaj keveréke).

kanari07

Voltam az óceán partján, koncerten a többi önkéntessel, és ez a néni szerintem én leszek 60 év múlva.

Elmentem a többiekkel korcsolyázni. Ezt egyébként inkább a közösségi élményért tettem, mintsem magáért a tevékenységért. Meg kíváncsi is voltam, hogy hogy néz ki ez az egész kemény 18 fokban.

Elég vicces.

Jól felöltöznek, mint mi mínusz fokokban, aztán folyik a víz róluk, és nem értik miért. Még a kutyákra is télikabátot adnak reggel meg este! Mindegy hány fok van, a lényeg a napszakon van.

kanari19

Otthon soha többé nem eszem avokádót. Igaz, az utóbbi időben amúgy sem ettem, de annak az avokádónak amelyik itt terem, annak olyan csodálatos íze és textúrája van, hogy az elmondhatatlan. Plusz az idevalósiak szerint a Gran Canaria-i avokádók miatt nem vágnak ki erdőket, úgyhogy duplán jólesik minden nap elpusztítani egyet. Ja, és azt még nem is említettem, hogy centekért lehet venni. Álom!!!

kanari18

Készítettem egy fotót Camilarol, a lakótársamról, akivel nagyon megszerettük egymást. Nemcsak ő gyönyörű, hanem a hangja is, minden nap ukulelézik/gitározik.

kanari17

A karácsony Gran Canaria-n

Úgy kezdődött, hogy megbeszéltük az önkéntesekkel meg a hostel vendégeivel, hogy aki szeretne, az készít vacsit és este szépen felzabáljuk. Én aznap pont szabad voltam, úgyhogy volt időm mindenre. Például szaladni.

Életem első szaladása az óceán partján nem sikerült valami jól, de annál jobban esett. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid a távolság a hostel és a fitnesz park között.

Aztán lementem a partra napozni meg számba venni a jövőmet, és elszámolni a 2017-tel. A napozás összejött, sőt még halat is láttam az óceánban. Ami a számvetést illeti, arról a következő részek valamelyikében fogok beszámolni (#spanyoléletritmus) és azt is elmesélem, miért nem sikerült. Most inkább a karácsonyról írnék.

kanari14

Az óceán partján elhatároztam, hogy bejglit fogok sütni, úgyhogy hazafelé menet be is vásároltam. Itt már nagyon érződött, hogy mennyire ünnepi hangulat van. A központi piac, ahol egyébként nemcsak zöldséget, gyümölcsöt, halat meg húst lehet kapni, hanem tele van tapasos meg mindenféle étkező hellyel, most tele volt emberekkel. Ezek szerint a spanyolok úgy ünnepelnek, hogy családostól beülnek tapasozni/enni.

Miután bevásároltam, Camilával elkészítettük a bejglit:

kanari13

És mire meglett a bejgli, addigra a többiek is készen voltak a vacsikával. Egyébként nem mindenki készült saját nemzetének megfelelő hagyományos étellel, nagyrészt azért, mert ezekben a közösségekben az utazók általában vegánok, és a hagyományos receptek nem mindig kíméletesek az állatokkal.

A diós bejglitől a koreai palacsintáig minden volt az asztalon, mi szem-szájnak ingere. Tizenegyféle nemzetiségű ember ült ennél az asztalnál.

És miután minden elfogyott, természetesen lementünk mindenestül a partra és vissza. Minden pontosan úgy történt, ahogy azt elképzeltem. És nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok érte!

Andrea kalandja nem itt ér véget, élménybeszámolóját ezen a linken olvashatod tovább. Találsz bejegyzéseket a karácsonyt követő napokról, és megtudod, hogy miért nem érdemes elvárásokkal vakációra menni.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."