Színes » Nagyvilág
Repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette a lengyel államfő
Lezuhant a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép szombaton Oroszországban, túlélők nincsenek.
MEGOSZTÓ
Tweet
Kaczynski_baleset
ÍRTA: SZASZA
1 hozzászólás.
Az elnökkel tartott felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott a lengyel Központi Bank kormányzója, továbbá a lengyel parlament alelnöke és egy külügyminiszter-helyettes. A Vesztyi 24 hírtelevízió a baleset helyszínéről adott élő közvetítésben látható volt, hogy a gép egészen kicsi darabokra tört szét és több darab kigyulladt. A tüzeket oltják a még mindig sűrű ködben. Medvegyev orosz államfő utasítására kormánybizottság alakult a baleset körülményeinek kivizsgálására, a bizottság élén Putyin kormányfő áll.
A Rosszija 24 tévéadó közlése szerint a szmolenszki Szevernij repülőteret kora reggel köd miatt lezárták, és a lengyel elnök gépét vezető pilótának javasolták, hogy Minszkben, vagy Moszkvában szálljon le. Ő azonban úgy döntött, hogy Szmolenszkben teszi le a gépet. A negyedik leszállási kísérlet során következett be a katasztrófa.
Forrás, fotó: MTI

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Meghalt Robin Gibb
A Bee Gees énekese hosszú ideje küzdött máj- és...Lemondott Schmitt Pál
Magyarország köztársasági elnöke belebukott a...Meghalt Kadhafi
Elfogása során belehalt sérüléseibe Moammer Kadhafi,...
ÍRTA: SZASZA2010. április 10., 15:26
Az elnökkel tartott felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott a lengyel Központi Bank kormányzója, továbbá a lengyel parlament alelnöke és egy külügyminiszter-helyettes. A Vesztyi 24 hírtelevízió a baleset helyszínéről adott élő közvetítésben látható volt, hogy a gép egészen kicsi darabokra tört szét és több darab kigyulladt. A tüzeket oltják a még mindig sűrű ködben. Medvegyev orosz államfő utasítására kormánybizottság alakult a baleset körülményeinek kivizsgálására, a bizottság élén Putyin kormányfő áll.
![]()
Lech Kaczynski
A helyszínre indult Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és Igor Levityin közlekedési miniszter. A Varsóból Szmolenszkbe tartó Tu-154 fedélzetén a hírek szerint 132 ember tartózkodott. A gép a szmolenszki repülőtér közelében, leszállás közben zuhant le. A gép nem egészen egy kilométerrel a kifutópálya előtt beleakadt a fák koronájába, ezért zuhant le, és darabokra tört.A Rosszija 24 tévéadó közlése szerint a szmolenszki Szevernij repülőteret kora reggel köd miatt lezárták, és a lengyel elnök gépét vezető pilótának javasolták, hogy Minszkben, vagy Moszkvában szálljon le. Ő azonban úgy döntött, hogy Szmolenszkben teszi le a gépet. A negyedik leszállási kísérlet során következett be a katasztrófa.
![]()
A jelentések szerint nincsenek túlélők
Kaczynski elnök Katinyba (Katin) készült, ahol a Szovjetunióban 1940-ben lemészárolt mintegy 20 ezer lengyel hadifogoly és civil emlékhelyét akarta felkeresni. A héten Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel kormányfő részvételével tartottak ugyanott megemlékezést, amelyre azonban az oroszellenes érzelmeiről ismert Kaczynskit nem hívták meg. A lengyel elnök maga kérte, hogy a helyszínen emlékezhessen az áldozatokra, s az orosz fél ehhez hozzájárult.Forrás, fotó: MTI
| Hozzászólások | Szabályzat |
|
